Mégsem szűnik meg a sürgősségi gyermekügyelet Vágsellyén, jelentette be Branislav Becík, Nyitra megye elnöke

Vágsellye, sürgősségi gyermekügyelet
Nyitra/Vágsellye |

Branislav Becík, Nyitra megye elnöke este közzétett vidóban jelentette be a közösségi oldalon, hogy találtak módot arra, hogyan mentsék meg a sürgősségi gyermekügyeletet Vágsellyén. Karol Šaško egészségügyi miniszterrel és Jozef Belickývel, Vágsellye polgármesterével hosszasan tárgyaltak arról, milyen módon menthetnék meg az orvosi ügyeletet.

 

FRISSÍTÉS:

Vágsellye önkormányzata és a térségbeli lakosok már a tavaly nyáron bejelentett megszüntetéskor tiltakoztak a gyermekügyelet megszüntetése ellen. Október 11-én zárták be az ügyeletet, így a szülők kénytelenek voltak beteg gyermekeikkel Érsekújvárba, vagy Nyitrára utazni és akadt olyan is, aki saját gépkocsija nem lévén az ismerőseire szorult, vagy gyorsmentőt kellett hívnia. A megye tájékoztatása szerint havonta átlagosan 300 beteg keresi fel a gyermekügyeletet Vágsellyén. 

Branislav Becík a tárgyaláson hangsúlyozta, az egyeztetések során sikerült közös nevezőre jutniuk, és reményeik szerint még idén ismét megnyitják a sürgősségi gyermekorvosi ügyeletet a járási székhelyen. A vágsellyei találkozón elhangzott továbbá, hogy Nyitra megye önkormányzata fontosnak tartotta reagálni a helyi lakosok tiltakozására és aggodalmaira. 

Erika Koller, a városi hivatal szóvivője tájékoztatása szerint Jozef Belický rendkívül fontos lépésnek tartja a gyermekügyelet mielőbbi újbóli üzembe helyezését. Vágsellyén több mint egy évtizeddel ezelőtt bezárt a kórház, nagy szükség van arra, hogy a helyi és térségbeli lakosok megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljenek és emiatt ne kelljen több kilométert utazniuk.

A megyei fenntartású Vágsellyei Rendelőintézet továbbra is megtartja a gyermekügyeletet, hogy a térségben élő kisgyermekes családok ne kényszerüljenek Érsekújvárba, vagy a megyeszékhelyre utazni a kis betegekkel. További részleteket ígért a napokban a megyeelnök, a hírt hamarosan frissítjük.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?