Látnoki erejű elbeszélő

Stockholm. Doris Lessing brit írónőnek ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat – jelentette be tegnap a Svéd Akadémia.
A 88.

Stockholm. Doris Lessing brit írónőnek ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat – jelentette be tegnap a Svéd Akadémia.

A 88. évét október 22-én betöltő, Perzsiában született brit írót úgy méltatja az akadémia indoklása, mint „azt a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki (mű?veiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”.

Az indoklás szerint „az emberiséget a primitívebb életformához visszakényszerítő globális katasztrófa látomása különösen foglalkoztatja Doris Lessinget, s ez újra és újra felbukkan az utóbbi években írt könyveiben”.

Ő a tizenegyedik nő, aki megkapja az 1901 óta évente odaítélt irodalmi Nobel-díjat. Regényei közül Magyarországon több is megjelent, például Az ötödik gyermek, az Énekel a fű, Az arany jegyzetfüzet, valamint Eldorádó címmel kisregények.

Az 1919-ben Perzsiában (a mai Iránban) született és Rhodesiában felnőtt írónő mindvégig az elnyomott népek és nemzetiségek szószólójaként lépett fel. 1949 óta élt Londonban, regényeit, rövid történeteit realisztikus stílusban írta, éles társadalombírálattal, illetve a kolonialista, rasszista megnyilvánulások elítélésével összekötve. Már első regényciklusa, a félig önéletrajzi ihletésű Az erőszak gyermekei (The children of violence) is ezt a felfogást tükrözte.

A friss Nobel-díjas brit írónő kultikusnak számító regényéről, Az arany jegyzetfüzetről lapunk Szalon című mellékletének szeptember 29-i számában olvashattak Amikor a könyv főszereplője írásra adja a fejét címmel. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?