Kvízöntők, majomházmesterek, wellsi ebek

A polcokon egyre nagyobb számban sorakozó uborkásüvegeken áthatoló napsugaraknak köszönhetően éléskamránkat egyre sejtelmesebb, sci-fibe illő zöldes fény borítja be.

Ilyesminek van szezonja a képernyő túlsó oldalán is. A nyárimikulás digitális puttonyából ismét előgurul a Mad Max I–III., a Rocky I –V., a Rendőrakadémia I–VII., az Irigy Hónaljmirigy I–LVIII. és a Bud Spencer I–MDCXVI., valamint egyéb szerelmi és a Bermuda-háromszögek, szörnyecskék, pitonok, kobrák, túlfejlett pókok, aligátorok és krokodilok kerülnek elő, hogy az ismert fizikai törvényeknek bátran ellentmondó föld alatti futkározókról és a választékosan beszélő őslények generációiról már ne is beszéljünk.

Visszatér Kukori és b. neje, a kánikulában bátran viselhető Pom-Pom, valamint mindezen szelíd lények ellensúlyozására még egyszer az összes Foxi Maxi-epizód, hogy a percenkénti harminc súlyos fejbekólintás és egyéb vicces(?) erőszak nehogy elmaradjon. És ha már fej, viszszatérnek a való(tlan)ságsók alatt szundira ítélt vetélkedők is. Pont jókor, mert az időközben elrózsátlanodott Quizfire már csak az olimpia karikáiba kapaszkodva próbál a felszínen maradni. Az ok egyszerű: tűz és víz – ha ez a két elem találkozik, abból langyos dolog lesz.

Nézem a dobozt. Feltámadt a Multimilliomos című vetélkedő is, amelynek igazából csak három apróbb hibája van: rendkívül nehézkes és unalmas, másrészt ha a műsorvezető Jakupcsek Gabriella a fogszívósabb kérdéseknél nem vezeti oda ilyen-olyan információk elszórásával az illetőt a jászolhoz, az menthetetlenül éhen pusztul. Harmadszor pedig: a címével ellentétben egyáltalán nem kerülnek ki belőle multimilliomosok. Az egyik reggeli beszélgetőműsorban az RTL Klub programigazgatója megmondta kerek-perec: igen, szándékosan ugyanabban az időpontban kerül sugárzásra a két vetélkedő, mert hát a konkurencia... A néző babrálgassa egy kicsit a mágneses rögzítőeszközét, vagy ha nem, az egyikről, bizony, lemarad. Amúgy a legendás Legyen ön is... kissé nehézkesen indult. Sokszor, bizony-bizony, felvetődik a kérdés, milyen lehet a többi, „lassabban nyomó” játékos, ha ez a székben ülő is annyira el van anyátlanodva. Nincs baj, százezer forintig a műsorvezető áldott jó szívén csónakázva mindenképpen eljut, s ha a játékos nem nyerte meg a rokonszenvét, akkor a segítségek szertedobáltatása után Vágó István bekeményít, és seperc alatt útilaput köt szegénynek a homlokára.

Nézem a dobozt. Akciómentes izgalmakra vágyom. És íme! Körülbelül tíz éve vetítette már a Magyar Televízió azt az 1992-ben készült kétrészes kanadai tévéfilmet, amely Kurt Vonnegut Majomház című elbeszéléskötetéből 3–3 izgalmasabb tételt dolgoz fel. Gondolom, annak idején a fekete humor nagymesterének hetvenedik születésnapját köszöntötték ezzel. Érdekes éjféli kalandnak bizonyult (újbóli) megtekintése, még akkor is, ha ezek az ’50 –’51-ben íródott novellák ma már talán egy kissé naivnak hatnak. És bizonyára annak tűnne H. G. Wells klasszikusa, a Dr. Moreau szigete is, ha a forgatókönyvírók a cselekményt nem helyezték volna napjainkba, a génmanipuláció, a számítógépek korába. Én mondjuk nem teljesen értettem, hogy ha a doktor a tökéletes ember megteremtését tűzte ki célul, akkor miért pont az állatok két lábra állításával akarta ezt elérni. Végül is mindegy, a parádés szereposztás (Marlon Brando, Val Kilmer, David John), a pörgő cselekmény, a kiváló maszkok és trükkök odaszegeztek a képernyő elé. Milyen jó, hogy amikor a tévé először vetítette, nekem elkerülte a figyelmemet! Most végre jól szórakoztam.