Kultúrházkutatások, holdak és csillagok

Nézem a dobozt, és egyetlen vigaszom mostanában a Kultúrház, amely a kultúrszomjat valamelyest tényleg enyhíti. Se Gang, se Rakott, se Allegro a mozgalmas időjárással megáldott nyári napokon. Pedig milyen jó szlogenjeik voltak! A Kultúrház viszont friss, mozgalmas, naprakész. Kicsit mókás, kicsit Mokkás, jönnek-mennek az interjúalanyok, ahogy égen a zivatarfelhők, naponta más-más műsorvezető kerül tekintetünk fókuszába. „Tudják: a Kultúrház nem ismer határokat. Vigyázat, feltartóztathatatlanul áramlik egyik csatornáról a másikra. Különös ismertetőjelei: szubjektív, irányadó, szórakoztató.” Gyűjtöm az efféle szlogeneket. „Minden reggel új: újra dolgozni kell a tegnapért.” Ezt az Allegro honlapján olvastam. Ennél már csak az tetszett jobban, amit Garaczi László írt egy esszében: „Százhetvenhat centi vagyok, a hajam barna, a szemem kék, és megőrültem.”

Szóval Kultúrház, sztárinterjúk. Egyre jobb magyar filmek születnek mostanában, így ki vagyunk éhezve az újabbakra. Jó ötletekben pedig, úgy látszik, nincs hiány. Például: eldördül a pisztoly, de a golyó az áldozat szíve előtt néhány milliméterrel megáll. Eddig még kissé Mátrix. Amikor azonban a főszereplő haladékot kap a hercegtől, miszerint életben maradhat egy feltétellel: ha talál maga helyett valakit, aki vállalja a halált, már egyértelmű, hogy Tímár Péter a Herceg haladéka című filmjéről van szó. A Kultúrház vendége volt a rendező, akit Rózsa Péter riporter alaposan kifaggatott arról, hogy miért tette most egy időre félre a vígjátékokat egy komoly, mondhatni misztikus film kedvéért. Megszólalt a női főszereplő, Szabó Gabi is, akinek ez az első nagyjátékfilmje. Hogy miért kap haladékot és hányszor hány perc haladékot kap a lány a hercegtől, majd megtudjuk a moziban. Tímár Péter szerint „kap egy esélyt, egy lehetőséget, amire nagyon sokan áhítozunk néha, hogy valamit újra játsszunk, vagy valamit újra megpróbáljunk, de már lehetetlen. Például egy balesetnél, vagy más ilyen kritikus helyzetben. Tulajdonképpen ezt a könyvet már tíz éve megírtam, és döbbenetes volt, hogy a Mátrixban is van egy ilyen jelenet, hogy megáll a golyó. Én akkor majdnem meghaltam, mert én ezt már jó pár évvel ezelőtt leírtam. De mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy itt van igény. Legalábbis azt hiszem, érlelődik az igény arra, hogy az ember egy picit elforduljon a létezés könnyebb részét taglaló filmektől. Legalábbis nálam eljött egy ilyen időszak.”

Nézem a dobozt, áhítozom valami jó kis sci-fire, és íme, itt van egy, ráadásul maga az élet írta. Valami kis zavar a (Nap)rendszerben. A Cassini űrhajó most került legközelebb a Szaturnusz jeges holdjához, az Enkeladuszhoz, ám a képei zavarba ejtették a kutatókat. A hajó július 14-én mintegy 177 kilométerre repült el a hold fölött, a visszaküldött képeken látható, kb. 9–18 méter átmérőjű „sziklákkal” telehintett tájra egyelőre nincsen magyarázat. Hogy miért? David Rothery kutató szerint ez egy olyan felszín, mellyel eddig még soha nem találkoztak a Naprendszerben. John Spencer a Cassini csapatának egyik tagja egyetért abban, hogy a képek rejtélyesek. A kutatók ugyanis azt várták, hogy a hold felszínén apró krátereket, vagy finom, hóval borított tájat találnak majd. Az elemzések még folynak, a NASA 2008-ra máris egy újabb közeli repülést tervez, amikor is a Cassini 96 kilométerre közelíti meg az Enkeladusz felszínét.

És ha már bolygók és csillagok, akkor Csillagok útja, amiről minden zeneszerető magyar embernek eleddig az Omega együttes 8. nagylemeze jutott az eszébe, mi több: ha jól tudom a most zajló, 2005-ös Omega-turnénak is ez a címe: Csillagok útján. A cím persze, gondolom, nincs levédve, ám akkor is zavaró, és enyhén szólva is pimaszság ugyanezt a címet adni a „mega”-sztárocskák nagy szenzációval beharangozott haknijának.

„A szegedi koncerten – mindenki nagy örömére – Bartók Eszter is fellépett, aki két hete el sem mozdult lábadozó szerelme, Caramel mellől. Az Elefántos dal szerzője boldogan perdült a színpadra, hogy a fantasztikus hangulatban lévő közönség szeretetéből feltöltekezzen, és egy keveset talán haza is vigyen belőle betegeskedő szerelmének, 2005. Megasztárjának, Caramelnek.” No, itt aztán elrohantam egy helyre, ahol senki sem lát, s csak úgy patakzottak a könnyeim a meghatódottságtól...