Kulturális korteskolbász

Be lettem etetve és itatva, életemben először, és a szónak korántsem jelképes értelmében. A támadás hátulról érkezett, váratlanul és agresszívan, védekezésre, menekülésre esélyem sem volt. A meghívón az állt, hogy színházi klub nyílik Kassán.

Be lettem etetve és itatva, életemben először, és a szónak korántsem jelképes értelmében. A támadás hátulról érkezett, váratlanul és agresszívan, védekezésre, menekülésre esélyem sem volt. A meghívón az állt, hogy színházi klub nyílik Kassán. Kellett már, bólogattam lelkesen, épp ideje, színészek borozhatnak újságírókkal, táncosok színészekkel, közönség rendezőkkel, rendezők koreográfusokkal, közönség közönséggel satöbbi. Az Állami Színház nyitni kíván a köznép felé, népszerűsíteni akarják a művészetet, és e nemes célt a pezsgő, jókedvű klubélet remekül elősegítheti. Összegyűltünk hát a nevezett kocsmában, elhangzottak az ünnepi beszédek, örömét fejezte ki tulajdonos, színiigazgató, balettmester és operaigazgató, már-már koccintásra emelkedtek a poharak, amikor bejelentették, hogy az est támogatója is szólni kíván, jogosan, hiszen neki köszönhetjük a pezsgőt, a szendvicseket és a sült kolbászt. Az illető a színház régi szurkolója, valaha maga is színi pályára készült, aztán szülei azt mondták, nem kell komédiás a családba, így lett a fiúból politikus. (Diszkrét kuncogás.) És ekkor mikrofon elé lépett Alojz Engliš, a HZDS megyefőnökjelöltje, Rezeš egykori vasműbéli jobbkeze, Mečiar legszilárdabb keleti bástyája. Érdemei számosak, hadd ne soroljuk, ám azt, hogy ekkora színházrajongó, mindeddig nem tudtuk róla. Ott, abban a meghitt pillanatban az est szponzora kijelentette, hogy kedvenc színházát anyagilag is támogatni kívánja, méghozzá egy nagyobb összeggel. A jelen lévő újságírók ijedten pisolgtak, rakták el a diktafonokat, és a kijáratot keresték, amelyet természetesen elálltak a pezsgős tálcákat tartó, mosolygó pincérlányok. Mivel egy nagy darab kolbász már félig a számban volt, le kellett nyelnem, csak ezután vontam kérdőre a színház sajtóreferensét, aki széttárta kezét, mondván, hogy nem tudott az egészről, fogalma sem volt, ki fedezi a nyitóbuli költségeit. Engliš egyébként nagy eséllyel indul a jövő heti választásokon, és nemcsak a jobboldal bénasága miatt, hanem talán amiatt is, hogy beetetéssel szerez szavazókat, illetve sajtófigyelmet magának. Szép volt, Alojz!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?