Közhasználatú és szakmai szavaink

A szakmai szavak (szakszók) és szakkifejezések egy-egy szakmának, szakterületnek az elfogadott, pontosan definiált jelentéstartalmú szavai. Persze sok szakszót, szakkifejezést ismernek, sőt használnak a szakmán kívüli személyek is, közismertté válásuk viszont gyakran azzal jár, hogy a pontosan meghatározott jelentésük a gyakorlatban módosul: elvesztik szigorú definiáltságukat. Sajnos, ennek a jelenségnek vagyunk a tanúi pl. a pedagógiai, pontosabban a didaktikai (oktatástani) szavak, kifejezések használatában.

A didaktikai szakszókat és kifejezéseket a pedagógusok, oktatási szakemberek használják. Az osztálykönyv, röpdolgozat, javítóvizsga stb. szavakat a tanulók is ismerik és használják, de ismerősen cseng sok ember számára a tanterv, óravázlat, bemutató szemléltetés, módszeres eljárás stb. is. Sokan úgy érzik, értik ezeket, általában fűznek is hozzájuk valamilyen jelentéstartalmat. De a használatban gyakran kiderül, hogy szóismeretük pontatlan. Éppen ez a körülmény adta most kezembe a tollat. Az utóbbi időben ugyanis egyre gyakrabban tapasztalom, hogy még az újságírók is helytelen értelemben vagy legalábbis pontatlanul használják őket. Sőt olyan újságírók is, akiknek tanári szakképesítésük van, tehát szakembereknek tekinthetők ezen a területen.

Szeptemberben egy újságíró egy kisfalu kisiskolájának pedagógusáról írt. Megállapította róla, hogy már készül az oktatási feladatokra, „írja a tanrendet”. Gyanúsnak tűnt nekem ez a kifejezés, de hát a tanrendet is lehet, sőt kell is írni, csak éppen egy kisiskolában ez nem jelent olyan munkát, amelyről érdemes a lapokban említést tenni. A nagyobb iskolákban a tanrendet – vagy órarendet – inkább összeállítják, mintsem írják. Biztos voltam abban, hogy a kisiskola pedagógusa tanmenetet készít, s azt írja. Vagyis a tantervi anyagot órákra bontja le témakörök szerint, s azt írja le magának.

De október 13-án napilapunkban arról olvashattam, hogy a buzitai alapiskola pedagógusai módszertani előadáson vettek részt, amelyre szakavatott előadót hívtak, hogy a „tantervírás titkaiba bevezesse a hallgatóságot”. A közlést őszintén szólva nem tartottam hitelesnek. A tanterv szó a cikkben a címen kívül ezekben a mondatokban is szerepel: „Nálunk még mindig a tanár ellenőrizhető, nem a tanítvány, az ellenőrzés módja pedig a minden iskolai évre, minden tantárgyra és minden évfolyamra külön kidolgozott tanterv. Ebben nemcsak az órákra lebontott tananyagot kell feltüntetni, hanem a tanóra három célját is, mégpedig a tárgyi tudásra irányuló kognitív, a készségfejlesztésre irányuló pszichomotorikus és a nevelésre irányuló affektív célt.” Ebből a két mondatból teljesen világossá vált az olvasó számára, hogy a buzitai tantestület nem lépte túl a hatáskörét: nem tantervet készít – ez ugyanis országos méretben érvényes, központilag készített dokumentum –, hanem ennek realizálására – amint az szokás is – csupán tanmenetet fog készíteni. Ennek alapján készülnek fel a pedagógusok az egyes órákra, vagyis dolgozzák ki az óravázlatukat, vagy ahogy inkább mondani szokták: előkészületüket.

A tanterv, tanmenet, tanrend, óravázlat jelölésére, a mindennapi szóhasználatban akár a tanítási terv kifejezést is használhatnánk. De vigyázzunk! A tanterv, tanmenet, tanrend, óravázlat: szakszó; ezeknek megvan a pontosan körülhatárolt jelentésük, amelyhez még az újságírónak is ragaszkodnia kell, ha nem akar félretájékoztatni. Bármely szakterületről ír a tudósító, előbb bizonyos mértékig tanulmányoznia kell ezt a területet; a szakszavak, szakkifejezések jelentését is ideértve.