Kozák Tibor halálára

Szeptember 9-én villámcsapásként hasított belém a fájdalom, a részvét: szülőfalum polgármestere telefonon hozta tudtomra, hogy meghalt Ipolypásztó mesterprímása, a 76 éves virtuóz muzsikus, Kozák Tibor. Stílszerűen rögtön egy magyar nóta alkalomhoz illően átköltött sorai villantak eszembe: „A pásztói cigánysoron nagy a sírás-rívás, / A pásztói cigánysoron haldoklik a prímás...” Haldoklik, méghozzá olyannyira, hogy szíve két átélt infarktus után ezúttal végleg felmondta a szolgálatot. Nagyhírű, több mint kétszáz évre visszavezethető cigány zenéscsaládból származott; a családi legendárium szerint valamelyik őse Kossuth Lajosnak húzta a nótát. Tudásban, tehetségben ő sem adta alább, ismert és elismert prímása volt az Alsó-Ipoly mentének, Hont megyének, az Alsó-Garam mentének. A Magas-Tátrától Budapestig számtalan helyen szolgáltatta a zenét: az autentikus parasztzenei stílustól, népdaloktól kezdve a hallgatókon át a talpalávaló táncmuzsikáig. Ha úri kedve úgy hozta, a háta mögé tett hegedűvel is képes volt elkápráztatni a mulatókat. Egyike volt a Felvidék legjobb prímásainak. Magyarságát élete végéig féltett kincsként őrizte, a Csemadok hőskorában részt vett a kulturális szervezet rendezvényein; utcahosszat húzta a nótát a szülőfalumban újra életre keltett szüreti felvonuláson; zenei kísérője, szakmai irányítója volt a gyönyörű népdalokat éneklő asszonykórusnak, amellyel megfordult a vidék számtalan községében, sőt Magyarországon is. Ha nem kisebbségi sorsba kényszeríti őt az élet, egyike lehetett volna az anyaország legelismertebb prímásainak. Elégtételül szolgálhat számára, hogy nem sokkal halála előtt két kazettányi zeneanyagot játszott fel tőle a Kossuth rádió.

A polgármester hívása után úgy megkönnyeztem a hírt, mint édesapám halála óta senkiét, pedig elöregedő falumban szinte havonta elszólít valakit végzet. „A pásztói cigánysoron, nagy a sírás rívás...” De: Tibor bátyám zenéjét őrzik kazettái, így hát feledőbe az ő hegedűjátéka nem megy soha. Egy (ismét csak az alkalomhoz igazított) nótaszöveggel búcsúzom tőled, kedves Tibor bátyám: „Hozzám repült egy madárka /Kis virággal a szájába’ / Azt üzente, azt mesélte, / Prímás sírhalmáról tépte. / Mert ott minden magyar nóta / Virágot nyit újra, s újra, / S mindig új nő a nyomába, / Ha felcsendül a nótája.”