Kormányok jönnek és mennek, az anyagi, az érzelmi, az értelmi infláció mélyül

A nagy soknemzeti összeborulás esztendejében kampányo-lunk, kampányolga-tunk. Ebben az átmeneti egybeolvadásban egyesek már az eljövendő kontinensállamot vélik lelki szemeikkel látni. Egy növő-terebélyesedő nagyhatalom képe, s az adandó laza szövetségek!

Az elméletek és elképzelések oázisától karnyújtásnyira a meghazudtolhatatlan tapasztalat, amely máris polarizáltságról regél. A fényes jövő hamis igézetén túl a gyökös valóság felségterülete. Az az elmarasztalhatatlan tapasztalat, hogy a nagyok mindig átnyúltak a kicsiken! S a fokozatosan növekvő zűrzavarban aztán mindannyian fizettünk. Az emberiség százezrei, gyakran milliói sínylették meg az esendő ember általi, nem éppen önzetlen kísérleteket.

A naggyá álmodott Európa, afféle jól tömött, jól bélelt, gazdag világhatalomféle. Mondanunk sem kell: erről álmodtak négy-öt emberöltővel korábban eleink. Egy békés és örökké fényesen derűs államhatalomról: nyugalmas kontinensről. Aztán a következő nemzedékek kivétel nélkül megtanulták a leckét, ami szerint fegyverrel nem tartható és nem védhető meg a földi béke. Országok embermilliói váltak üldözöttekké, kisemmizettekké s földönfutókká. Nemzet nemzet elleni uszításával százezrek jutottak a kitoloncoltak sorsára, váltak olcsó prédává. Csak tessék végigjárni a temetőkerteket, ha nincs erőnk önvallomástételre, és nincs érkezésünk megvallani eleink veszteségeit! Kopott, régi sírok domborulatai alatt száműzöttek vagy száműzetés közben elhunytak pihennek s vallanak. Európa valamennyi nemzetének fia, lánya, gyermeke képviselve van e nyomorúságos futásban. Felvidéki magyar, száműzött német, elkergetett zsidó, bulgáriai török, szerbiai albán – hadd ne soroljam tovább!

Emlékeznünk kell. Emlékeznünk, éspedig egy értelmesebb jövőkép miatt. Emlékezzünk csak a szovjethatalmat és annak gépezetét irányító oroszokra, akik nemzetféltésükben nációkat száműztek és szigeteltek el. És gondoljunk csak a nyugati politológusokra-tudósokra, akik e hatalom megszűnése előtt évtizedekkel megjósolták, hogy a nevezett világhatalmat majd szétveti a nemzetek közti belső ellenségeskedés és egyenjogúság-igény. És mi tagadás: megrecscsentek a Szovjetunió eresztékei. És a művi alapon megszerkesztett és a fegyverek erejével fenntartott „új és békés Európa” mítosza is leáldozott bizony, gyötrelmes körülmények közt. Az álmodott nyugalom, a szerkesztett és időerősnek hitt egység felbomlása utáni pusztításnak és káosznak ma mindanynyian elszenvedői, ügyködő alanyai vagyunk. 1989 után országok aprózódtak fel. Erőtlen és meddő törpeállamok jöttek létre. És ezek a múlttalan-hagyománytalan régiók gazdasági, értelmi és szellemi perifériákká váltak, s hullottak alá mind mélyebbre a jelen különböző fokozatú rostáin, mígnem megállapodhattak a harmadik vagy a negyedik világ szintjén. Kormányok jöttek és távoztak. Az anyagi, az érzelmi, az értelmi infláció mélyült, és mi tehetetlenül néztük leáldozásunkat. Ma ennek a tapasztalatnak vagyunk begyűjtői-hordozói és elviselői.

1989!

Tízegynéhány esztendővel ezelőtt a kontinensből lekaszabol Rész-Európa több tucatnyi nemzete – a mélységes igézetből ébredve – utat keresett önmagának. Csakhogy maga az út ebben az esetben elvont fogalommá minősül. Éppúgy, mint a haladás. Most, ebben a kínálkozó közelképben is több az áhítat. Több az emberi és nemzeti óhajokból áramló sugárkéve. Hiszszük: már tartozunk valahová. Hiszünk. Mögöttünk az idő tüllje által takart valóság. Előttünk: az idő tüllje által fedett bizonytalanság. Kampányolni. Kampányolgatni. Itt. Ott. Középtájt. Mondjuk: az erőtlen semlegességben.