Klinghoffer halála – egy operathriller karrierje

Sokan Adams Nixon Kínában (1987) című operájától számítják a posztmodern operairodalom kezdetét, mások (többen) zenei hiperrealizmusról beszélnek. Lehet-e egy híradóba illő, kortárs eseményből eleven operát komponálni? Az amerikai zenei minimalizmus egyik legragyogóbb tehetségű képviselője (Steve Reich, Terry Riley és Philip Glass mellett) ezt többszörösen bizonyította. Az egykori amerikai elnök kínai látogatásának zseniális zenei dokumentálása után készült Klinghoffer halála (1991) vagy a 2005-ben bemutatott, az atombomba kifejlesztéséről és az első kísérleti atomrobbantásokról szóló Doctor Atomic (melyben többek közt Teller Ede is szerepel) ezt látványosan bebizonyította. Mellékesen jegyzem meg, hogy Adams a fikciósabb természetű zenét is kedveli, a Mozart-év egyik legrangosabb eseménye épp A virágzó fa című Mozart-hommage-ának bemutatója (2006. november 14.) volt. Adams kivált az illúziót keltő lassítás, nyújtás és megszakítás, törés effektusaival élve hozza létre egyéni stílusát. Adams aktualitását példázza az is, hogy 2003-ban zenei Pulitzer-díjat kapott a szeptember 11-ei terrortámadás áldozatainak emlékére komponált On the Transmigration of Souls című kórusművéért.

A Klinghoffer halála című opera filmváltozata (Penny Woolcock remekműve!) a reveláció erejével hatott, vitákat provokált, s újrapozicionálta a kortárs opera helyét a kortárs zeneművészet horizontján. 1985-ben palesztin terroristák eltérítik az olasz Achille Lauro nevű kirándulóhajót. A fedélzeten jobbára idős turisták tartózkodnak. A nyaralókat összecsődítik a nagyteremben, szeparálják őket, miközben felhangzik a természet hangját jelképező Óceánkórus. A kapitányt (Christopher Maltman) Mamoud (Kamel Boutros), a zenekedvelő terrorista őrzi. A hangulatot az Éjkórus fejezi ki. Miután a hajó kikötési engedélyre várakozik, a terroristák felfedezik maguknak a zsidó származású amerikait, a tolókocsihoz kötött Leon Klinghoffert (1916–1985), akit a kiváló Sanford Sylvan testesít meg. Klinghoffer házassági évfordulóját jött ünnepelni a hajóra feleségével. A túszul ejtett turisták már a hajófedélzeten várják a bizonytalan és kétségbeejtő fejleményeket. A hangulatot a tűző napban megszólaló Sivatagkórus fejezi ki. A terroristák Klinghoffert pusztán elrettentésként és céljaik vélt igazáért, mintegy játszadozás gyanánt megölik, a tengerbe vetik. A kapitány és Klinghoffer felesége kiélezett vitát folytat az emberi önfeláldozásról. A férjétől elszigetelten tartott (egyébként rákos) Klinghofferné csak később értesül Klinghoffer haláláról. A terroristák elhagyják a hajót.

Adams hiperrealista zenéje egy lírává oldódó dokumentum jellegét kölcsönzi a történéseknek. A szerző ismét a Nixon Kínában alkotógárdájával dolgozott együtt (Peter Sellers, Alice Goodman). A mű inkább oratórium jelleget kap, s Adams ebben főként Bach kompozíciós technikáit, passióit követi. Schönberg hatása ugyanúgy jelen van. A korábbi opera groteszk hangvételét itt a tragikum iránti érzék kiteljesedése uralja, ezt kivált a dramaturgiai szempontból kifogástalanul elhelyezett kórusok emelik ki. A döntéshelyzetbe hozott ember létszorongatottsága, az egzisztenciális félelem és az igazságosság elvére épülő normarendszer kialakíthatósága kerül terítékre a zene nyelvén, bámulatos eleganciával. Az egyéni megnyilatkozásokat és a cselekményvezetést a kórus kommentári jelleggel színezi és árnyalja, s ez a művet a görög tragédiák szellemével és dramaturgiájával rokonítja. Külön ki kell térni a női hangon megszólaló Omar alakjára (akit Emil Marwa testesít meg, és Susan Bickley hangján szól): itt ősi operai hagyományt újít meg Adams, ugyanakkor bámulatosan plasztikussá tudja tenni a habozó és a szerepéből minduntalan kitörni kívánó, önazonosságát feladó terrorista alakját.

A mű hatalmas vitákat váltott ki: egyesek szerint a terrorizmus romantizálására tör, sőt, egyenesen antiszemita (Richard Taruskin pl. 2001-ben a New York Times hasábjain támadta az opera erkölcsi hátterét). Természetesen ezek a vádak szerencsétlen félreértelmezések termékei. A remek film a cselekményt az emlékezés, a visszagondolás és a felidézés effektusai révén még intenzívebbé tudta tenni, s a horrorisztikus jelen időiségét kisiklatva egy egyetemes érvényű, izgalmas operathrillerré változtatta.

(John Adams: The Death of Klinghoffer, DECCA, 2003, DVD)