Budapest. Egyoldalúan felbontotta a szerződést eddigi kiadójával Faludy György – írja a Magyar Hírlap. A költő és felesége verses kötetét, valamint Faludy egyik nagy sikerű könyvének újabb kiadását karácsony előtt már az új kiadó jelentette meg.
Ki kinek az adósa?
A Magyar Világ Kiadó ügyvezető igazgatója, Halászné Sipos Erzsébet elmondta, hogy még a férje kötötte meg Faludyval az első szerződést 1988-ban, mielőtt Torontóból hazaköltözött volna, és eddig semmilyen vita nem is volt közöttük, minden évben a tervek szerint jelentek meg a művek, és aszerint fizettek is. A költő a jó kapcsolat miatt 2001-ben nyolc évre, 2009-ig meg is hosszabbította az addigi szerződését a kiadóval. Halászné Sipos Erzsébet szerint az új kiadónak ezt figyelembe kellett volna vennie, mielőtt kinyomtatta a Villon balladáit Faludy-átköltéssel, ezért jogászhoz fordultak, és levélben kérnek magyarázatot az új kiadótól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.