TRAGÉDIA: Szörnyethalt egy idős nő, miután egy egy kocsi meg akart térni az autópályán

baleset k

Halálos kimenetelű közúti balesetről számolt be a rendőrség.

Súlyos karambol történt vasárnap délután Trencsénpüspökin (Biskupice). Az eddig begyűjtött információk szerint egy Peugeot márkájú autót vezető 75 éves nő a D1-es autópályáról egy közúti híd felé akart kanyarodni, emiatt pedig megfordult, áttért a szemközti sávba, és nekihajtott frontálisan egy Subarunak, amit egy 49 éves férfi vezetett.

Az ütközés után a Peugeot visszapattant a sávjába, megpördült, és szalagkorlátnak ütközött.

A Peugeot anyósülésén utazó 72 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a sofőrt súlyos, többszörös sebesülésekkel kórházba szállították. A Subaru jobb első ülésén tartózkodó 48 éves nő szintén megsérült, a sofőr karcolások nélkül megúszta a balesetet.

A rendőrök a férfit megfújatták, leheletében azonban nem mutattak ki alkoholt. A másik gépjármű sofőrjétől vért vettek, hogy kiderítsék, fogyasztott-e szeszes italt. Az üggyel kapcsolatban büntetőeljárás indult, a baleset okait még vizsgálják.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?