SOROZATDARÁLÓ: A nyomornegyedben, 22 évvel később

A 2002-ben bemutatott Isten városa sok mozirajongó térképére festette Brazíliát. A film a legjobb scorsesei hagyományokat felelevenítve mutatta be, milyen felnőni egy olyan helyen, ahol egy fiatal fiú előtt a bűnözés jelenti az egyetlen utat. Mindezt Fernando Meirelles rendező dinamikus történetmeséléssel, vizuális kreativitással és gazdagsággal, rengeteg szereplő mozgatásával és egy autentikus világ bemutatásával vitte tökélyre, a film pedig valósággal letarolta a világ mozivásznait. Igazából kész csoda, hogy csak most, 22 évvel később készült el a folytatása. Meirelles ezúttal csak producerként felügyelte a produkciót, viszont arról gondoskodott, hogy a színészgárdából tényleg mindenkit visszahozzanak, aki visszahozható. Ez nem lehetett egyszerű, mivel az eredeti film gyerekszereplőinek többségét szó szerint utcakölykökből verbuválták, ugyanakkor a segítségükre volt, hogy többen közülük az évek során színészkarriert futottak be. Mivel a 2002-es mozi főszereplői közül egyedül a fotós, Petárda (Alexandre Rodrigues) élte túl a történéseket, a legfontosabb az volt, hogy ő visszatérjen, és ez össze is jött az alkotóknak: a történetet ezúttal is az ő nézőpontjából kapjuk meg.
Ahogy a valóságban, úgy a filmben is 22 év telt el a történések óta, és az Isten városa: A harc folytatódik talán legmerészebb húzása mindenképpen az, hogy gyerekszereplők helyett felnőttek kerülnek a sztorimesélés fókuszába. Csakhogy az Isten városa lényegét, különleges feszültségét, drámáját pont az adta, hogy tizenéves kölykök pisztolyokkal, késekkel és géppisztolyokkal a kezükben játszottak élesben gengsztereset a favellákban. Azzal, hogy a folytatásban felnőttek váltják fel őket, óhatatlanul fakóbb lesz a kép: egy újabb gengszterfilmet látunk a sok közül, ami nem igazán emelkedik ki a mezőnyből. Persze igazságtalan lenne azt állítani, hogy nem érdekes a favellák sajátos törvényekkel rendelkező világának bemutatása, de valahogy mégis kevés ahhoz, hogy sokáig a képernyő elé szegezzen bennünket. A Maxon látható széria ráadásul vért izzad azért, hogy a sorozatot a fejünkben összekösse a 2002-es filmmel: a bevillanó flashbackek egy idő után idegsítővé válnak, még szerencse, hogy a második részre ilyen szempontból visszafogták magukat az alkotók.

Míg a film azt mutatta meg, hogyan lesznek a favellák urai a fegyveres gyerekbűnözők, addig a folytatás azt meséli el, hogyan váltják le a helyi drogbűnözőket az állami milíciák, akik maguk is bűnözőkként telepednek rá a helyiek életére Rio de Janeiro hírhedt nyomornegyedében. A mondanivaló tehát érdekes, a megvalósítás azonban már nem olyan meggyőző. Hiányzik az egyedi íz, az Isten városa: A harc folytatódik ugyanis képtelen visszaadni azt a sűrű atmoszférát, ami a filmet annak idején naggyá tette.