Hét embert még mindig eltűntként tartanak nyilván Csehországban, katonák segítenek a mentésben

aradas cseh

Az áldozatok száma mindeközben háromra emelkedett.

Hét embert még mindig eltűntként tartanak nyilván Csehországban. Az áradások miatt összesen 13 500 állampolgárt evakuáltak, és több mint 600 embert mentettek ki lakóhelyükről – jelentette be Petr Fiala miniszterelnök. Hozzátette, jelenleg Ostravában és Dél-Csehországban a legrosszabb a helyzet, ennek ellenére megtartják a regionális és szenátusi választásokat pénteken és szombaton.

Az ország déli és délnyugati részén kedden még várható eső, a következő napokra azonban jóval kedvezőbb előrejelzést adtak ki a meteorológusok, így megkezdődhet az apadás.

Fiala a válságkezelő rendszer működéséről is szót ejtett. Mint mondta, először fordult elő a történelem során, hogy Csehországban már az árvizek bekövetkezése előtt intézkedéseket tudtak hozni, ezáltal megelőzték a nagyobb károkat. „Az első fázisban a felkészüléssel, a tározókban a visszatartó tér kialakításával és a válságkezelés aktiválásával foglalkoztunk. A második fázis az életmentést célozta meg, most pedig a harmadik fázis következik, azaz a helyreállítás, illetve az anyagi károk számszerűsítése” – mondta.

A cseh kormány kétezer katona bevetését hagyta jóvá az árvizek sújtotta területeken, a fegyveres erők tagjai többek között póthidakat fognak építeni. A hadsereg és a tűzoltóság közötti megállapodás értelmében hét helikopterrel és több tucatnyi speciális rohamkocsival zajlanak a mentési munkálatok.

(TASR, ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?