Pozsony. Kinőtte a gyerekcipőt a pozsonyi Livin Blues fesztivál, állapítható meg az idei, tizenkettedik évad után.
Két napig szólt a blues
Szombaton a kis színpad okozott igazi meglepetést, ahol rengeteg szárnyait bontogató amatőr tehetség kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Érdekes kísérlet volt Peter „Bonzo” Radványi, a honi blues kiemelkedő alakjának produkciója, aki a tehetséges somorjai szájharmonikással, Horváth Romival állt színpadra. Szintén itt mutatkozott be a Hlava XXII zenészklubban alakult Mojo & Mahortu Band, amely Juraj Haruščiak, a zenekar vezéregyéniségének folk-bluesos szerzeményeiből adott élvezetes koncertet.
A nagy színpadon a honi élmezőny kapott lehetőséget. Először az érsekújvári Canned Heat revial tarolt, itt Pásztor János gitárvirtuóz produkált felejthetetlent, de a kísérőbanda is kompaktul, összeszokottan muzsikált. Az est talán legérdekesebb produkciója Juraj „Ďuro” Turtev, az egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb szlovák blues-zenész nevéhez fűződik. Turtev vendége volt többek között az est egyetlen női fellépője, Silvia Josifovská is, aki Eric Clapton csodálatos Old Love c. számát adta elő. „Igazi örömzenélés volt. Szerencsés voltam zenészpartnereim megválogatásánál, hiszen mindannyian tehetségüknek megfelelőt produkáltak” – mondta a koncert után Juraj Turtev. Az est sztárvendége az ausztrál Gwyn Asthon volt, aki olyan partnerekkel dolgozott együtt, mint BB King vagy Johny Winter. Egy szál gitárral teljesen elbűvölte hallgatóságát, érezni lehetett, mindent tud a bluesról. Vasárnap pedig az amerikai Guy Davis hozta lázba a közönséget kivételes előadásmódjával, ízelítőt adva a tradicionális tengerentúli bluesból.
A blues-rajongók tehát kivételes élményben részesültek ezen a hétvégén, negatívumként csupán az hozható fel, hogy mindkét nap sztárvendége egyedül lépett színpadra. Nem ártott volna legalább egy nevesebb zenekart is meghívni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.