MTI-HÍRLondon. A világ első meditációs operáját, amelyben hosszú csend, közösségi étkezés, jóga és mosogatás is lesz, szeptemberben mutatják be a londoni Barbican Központban.
Készül a világ első meditációs operája
MTI-HÍR
London. A világ első meditációs operáját, amelyben hosszú csend, közösségi étkezés, jóga és mosogatás is lesz, szeptemberben mutatják be a londoni Barbican Központban. A Lost in Thought (Elgondolkodva) című négyórás előadás „a belső figyelem megtalálásának útjára” hívja a közönséget, mindezt pedig szünetekkel tarkított hosszú meditációs részekkel szeretné elérni.
A fellépők – köztük a mezzoszoprán Lore Lixenberg – a közönséggel együtt fogják játszani az interaktív operát. Az előadás koncepciója, illetve buddhizmus inspirálta zenéje is Rolf Hind zeneszerző munkája, aki reméli, hogy a magával ragadó zenei előadás ellenpontozni tudja a közönség „kritikai szemléletét”, amelyet az emberek sokszor magukkal visznek a koncertekre, egyben képes lesz lebontani a közönség és a fellépők között megszokott határokat. A közönséget arra fogják kérni, hogy maradjanak csendben az előadás alatt, de vegyenek részt a közös jógázásában és egy vegán étkezésben is. A Frederic Wake-Walker által rendezett előadás szerves részét fogja képezni a felhasznált tányérok közös elmosogatása.
A darab Hind elmondása szerint a hang és csend, zene és meditáció közötti csatlakozási pontokat fogja feltárni. A zeneszerzőnek nem ez az első hasonló projektje, ő vezette be a meditációt a londoni Guildhall School Music and Drama gyakorlatába is, ahol másokkal együtt a művészetek és az előadóművészek közti kapcsolatot kutatja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.