Ezt az európai parlamenti képviselőt eltiltották a nyilvános beszédtől!

4418531

Az Alternatíva Németországért német nacionalista párt szerdán megtiltotta vezetőjelöltjének, Maximilian Krah európai parlamenti képviselőnek, hogy a személyével kapcsolatos botrányok miatt nyilvánosan felszólaljon az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos rendezvényeken.

Az párt körülbelül két héttel az EP-választások előtt tette meg ezt a lépést. A Bild napilap szerint a nyilvános szereplési tilalom más, nem az Európai arlamenti választásokhoz kapcsolódó pártrendezvényekre is vonatkozik majd. A döntést a párt elnökségének szerdai válságtanácskozásán hozták meg.

Krah állítólag felajánlotta, hogy lemond a párt elnökségéről is. Az párt vezetősége korábban egy hónapig kerülte az egyértelmű állásfoglalát Krahról.  

Krah asszisztense, Jian G. ellen Kína számára folytatott kémkedés gyanújával folyik nyomozás. A német főügyészség szerint a férfi a kínai ellenzék németországi tevékenységét figyelte, az Európai Parlamentből információkat továbbított Kínának, és hírszerzőként tevékenykedett. 

Krah a letartóztatását követően elbocsátotta asszisztensét. Az pártot korábban egy másik ügy kapcsán mind a német kormány, mind az ellenzék részéről kritika érte Oroszországgal szembeni pozitív hozzáállása miatt. Emellett a képviselő a La Repubblica című olasz lapnak adott interjújában azt mondta, hogy aki a náci Németországban az SS félkatonai alakulat tagja volt, az „nem automatikusan bűnöző”. A drezdai ügyészség is vizsgálódik ellene, mert állítólag pénzt fogadott el egy Kreml-közeli hálózattól a Kreml elleni propaganda terjesztéséért cserébe. Krah tagadja a vádakat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?