Készül a nagymonográfia

„Száz kép dokumentuma annak a fejlődésnek, amelyet a fiatal művész megfutott pár évvel ezelőtti kiállítása óta – folytatódik az írás. – Szőke hajú, álmodozó szemű fiatal ember, akiről Losoncon – bár itt él, mégis kevesen tudnak és kevesen törődnek vele.

Semmi mást, mint elismerést és egy kis megbecsülést akarok kiérdemelni – mondja a művész, – de mintha az emberek szív nélkül élnének, senki sem törődik velem, egészen szűk baráti körömön kívül ... Én azonban nem törődve ezzel, dolgoztam és dolgozom s hogy ma mit tudok azt láthatják önök. Mindig arra törekedtem, hogy képeim beszéljenek. A természet volt tanítómesterem, melyre szabályt alkalmazni nem tudok és ma már úgy érzem, hogy képeimmel ki tudom fejezni azt, amit látok és érzek. Komolyabb körök felfigyeltek képeimre s Pozsonyba kérik kiállításra, én azonban itt Losoncon szeretnék kiállítani, hogy megismerjenek azok, akik között élek...” Az idézett sorok nem igényelnek magyarázatot. Hűen tükrözik azt az elszántságot, amellyel a festőművész célja elérése érdekében dolgozott. Az 1937-es pozsonyi kiállítás sikert hozott számára, s Szabó Gyula elindult a mába vezető, ám nem mindig csupán örömet hozó útján.

A losonci Szabó Gyula Barátainak Köre 1998-as megalakulása óta apró, de megfontolt lépésekkel halad legfőbb célja felé, hogy a fentebb bemutatott műterem a képzőművészet, a tehetséges festők otthonává, az életművét bemutató Galériává váljon. Ennek elengedhetetlen része az is, hogy a művész hagyatéka közkinccsé váljon. A Szabó Gyula-nagymonográfia előkészítéséről, terveiről és a 2007-re (születésének 100. évfordulója) tervezett megjelentetéséről már a Szabó Gyula breviáriumban olvashattunk.

Június 6. és 9. között a Klub által rendezett szemináriumon meghívott vendégek, művészettörténészek és irodalmárok – közöttük Szabó Kinga, Kubička Kucsera Klára (Besztercebánya), Strausz Tamás (Pozsony), Matits Ferenc (Salgótarján), Németh István (Pozsony) – elemezték azt, hogy az eddigi több mint harminc kiállítás ellenére is csak részben feltárt hagyatékból mi az, aminek a nagymonográfiában helyet és teret kell adni.

Az életmű korai szakaszának elemzői közül elsősorban Brogyáni Károlyt és Marián Várost kell megemlíteni. Értékes meglátásai voltak és vannak Strausz Tamás meg nem jelent, máig is csak kéziratban megmaradt írásának, amely egyike volt az első, átfogó értékelésnek és elemzésnek. Kubička Kucsera Klára 1953-tól követte nyomon Szabó Gyula művészi pályafutását, s a halála után megrendezett önálló kiállítások is az ő szakértelmét és rendezését dicsérik. Ő írta meg a kismonográfiát is (Kubička Kucsera Klára: Szabó Gyula, Madách, 1972). A szemináriumon elhangzott előadásában részletes áttekintést adott az eddig elvégzett munkáról, beleértve a kiállításokat, a megjelent kritikákat, katalógusokat, és az egyéb, nem folyóiratokban megjelent írásokat – rámutatva az azokban előfordult hibákra is.

Egészében véve elmondható, hogy az életmű olyan gazdag és sokrétű, hogy az eddig megrendezett kiállítások – amelyek a legértékesebb részeit tárták a közönség elé – csak egy szeletét mutatják be. A szeminárium résztvevői megegyeztek abban is, hogy ezzel együtt feltétlenül szükséges a művek mai szempontú átértékelése, a még fel nem dolgozott alkotások, a művész irodalmi tevékenységének feltárása, elemzése és bemutatása. Strausz Tamás, aki támogatta ezeket az elképzeléseket, arra is rámutatott, hogy „csak a nagymonográfia” megjelentetése nem elégséges. Szükséges és fontos, hogy Szabó Gyula alkotásai hagyományos szempontú, eddig ismert prezentálásokon kívül új meglátások, más életművekkel való összehasonlítások tükrében kerüljenek bemutatásra – ha lehet, a határon túl is. Ehhez (is) adott ötleteket a jelenlévők között a fiatal generációt képviselő Matits Ferenc, aki lényegében először szembesült a maga valós terjedelmében Szabó Gyula életművének nagyságával, s az érezhetően magával ragadta. Filozofikus, Szabó életművének féltését (emellett Csontváry iránti rajongását sem titkoló) gondolatok és intelmek jellemezték Németh István hozzászólásait. „Mi mindig tervezzük a jövőnket, s az mindig becsap minket” – fogalmazta meg egyik, vitát kiváltó mondatában. Utalva arra is, hogy „mire kiteljesedett volna (Sz. Gy. életműve – P. J.) teljes erejében, akkor egyszer csak elment...”. Elismerve ugyanakkor azt is, hogy még életében gondoskodott arról, hogy hagyatéka méltó, azt értő és ápoló kezekbe kerüljön. Szabó Kinga mind az általa kezdeményezett és létrehozott Nógrádi Galériában, mind azon kívül fanatikus erővel dolgozott és dolgozik azon, hogy Szabó Gyula munkássága megkapja az őt megillető elismerést.

„Szívesen látok bárkit, akit képeim érdekelnek, jöjjenek gyakrabban – mondta bucsuzóul és jóleső érzés volt a művésszel kezet fogni. Egy újabb tehetség, ki most bontogatja szárnyait, hogy városunk, amely ma mostohán kezeli, egyszer büszke legyen rá” – zárta bemutatását egykor a Losonci Hírlap. Jóslatuk több tekintetben már teljesült! Bízni és hinni kell abban, hogy a nagymonográfia most elkezdett előkészítésével, a életmű már és még ismeretlen részeit bemutató kiállítások, tárlatok és ismertetések sorozatával azok is eljutnak Szabó Gyulához, akiknek nem adatott meg az, hogy személyesen várja és fogadja őket.