Keanu Reeves újra hódít

Vasárnapi amerikai mozistatisztikai adatok szerint a The Matrix Reloaded című film, vagyis a Mátrix: újratöltve minden idők második legsikeresebbjének bizonyult az első hétvégi bevételeket illetően. Minden idők második legjobb debütálását tudhatja maga mögött „az újratöltött Mátrix”.

Vasárnapi amerikai mozistatisztikai adatok szerint a The Matrix Reloaded című film, vagyis a Mátrix: újratöltve minden idők második legsikeresebbjének bizonyult az első hétvégi bevételeket illetően. Minden idők második legjobb debütálását tudhatja maga mögött „az újratöltött Mátrix”. Az amerikai forgalmazó máris megbecsülte a hétvégi bevételeket, és kiderült, hogy a sci-fi thriller műfajába sorolt film 93,3 millió dollárt hozott a hétvégén a Warner Bros-nak Észak-Amerikában. Ez a második legjobb eredmény, mivelhogy a 2002-ben kibocsátott Pókember (Spider-Man) 115 milliót hozott. A Mátrix 2 azonban így is lenyomta a dobogó harmadik helyére a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet, amely 2001-ben 90,3 milliós bevételt eredményezett az első hétvégén. Ugyanakkor a Mátrix 2 forgalmazója kicsit megtréfálta a statisztikusokat, hiszen az amerikai filmek bemutatóit általában péntekre időzítik. Az újratöltött Mátrixot azonban már csütörtökön meg lehetett nézni, sőt szerda éjjel is vetítették néhol. A szerdai bevételek ötmillióval, a csütörtöki jegyárak pedig 42,5 millió dollárral dobták meg állítólag a bevételi oldalt a Warner Bros-nál. Az újratöltött Mátrix az 1999-es első Mátrixot követi. A film főszereplője Keanu Reeves. A Mátrix trilógia harmadik része novemberben készül el, Mátrix forradalmak néven. Mindhárom filmet Larry és Andy Wachowski írta és rendezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?