Katedra-versenyek

Dunaszerdahely. A Katedra folyóirat matematikai versenyének múlt hétvégi országos döntője után ma rendezi a Katedra Alapítvány a történelmi és irodalmi Katedra-versenyeket a dunaszerdahelyi Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskolában.

Dunaszerdahely. A Katedra folyóirat matematikai versenyének múlt hétvégi országos döntője után ma rendezi a Katedra Alapítvány a történelmi és irodalmi Katedra-versenyeket a dunaszerdahelyi Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskolában.

A verseny szervezői számára ismét örömteli meglepetéssel szolgált, hogy a történelmi levelező versenybe 51 iskola 111 háromtagú, illetve az irodalmiba 68 iskola 211 háromfős csapata kapcsolódott be. A délelőtti megnyitó után a diákok írásbeli feladatokat fognak megoldani, délután pedig a legeredményesebb csapatok mérik össze a tudásukat a döntő szóbeli fordulójában.

Az alsó tagozatos tanulók számára immár harmadízben megrendezett levelezőverseny is a várakozásoknak megfelelően zajlott: több száz kis nebuló küldte hónapról hónapra a megfejtéseket. Az alsós verseny kiértékelését a Katedra júniusi számában találják majd meg az érdeklődők. (na)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?