Kapcsolatteremtési lehetőség

Amint a közelmúltban lapunk hasábjain is olvashatták a felhívást, 2005-ben frissített és bővített CD-változatban megjelenik a Plectrum Kiadó gondozásában a Szlovákiai magyar ki kicsoda. A www.plectrum.sk honlap október közepétől már él a világhálón: november elejéig több mint százan jelezték érdeklődésüket. A kiadó igazgatóját, Ardamica Zoránt kérdeztük.

Szekeres Éva felvételeMi készteti a kiadót arra, hogy megjelentesse a Ki kicsodát?

Még él bennem az élmény, amikor többekkel együtt az első, az AB-Art által megjelentetett kiadást szerkesztettem. Már akkor tudtuk, hogy egy ilyen jellegű munka szinte a megjelenés pillanatában elavulttá válik. Az elmúlt időben rengeteg minden megváltozott a szlovákiai közéletben, a szervezetek felépítésében, új művek születtek, új nevek bukkantak fel, s ami a leglényegesebb, beléptünk az unióba. Nyitottabbak lettünk Magyarország és más országok felé. Úgy gondolom azonban, hogy sem Magyarországon, sem más, magyarok által is lakott uniós tagországban vagy nem tagországban nem tudnak eleget rólunk. Az integrációhoz pedig elengedhetetlenül szükséges a jó és friss információs bázis, amely tartalmazza a magyar szellemi, intézményi, önkormányzati és vállalkozói életről az összes elérhető adatot. A határok lebontása nemcsak abból áll, hogy megszűnnek a sorompók, hanem abból is, hogy lebontjuk a szellemi határokat, és helyette információs hidakat építünk, működtetünk. További késztetés, hogy sajnos itthon, Szlovákiában sem tudunk eleget egymásról. Az elmúlt tíz évben sok fórum – a Mečiar-éra alatt pl. néhány hetilapunk –, amely prezentálta az itt élő magyarságot, megszűnt vagy átalakult, köszönhetően a nem túlságosan támogató kedvű állami dotációs politikának. A kiesett fórumokat pótolnunk kell. Amiatt is esett a választás a CD-változatra, mert ma már szinte minden polgári szerveződésnek, közintézménynek, minden oktatási intézménynek és egyre több magánszemélynek van számítógépe. A CD praktikus: kis helyen elfér és elképzeléseink szerint különböző gyorskeresési lehetőségeket beépítve sokkal rugalmasabban és praktikusabban lehet vele dolgozni, mint egy könyvvel. Persze jó lenne könyv alakban is megjelentetni, de ez az anyagi lehetőségek korlátaiba ütközik. A CD kiadását csak magyarországi állami források támogatják! Szlovákiában erre eddig semmilyen forrásból nem sikerült támogatást szerezni.

Milyenek a visszajelzések, mennyien érdeklődtek eddig?

Október huszonharmadikán jelent meg először a felhívás az Új Szó hasábjain. Folyamatosan a rádióban és a televízióban is megjelennek majd a felhívások, és természetesen az összes ezt felvállaló lap és folyóirat közli majd. A munka jelenleg is folyik. Összeállt egy munkacsoport, amellyel kapcsolatban kiemelném a Fórum Kisebbségtudományi Intézet és a Szövetség a Közös Célokért-irodák munkatársait, akik aktívan közreműködnek. Megvan a szerkesztési koncepció, amely kapcsolódik az első, a könyv alakban megjelentetett kiadvány hagyományaihoz és közelít a magyarországi „ki kicsodák” szerkesztési gyakorlatához is.

Aki tehát szerepel a Ki kicsodában, annak ez presztízskérdés lehet?

Szerintem mindenképpen, ugyanis tapasztalatom szerint az előző kiadás eljutott a legfontosabb fórumokra, például magyarországi szakminisztériumokba, alapítványi kuratóriumokhoz, közhivatalokba, nemzeti könyvtárakba és egyéb fontos intézményekbe. Természetesen a CD-változat ugyanúgy eljut majd ezekre a helyekre, és a lehetőségek szerint még több intézménybe. A Ki kicsoda jelenthet bemutatkozási, megmutatkozási lehetőséget. Módot adhat arra, hogy az elérhetőségek feltüntetésével új kapcsolatokat teremtsenek a magánszemélyek és intézmények. Az első kitöltött adatlapok már a feldolgozás stádiumában vannak, az érdeklődés pedig folyamatosan nő. Ezúton is arra kérek mindenkit, hogy az adatlapokat a feltüntetett útmutató szerint a lehető legpontosabban töltse ki. Mivel CD-re kerülnek az adatok, a beküldött anyagot a számítógépes kezelői programokhoz kell egy kicsit igazítanunk. A megkötések csupán a könnyebb és gyorsabb kezelést szolgálják majd a későbbi felhasználók számára. A legegyszerűbb számítógéppel rendelkezők is képesek lesznek boldogulni az adatlappal. Az adatlapok leadásának határideje november 30. Ezért mindenkit kérünk, hogy lehetőségeihez mérten időben küldje vissza azokat, mert számolunk az esetleges korrekciók elvégzésével is. Későbben érkező adatlapokat is elfogadunk indokolt esetben, ám akkor már nem tudjuk teljesen garantálni, hogy minden adatot be tudunk építeni az elektronikus kiadványba. Szeretnénk, ha a CD-változat a korábbi könyvformátumnál bővebb lenne. Várjuk a magánszemélyek, intézmények, magyar önkormányzatok, társaságok, vállalkozók jelentkezését. A felhívásban minden részletkérdésre választ kapnak az érdeklődők. Bővebb infó: Plectrum, Štefánika 19, 984 01 Lučenec, tel.: 0905249954, [email protected], www.plectrum.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?