Jubiláló underground díva a Moziban

Somorja. A 80-as évekbeli magyar underground dívája, a jubiláló Bárdos Deák Ágnes lép fel zenekarával szombaton a somorjai Mozi klubban.

Somorja. A 80-as évekbeli magyar underground dívája, a jubiláló Bárdos Deák Ágnes lép fel zenekarával szombaton a somorjai Mozi klubban. A koncert, amely a beszédes Ági 60 – A Kontroll Csoporttól napjainkig címet kapta, 20 órakor kezdődik.

Az énekesnő 1980-ban Hajnóczy Csabával és Kistamás Lászlóval közösen alapította a zenekart, amelynek az előző rendszerben nem jelenhetett meg nagylemeze, demójuk azonban másolt kazettákon terjedt az egész országban, sőt hozzánk is eljutott. Hangzásukban, dallamvilágukban talán az amerikai posztpunk new wave B-52's zenekar dalaihoz hasonlítanak ezek a szerzemények, a szövegekben azonban kíméletlen társadalomkritika jelent meg, hol ironikusan, hol pedig véresen komolyan, mutattak rá a rendszer visszásságaira.

„A Kontroll Csoport története elsősorban a lázadásról mint a kreativitás egy formájáról szólt, arról, hogy ne unatkozzunk, hogy ne váljon rutinok sorozatává, amit csinálunk: az élet” – mondta Bárdos Deák Ágnes egy interjúban. Később a Müller Péter (akkor még nem Sziámi) is csatlakozott a zenekarhoz, amely mindössze három éven át létezett, de hatása a mai napig érezhető.

Ági 1984-ben a Sziámi-Sziámi énekesnője lett Müller Péter oldalán, a 90-es években pedig Ági és Fiúk néven alapított zenekart, amely kisebb-nagyobb szünetekkel máig aktív. Emellett irodalmi rendezvényeket szervez és vezet, illetve aktívan foglalkozik szépirodalommal. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?