Olasz operaszerző, Gaetano Donizetti művét próbálják a Szlovák Nemzeti Színházban. A színpadon mégsem olasz áriák csendülnek fel, mivelhogy Donizetti Az ezred lánya című vígoperájának eredeti, párizsi színpadra komponált opéra comique típusú változatát tűzi műsorára a nemzeti – az áriák között francia dialógusokkal.
Jó hangulatú ezred lánya
Nagy várakozás előzi meg a holnapi és a szombati bemutatót, mivel rendezőként Jozef Bednárik jegyzi az előadásta, aki az utóbbi években a könnyű műfajban állított színpadra nagy sikert megélt zenés darabokat. Tőle mindig valami különlegeset vár a közönség, s mint a bemutató előtti sajtótájékoztatón elmondta, ő most is azt nyújtja, amit eddig is: holdat és csillagokat. Azok fényében pedig kulináris élvezeteket. Igaz, ezt a néző csak vizuális formában kapja: a színpadon olyan ínyencfalatok kerülnek terítékre, mint a tiroli sajt és a tejszínhabos áfonyatorta. Miként Bednárik elmondta, Az ezred lánya nem tartozik azok közé a négycsillagos dalművek közé, amelyek mérföldes léptekkel segítették az operairodalom fejlődését. Sosem volt a kritikusok kedvence, ám a közönség annál inkább szerette. Ő maga azért választotta, mert a Szlovák Nemzeti Színháznak három olyan koloratúrszopránja és három olyan tenorja van, hogy az operát hármas szereposztásban tudják játszani. Velük együtt sikerült elérni, hogy az operával olyan desszertet kínáljanak a nagyérdeműnek, melynek összetevői a kitűnő ének és a jó hangulat. Ez utóbbit szolgálja a darab színvilága is: a vígsághoz illő élénken színes kosztümök és az ezeket érvényesülni hagyó fehér díszlet. Ezekkel együtt minden adott ahhoz, hogy Az ezred lánya ezúttal több előadást éljen meg a Nemzetiben, mint a legutóbbi színpadra állításakor, 1939-ben, ugyanitt, amikor mindössze kilencszer adták elő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.