Ikonikus arca lett a karácsonynak

nagy gábor

Nagy Gábor: „Egy favágási kísérletnél úgy sérült meg a könyököm, hogy már nem tudok teniszütőt venni a kezembe”.

Bár színházban ma is játszik, a televízió képernyőjén karácsonyi színész lett Nagy Gábor. Évente hozza fiatalkori énjét, formáját, három emlékezetes szerepét. Fabricius Antal, Csínom Palkó, Bob herceg. Ikonikus arca lett az ünnepeknek.

Egy híján tíz évig volt a Vígszínház tagja, aztán vidéki társulatokban játszott. Most Sopronba jár vissza, de Budapesten is látható a Turay Ida Színházban. Tamási Áron Vitéz lélek című darabjában élete egyik legjobb szerepét, Ambrust játssza, a Hunyady Sándor novellája nyomán született A vöröslámpás házban pedig a „kuncsaftok” egyikét, a marhakereskedőt hozza. Stílusosan fogalmaz: „Évek óta nem volt lehetőségem ilyen baromkodásra.”
 
Elevenítsük fel, hogyan ért véget a vígszínházi korszaka. A „záróakkord” megvan még?

Az Örkény István emlékére készült In memoriam Ö. I.-t játszottuk. Akkor már teljesen egyértelmű volt, hogy nem szerződöm a következő évadra. Valló Péter rendezte az előadást, fantasztikusan sikerült. De az is jó volt, hogy már nem éreztem kötelezőnek, hogy előadás után hazasiessek. Ott maradtam a színházban, és jókat beszélgettem a kollégákkal. Már csak fél lábbal tartoztam a társulathoz, és furcsa mód akkor éreztem magam a legjobban. Szakonyi Károly Adáshibájában komoly szerepem volt. Utána már csak bosszankodtam. A filmjeim után nem jutottam igazán szerethető feladatokhoz. A Popfesztiválban is benne voltam, de abba még főiskolásként kerültem be. Presser Gáborral dolgozni óriási élmény volt. Hatalmas sikerrel ment az előadás. Imádta a közönség.
 
Filmrendezőit tekintve elmondhatja: a legnagyobbak adták kézről kézre. Zsurzs Éva, Keleti Márton, Fábri Zoltán, Mészáros Márta, Maár Gyula. De forgatott Csehszlovákiában is. Martin Hollý rendezésében Karol Machata, Ladislav Chudík és Jozef Kroner partnereként. Kezdjük ez utóbbival. „Szocialista árucsere” eredménye volt, hogy bekerült a filmbe?

Nevezhetjük annak is. A szlovák Juraj Ďurdiak ugyancsak egy mesefilm, A csillagszemű címszerepét játszotta nálunk. Azután hívtak meg engem Pozsonyba, Sókirályfinak. Egy pesti szálloda kávézójában találkoztam a jó nevű rendezővel. Látni akart, hogy a tíz évvel korábban készült A fekete város után egyben vagyok-e még. Látta, hogy igen, ezért nem is hívott próbafelvételre. Nagyon kellemes munka volt, élvonalbeli szlovák kollégákkal. Egyedül a női főszerepet alakító Libuše Šafránková jött Prágából. Kedves, nyitott, elfogadó partner volt. Mintha egy nyelvet beszéltünk volna.
 
Fabricius Antalként A fekete városban valósággal berobbant a köztudatba. Pályakezdő színészként nagyobb sikerről álmodni sem tudott volna. Mégsem forgatott többet Zsurzs Évával. Mi volt az oka?

Fura történet. A Bob herceg forgatása után azt mertem nyilatkozni, hogy Bárdy Györgytől sokat tanultam. Zsurzs Évának ez valahogy rosszulesett. Egyszerűen nem fogadta el, hogy a filmezésben mástól is tanultam valamit. Úgy gondolta, ő már mindent megtanított nekem, az már megkérdőjelezhetetlen, többre nincs szükségem. Talán megsértődött. Soha többet nem hívott.
 
Nem így Keleti Márton, aki hosszú távon gondolkodott a színészeiben. Az ő esetében mi jelentette az együttműködésük végét?

Egy tragikus esemény. De hadd mondjam el: talán most láttam először egyben a Csínom Palkót. A Bob herceg után ez volt nála a második filmszerepem. Érdekes élmény volt ez is. Az egyik indíttatásom a színészet felé a Rákóczi hadnagya című film volt, Bitskey Tiborral. Kissrác koromban tizenhatszor néztem meg, annyira szerettem. És most meglepetéssel tapasztaltam, hogy Csínom Palkót és Csínom Jankót Rákóczi hadnagyának nevezik ki a filmben. Így ér össze a történet. Alkalmanként, ha úgy öltözöm, a hajtókámra szoktam kitűzni a magyar címert, ha már kurucnak érzem magam. Tragédiának azt tartom, hogy a Csínom Palkó forgatása vége felé meghalt Keleti Márton. Ha a Jóisten adott volna neki még tíz évet, akkor egészen biztos, hogy máshogy alakul a pályám. Ő ugyanis tökéletes főszereplőalkatnak tartott engem, és ne hangozzék nagyképűen, meg is feleltem az elvárásainak. Ha forgathattam volna még vele három-négy ilyen filmet, színészként bizonyára nem ilyen méltatlan utat járok be.

Venczel Verával A fekete városban (Képarchívum)

Milyen ember volt Keleti Márton? Keveset tudunk róla.

Tökéletes tudású, hibátlan ízlésű profi. Nem mindenki rajongott érte a művészvilágban, mert mindent egy kicsit jobban tudott a többieknél. A vidéki forgatásokat nem szerette. A Bob herceget egyetlen jelenettől eltekintve műteremben forgattuk.
 
Huszonnyolc évesen a nyilas tisztet játszotta Az ötödik pecsét című filmben. Ez az alakítása is megkérdőjelezhetetlen. Még a puszta szempillantásából is árad a kegyetlenség. Súlyos szerep, ziccerszerep ez. Mit kért Fábri a próbafelvételen?

Ezt a szerepet is próbafelvétel nélkül kaptam meg. Fábri biztos volt benne, hogy ezt nekem kell eljátszanom. Kihívott, megcsináltuk, elfogadta, és még jónak is találta, ahogy megformáltam a figurát. Pályám egyik meghatározó filmszerepe ez a fiatal nyilas tiszt. Nem tudom, hogyan jutottam Fábri eszébe, hiszen az indulásom után hosszú évekig az volt rólam a szakmai vélemény, hogy nem vagyok több egy romantikus hősnél. Illés Gyuri bácsinak, a film operatőrének csupán egyetlen gondja volt velem. Mivel a film alapjául szolgáló Sánta Ferenc-regényben Szőkének hívják a tisztet, úgy akart bevilágítani, hogy ennek eleget tegyen. De ha engem lakkoztak vagy befésültek, sosem voltam szőke. Így aztán a filmben el sem hangzik a nevem.
 
A kor legnagyobb színészei közül többen is felsorakoztak a kamera előtt. Volt köztük valaki, aki így vagy úgy nehezítette a dolgát?

Egyedül Latinovits, aki nem azt csinálta, amit Fábri kért tőle. Döbbenetesen nagy egyéniség volt, ez vitathatatlan, csak éppen nem ugyanazt gondolta a figuráról, amit a rendező. A végeredményt mégis elfogadta Fábri, ahogy a felvétel után mondta is nekem. Horváth Sándor őszinte, nyíltszívű ember volt. Dégi István, Márkus László, Bencze Ferenc… csupa óriási figura. Őstehetségek. Nagy tudománya volt Fábrinak a szereposztás. Őze Lajos külön kategória volt. Meg tudott teremteni maga körül egy elképesztő misztériumot. Megkövetelte, hogy csak akkor induljon el a kamera, amikor lélekben már készen áll a jelenetre.
 
A legtöbb lehetőséget Maár Gyulától kapta. Mekkora szerepe volt ebben Törőcsik Marinak, aki mellett a Cannes-ban díjazott Déryné, hol van? című filmben Rómeó lehetett?

Ha nem hitt volna bennem Mari, akkor a Dérynébe sem kerültem volna be. Maár Gyula nagyon jó tempóban tudott velem dolgozni. Időt spórolt általam.  Iszonyatosan hosszú beállításokat csinált, ezért mindenkitől profizmust követelt. Tizenöt perces jelenetekben gondolkozott. Például egy belső jelenet után kilépek a szobából, lerohanok a lépcsőn, kint pedig kivégeztetek egy csomó embert. Feszültség volt a jelenetben. Fegyelem, szigor, átgondoltság, amit Maár Gyula megkövetelt.
 
Sylvia Kristellel, az Emmanuelle-filmek sztárjával a Mata Hari című amerikai  kémfilmben játszott. Nagy élmény volt?

Kevés időt töltöttünk együtt. Izgultam egy kicsit a forgatás előtt, mert ismerve Sylvia Kristel filmjeit, nem tudtam, mit kér majd tőlem a rendező. Német tisztként kerültem össze vele egy kupéban, és figyelmeztettem őt, hogy a könyv, amelyet olvas, nem kívánatos regény. Tehát semmiféle érzéki megmozdulás nem volt köztünk. Ebben a témában Mészáros Márta filmje, a Szabad lélegzet az etalon. Lelocsolt lepedő alatt hancúroztunk Kútvölgyi Zsikével. Semmi nem látszott belőlünk, viszont halálra fagytunk. A nyugati filmek hatására Márta azt is kitalálta, hogy víz alatt szerelmeskedjünk. Elmentünk a tatai Fényes forráshoz, de Zsike nem volt hajlandó lemerülni, így szó sem lehetett víz alatti ölelkezésről. Csak én csókolgattam a köldökét. Nekem ez nem okozott gondot. Gyerekkorom óta sokat jártunk Bulgáriába és Horvátországba. Jól megvoltam a víz alatt.
 
Lovon mikor ült legutóbb?

Van már annak huszonöt éve is. A tereplovaglást szerettem. Ma már nincs lehetőségem erre. A teniszezést is szívesen űzném még, de egy szerencsétlen favágási kísérletnél oly módon sérült meg a könyököm, hogy már nem tudok teniszütőt venni a kezembe. Egyszer, amikor itthon voltak az unokáim Németországból, pingpongozni próbáltam velük, de azt is csak húsz percig bírtam. A fájdalom nem enged többet. Áprilistól októberig a Balatonnál biciklizem. Itthon naponta tornázom, és sétálni is eljárok.

Érdekes

Még valami…

Nagy öröm érte az elmúlt hetekben. Ötven éve végzett a főiskolán, most vette át az aranydiplomáját. Ugyanazon a színpadon, fél órával előtte a lánya tett esküt gyártásvezetői szakon.„Hatalmas élmény volt. Meg is hatódtam egy kicsit.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?