Igaz történetek

Turnéjukat Szlovákiában kezdték. Idén harmadszor érkeztek a Pohodára, az eltelt idő alatt az indie-popért rajongó Spotify-hallgatók egyik kedvenc zenekarává váltak. A tel-avivi Lola Marsh két tagja, Yael Shoshana Cohen és Gil Landau a készülő albumról, a Pohodához fűződő különleges kapcsolatukról és az izraeli könnyűzenei piacról beszéltek.

Legfrissebb szerzeményeteket, a She is a Rainbow-t tavasszal mutattátok be. A dal egyrészt vidám, hiszen az ember legszínesebb életszakaszáról mesél, másrészt egy kicsit szomorkás nosztalgia érződik a melódiában. Hogyan készült?

Yael: Igen, a dal egyszerre vidám és szomorú, nem tudnám eldönteni, a kettő közül melyik volt az az érzés, amelyik a meghatározó löketet adta hozzá. Az ember emlékezetében élénken él a gyermekkor, amikor a legbátrabbak és leginkább természetesek vagyunk. Ahogy cseperedünk, fokozatosan alakul ki bennünk egy kép önmagunkról, egyfajta minta, amit úgy érzünk, követnünk kell, viszont könnyen elfeledkezünk arról, hogy milyennek képzeltük magunkat gyerekként. Kivesznek a személyiségünkből bizonyos színek. A dal arról szól, hogy milyen jó lenne, ha az összes színt meg tudnánk tartani.

Gil: A demó szinte ugyanaz, mint a dal végleges változata. Az elejétől fogva nagyon pontosan éreztük, milyennek szeretnénk a végeredményt. A dalszövegnek ritmikusnak kellett lennie, hogy illeszkedjen a dallamhoz. Amikor a szöveget illesztjük a hangszerekhez, az a legvarázslatosabb része az egésznek.

Gil szinte minden hangszeren játszik…

Gil: Kivéve a fuvolát. (nevetés) Tanultam fuvolázni, de elfelejtettem. Sokat dolgozunk számítógéppel is, ez rengeteg lehetőséget nyújt, szinte bármilyen zenei ötletet meg tudunk így valósítani. Egyébként a billentyűk, az ukulele és a gitár a meghatározóak a zenénkben.

Yael: Ukulelén én játszom, az a kedvencem. Úgy érzem, jól harmonizál a hangszínemmel. Rögtön az elejétől nagyon fontos volt, hogy megtaláljuk a megfelelő hangzást. Duóként kezdtünk, de aztán rájöttünk, hogy plusz két taggal ez még jobb lehet.

Mikor várhatunk tőletek albumot?

Gil: Ha minden a tervek szerint alakul, jövő ilyenkorra jelenik meg.

Yael: Az EP folytatása lesz, de a Lola Marsh egy még szélesebb és színesebb szeletét szeretnénk megmutatni. A zenével ezernyi dolgot lehet tenni, rengeteg úton el lehet vele indulni, mi viszont egy dolgot szeretnénk: igaz történeteket mesélni. Az a legfontosabb, hogy megtaláljuk azt a zenei színt, amely a legjobban emeli ki a zenekar egyéniségét. Felmerült az is, hogy héber dalokat írjunk, de úgy döntöttünk, ennek még nem jött el az ideje.

Az utóbbi időszakban rengeteget turnéztok.

Gil: Nagyon élvezzük az utazást és a közönséggel való interakciót. Hatalmas különbségek vannak közönség és közönség között, gyakran országokon belül is.

Yael: Megint más Tel-Avivban koncertezni. Az indie zene jól érzi magát Izraelben, és aránylag nagy teret kap a könnyűzenei piacon. Rengeteg indie-popot játszó zenekar koncertezik Tel-Avivban, indie zenei fesztiválokat is rendeznek. Az egész persze egy kicsit máshogyan, szerényebben működik, mint a popzenei piac.

Gil: A rádiókra viszont nem panaszkodhatunk. Az egyik kereskedelmi rádió például sokkal nagyobb teret ad a rétegzenének, mint azok, amiket Európában hallunk. Dinamikus a műfaji repertoárja és a felhozatal valóban széles.

Yael: Ennek köszönhetően az utóbbi években történt egy nagyon pozitív előremozdulás az izraeli zenei piacon.

Hogy kerültetek a trencséni Pohoda fesztiválra?

Gil: Michal Kaščákkal, a Pohoda fő szervezőjével egy tel-avivi fesztiválon találkoztunk. Odajött hozzánk, bemutatkozott, és mesélni kezdett egy szlovákiai fesztiválról, amit még hírből sem ismertünk.

Yael: Nem igazán tudtuk, mire számítsunk. Michal roppant szerény volt, annyit mondott csak, hogy hát, volna egy fesztiválom. Mikor megérkeztünk és körülnéztünk, láttuk, hogy olyan helyen játszunk, amilyennel eddig még nem találkoztunk. Óriási megtiszteltetés, hogy harmadszorra jöhettünk vissza.

Gil: Tavaly Björk előtt léptünk fel a nagyszínpadon. Azt hiszem, életem legkülönlegesebb napja volt.

Yael: Fantasztikus pillanat volt. Lenyűgöző volt látni, hogy egy távoli ország fesztiválozói kívülről fújják a dalszövegeinket…

Gil: Úgy éreztem magam, mint a legelső gitárórámon, hatodikos koromban. Senki nem szólt előre, mi fog történni, végül olyan volt, mintha legvadabb álmaim válnának valóra.

Yael: Nagyon szeretjük ezt a vidéket, több városban is koncerteztünk már. Különlegesek az emberek, és remek vendéglátók.