Idő: kultfilm helyett szemfényvesztés

Képzeljünk el egy trópusi luxusszállodát és annak közelében egy gyönyörű és elszigetelt partszakaszt, amelyet a tehetős vendégek közül is csak a legszerencsésebbek vehetnek igénybe. A parti föveny, a fenséges sziklák, a lenyűgözően csodálatos tenger és a korallzátonyok együttesen adják a hely különös varázsát. A nap fényesen ragyog, s az ide érkező, nagyjából tucatnyi szerencsés nyaraló turista az első percekben nem bír betelni a látvánnyal. Ám az idillnek nagyon gyorsan vége szakad... és még csak nem is a parton magányosan ücsörgő, gyanúsan viselkedő rapsztár miatt.

A főszereplő házaspár ugyanis megdöbbenve tapasztalja, hogy tizenegy éves lányuk nagyjából két óra alatt kész nővé érett, és hatéves fiuk is hirtelen úgy néz ki, mintha már a serdülőkorban lenne. A többieken előbb indokolatlanul jelennek meg ráncok és ősz hajszálak, majd kezdeti stádiumban lévő betegségeik is súlyosbodni kezdenek. A helyzetet még aggasztóbbá teszi, amikor egy nő hulláját sodorja hozzájuk a víz. Majd miután ez a hulla megmagyarázhatatlanul gyorsan lebomlik, rádöbbennek a félelmetes igazságra: a partszakaszon valamilyen okból gyorsabban múlik az idő, egy óra leforgása alatt mindenki legalább két évet öregszik.

A partra vezető szurdok nem engedi elmenni a nyaralókat, amint valaki menekülni próbál, elveszíti az eszméletét. Az erős hullámokon át sem vezet út a szabadságba, térerő pedig nincs. A fura csapdába esett emberek kétségbeesetten próbálnak kiutat találni, mert számításaik szerint ilyen tempójú öregedéssel napnyugtára már többen is halottak lehetnek...

És hogy mit sikerült kihozni ebből a hihetetlenül izgalmas ötletből? Egy gagyi és összecsapott munkát, rossz rendezéssel és még rosszabb vágással.

Az Idő még azokban a pillanatokban a legígéretesebb, amikor egy sima thriller szeretne lenni. Amikor van egy nyomasztó rejtély, a szereplők pedig nem tudják, mihez kezdjenek a helyzettel, ezért gyarapodnak a konfliktusok és a meggondolatlan cselekedetek. Csakhogy a film nem elégszik meg ennyivel, és ahogy halad előre a történet, megpróbál horror, sőt, dráma is lenni. A filmkészítőknek nem volt elég, hogy idővel elkezdték szörnyen ritmustalanul egymásra dobálni az újabb és újabb konfliktusokat, és nem volt elég, hogy egyfolytában kapkodva varrták el a szálakat. Úgy gondolták, elfér ebben a csavaros történeteben pár horroros elem és néhány drámai jelenet is.

Rosszul gondolták. A játékidő második felére a film már teljesen szétcsúszik, és míg korábban le tudta kötni a nézőt a rejtélyek felgöngyölítésének menete, a folytatásban csak legyinteni fognak, amikor a szereplők ostobábbnál ostobább módon hullanak, mint a legyek, vagy épp csendben várják az elkerülhetetlent. Ami pedig abszolút túltesz mindenen, az az időről való bölcselkedés. Szerencsére ilyesmire talán csak két esetben, pár másodpercnyi ideig vetemedik a film, de ezek a részek toronymagasan a legkiábrándítóbbak.

M. Night Shyamalan eddigi életműve ellentmondásos, de azt a kritikusai sem kérdőjelezhetik meg, hogy mesterien ért a feszültségkeltéshez és a fordulatokhoz. Ezúttal azonban még ebből a szempontból is csalódást okoz az indiai rendező, aki úgy tűnik, tökéletesen megelégedett az izgalmas alapötlettel, és nem vette a fáradságot, hogy jó filmet hozzon ki belőle.

A szereplők szempontjából szintén nagy csalódás az Idő: Shyamalan vállalta, hogy majdnem egy órán keresztül egyszerre fog mozgatni több mint egy tucat karaktert a vásznon, és ezzel borzalmas hibát vétett. A karakterek bemutatására nem marad idő, jellemek helyett jobbára csak hivatások vannak: van az orvos, az ápoló, a biztosítási elemző és így tovább. Mindenkinek van egy arca és van egy foglalkozása, de semmi egyéb. Ha fele annyian lettek volna, kategóriákkal drámaibb lehetett volna a film...

Így azonban csak kihagyott ziccer marad, és hiába van eleje és vége, egyszerűen nem tudja jóllakottá tenni a nézőt. Nagyobb csoportban nézve, bulifilmként az Idő még így is élvezetes lehet, de minden egyéb esetben óriási űrt hagy maga után. Pont emiatt sok nézőt nagyon könnyen magára fog haragítani, akik egy ilyen alapötletből örömmel láttak volna egy erős drámát, egy szórakoztató kalandfilmet vagy akár egy nyomasztó horrort. Helyette azonban kaptak egy minden koncepciót nélkülöző fércmunkát.