Idegen szavaink eredetéről

Tótfalusi István író, műfordító, szerkesztő egyre gyakrabban örvendezteti meg a művelt magyar nagyközönséget irodalmi és nyelvészeti témájú tudománynépszerűsítő művekkel. Ezek egyike az Idegen szavaink etimológiai szótára, amely közel nyolcezer idegen szavunk eredetéről ad a laikusok számára is közérthető módon tájékoztatást.

A könyv címében az „idegen szavak„ kifejezés nem véletlenül szerepel birtokos személyjellel ellátva, azaz így: „idegen szavaink”: Tótfalusi István gyűjteménye ugyanis nagyobbrészt azokat az idegen eredetű szókészleti elemeket tartalmazza, amelyek a magyar szókincs szerves részét alkotják. A kötet szócikkeit tanulmányozva az érdeklődő olvasó nemcsak a tárgyalt szavakról tud meg érdekes dolgokat, hanem a szókölcsönzéssel összefüggő különféle kérdésekről is. S mivel számos idegen szavunk eredete rendkívül érdekes történeti, művelődéstörténeti, lélektani folyamatokra világít rá, a szótár segítségével sok mindent megtudunk az emberi civilizáció múltjáról, a régmúlt korok embereinek s mai utódainak gondolkodásmódjáról, az emberi élet számtalan apró, de korántsem lényegtelen mozzanatáról is.

A figyelmes olvasó az előzőek hallatán joggal kérdezheti: ha egyszer a szótárban található szavak a magyar szókincs szerves részévé váltak, olyannyira, hogy sajátunknak érezzük őket, miért nevezzük őket mégis idegennek? Miért idegenek az olyan, nap mint nap használt szókészleti elemek, mint például a film, az aszfalt, a pulóver, a lavór vagy akár a vekker és a knédli? Az, hogy más nyelvből kerültek át a magyarba, nyilván nem elegendő ok erre, hiszen sok más szavunkat vettük át idegen nyelvekből, mégsem nevezzük őket idegennek: ilyen például a búza, a polgár, a kasza, a vacsora, az unoka.

Arra gondolhatunk esetleg, hogy idegennek azokat a szavakat nevezzük, melyeknek a hangalakja idegenszerű, azaz olyan hangokat – de még inkább hangkapcsolatokat – tartalmaz, melyek magyar szavakban nem nagyon szoktak előfordulni. Ez az elgondolás sok igazságot tartalmaz, hiszen az idegen szavak közt bőven találunk például olyan mássalhangzó-torlódásokat, amilyenek eredeti szavainkban nem szoktak előfordulni: gondoljunk csak az olyan szavakra, mint amilyen a strand, a glossza, a gnóm, a kliens vagy a xerox. Ezenkívül idegen szavaink feltűnően nagy százalékban vegyes hangrendűek, azaz mind magas, mind mély magánhangzókat tartalmaznak, olykor olyanokat is, amelyek eredeti magyar tőszavakban egyáltalán nem kerülhetnek egymás mellé, mint például a sofőr, a kosztüm, a bürokrácia vagy a pönálé szavakban.

Bár a hangalak idegenszerűsége csakugyan fontos ismérve az idegen szavaknak, mégsem ez a döntő tényező, hiszen számos példát tudunk hozni olyan idegen szavakra, melyeknek a hangalakjában semmi idegenszerű nincsen: a gén például ugyanúgy lehetne eredeti magyar szó, mint a kén, a motor semmivel sem idegenszerűbb, mint a botor vagy a kotor, a mini sem kevésbé „magyaros”, mint a nini. Miért tekintjük a gén-t, a motor-t és a mini-t mégis idegennek? Ezek viszonylag új szavak, ez lehet az oka – gondolhatná valaki. Ebben is van valami, ám ez sem lehet döntő szempont, hiszen a permet, a citrancs vagy a légzsák sem éppen régi, mégsem gondolja senki idegennek. Akkor hát mitől idegen egy szó a magyarban? Alapvetően attól, hogy idegen eredetüknek a nem nyelvész beszélők is tudatában vannak. A gén-nel, a motor-ral, a mini-vel a magyar beszélők a világnyelvekben is találkoztak, sőt a magyarban is ismernek olyan szavakat, amelyek ezeknek a rokonságába tartoznak, s hangzásukban is idegenszerűek. Például a gén szót a laikus beszélők is összekapcsolják a genetika, genetikus, sőt talán a genealógia és a genezis szavakkal is. A motor csakugyan elmenne magyar szónak – erre utal, hogy a népnyelvben a hangzóhiányos tövű szavak közé illeszkedett be, s így tárgyragos alakja nemcsak motort lehet, hanem motrot is; ennek ellenére idegen szó, hiszen az olyan származékai, mint a motorikus, motorizál és motorizáció egyértelműen utalnak a motor szó idegen mivoltára. Ami pedig a mini-t illeti, senki számára nem kétséges, hogy ez a szó a minimum, a miniatűr, a miniatúra családjába tartozik, sőt – Tótfalusi István szótárának tanúsága szerint – távolabbi rokonai is élnek nyelvünkben: a mínusz, a minuta, sőt a ministrál, a miniszter és a menüett szavak is ugyanarra a latin szóra mennek vissza, mint a modern kori mini.

Ügyfélszolgálatunk szerdánként 9.00–13.00 között a 0031/550-42-62-es telefonszámon várja az érdeklődők kérdéseit. Címünk: Gramma Nyelvi Iroda, 929 01 Dunajská Streda, Bacsákova u. 240/13, P.O.Box 16, e-mail: [email protected]