„Hullámvasút, nincs rajta fék”

Gyorsan megjegyzem, mielőtt még negyvenes-ötvenes olvasóink hevesen tiltakoznának a besorolás ellen, itt minőségi könnyűzenéről van szó, és nemcsak az Aerosmith, az Eagles vagy Eric Clapton tartozik ide, hanem már a Dire Straits, a Soundgarden és a Pearl Jam is, a nyolcvanas, kilencvenes évek legütősebb zenekarai. A mi kis régiónkban, ahol lassabban változnak a dolgok, leginkább talán Zorán, Demjén, Char-lie vagy Presser sorolható ide, miközben lassan már a Kispál, a Quimby vagy a Tankcsapda is tökéletes dadrock-zenekarnak számíthatna.

Az Apák zenekar olyannyira nem titkolja ezt a zenei irányulást, hogy már a nevükben benne van, de természetesen nemcsak zenei értelemben apák ők, hanem ténylegesen is. A név emiatt eleve szimpátiát kelt, mert érezhető belőle a család iránti elkötelezettség és egy kicsit a hobbizenekar-jelleg is, hogy néhány zeneszerető apuka rendszeresen összejön egy kis jammelésre, és ilyenkor megélik, milyen lett volna rocksztárnak lenni, ha más prioritásokat tűztek volna ki maguk elé.

Igazi nemzetközi formációról van szó, a tagok közül hárman szlovákiaiak, négyen magyarországiak. Vannak köztük profi zenészek is, akik máshol is muzsikálnak, és két frontemberük van: Belkovics István és Menyhárt József, akit a Kicsi Hangból (és a hazai politikai életből is) ismerhetünk, és aki a dalszövegek zömét is írta.

Tulajdonképpen természetes igénynek tekinthető, hogy ha valaki eddigi zenei pályafutása alatt folyamatosan verseket zenésített meg, egy idő után maga is szeretne szövegeket írni.

Menyhárt Józsefnek nemcsak „épkézláb”, hanem sokszor valóban értékes, gyakran intim gondolatokat sikerült megfogalmaznia az az életben való boldogulás nehézségeiről, vágyakról, tervekről és azok megvalósulásáról, a család fontosságáról, az atyai tapasztalatok átadásáról, és azokról a kérdésekről, amiket általában negyven fölött fogalmaz meg magának a férfiember. A nőket sem hagyták ki teljesen a projektből, két dal szövegét a magyarországi Vida-Veres Imola írta.

Koncertfelvétellel kezdődik a lemez, a Szívnyitány olyan harmóniával indul, mint egy Lynyrd Skynyrd-féle southern rock szám a hetvenes évekből, a jellegzetes zúzás nélkül, de érezni benne némi Cseh Tamás-hatást is. Finom, cizellált zenei kíséretet kap a mondanivaló, melynek lényege a refrénben foglaltatik: „Elestél, állj fel megint, reméltél, remélj megint, csináld a szíved szerint, nem baj, ha más ránk legyint”.

A címadó dalban (Parttalan) a kiútkeresés jelenik meg: „Harctalan a fegyver, letettem rég, önmagam voltam főleg az ellenség, megmutat az élet, kínál száz esélyt, kiutat mindig fentről kapsz, ne félj”.

„Fentről figyel, vagy oldalról néz, vezeti a kezed az apai kéz” – éneklik az Apám dala című dalban, figyelmeztetve arra, hogy mindannyian jövünk valahonnét, kaptunk némi lelki muníciót, és úgy érezzük, meg kell felelnünk bizonyos kritériumoknak. Megjelenik a küldetéstudat is: „Adjad hát tovább, mit reád hagytak, szívet és nyelvet adjál fiadnak” (Tűzőrzés). Szerintem itt különül el az Apák zenekar a zeneileg hasonszőrű magyarországi formációktól, hiszen számukra a kisebbségi lét is fontos téma.

A dalok többsége gazdagon hangszerelt, alaposan kimunkált, és van pár csodálatos szaxofonszóló Tóth Balázs jóvoltából (Kéz a kézben, Imi, az ember, Nincsen nap). A melódiák itt-ott ismerősen hangzanak, de nem azért, mert egy-egy régi slágerre emélkeztetnek, hanem mert a zenekar otthonosan mozog azokban a zenei hagyományokban, amelyeket ismerünk és szeretünk, mi, középkorú hallgatók. Ettől még komfortosabban érezzük magunkat az Apák társaságában. Ami pedig hangról hangra ismerős, az nem véletlenül az, mivel három külföldi sláger feldolgozása is szerepel a lemezen. A Commodores 1985-ös Nightshiftje a Még egyszer címet kapta, Bill Withers gyönyörű dala, az Ain't No Sunshine (1971) Nincsen nap cím alatt keresendő, és jobb lett a szövege, mint az eredetinek, például ettől a mondattól: „Ez a ház nem otthon már, amióta elmentél”. A harmadik Eric Clapton talán legnépszerűbb dala, a Leila, amelyből egy viccesnek szánt dalocska született férfi főszereplővel (Béla), és majdhogynem az Irigy Hónaljmirigy szintjén mozgó szöveggel. Ezt ráadásul kétféle hangszerelésben is megmutatják – mintha nem tudtak volna megegyezni, melyiket tegyék fel a lemezre.

Elsőre jópofa kis feelgood-dalnak tűnik a Hagyd című is, de azért komoly üzenetet hordoz: „Van, hogy fogynak a tervek, és van hogy kopnak az elvek, és van, hogy viccel a vállad, de a megoldás ott van nálad”.

A legpolitikusabb dal az Összefogunk, de olyan szép Radnóti-para-frázisok vannak benne, hogy megbocsátjuk ezt. „Ha gépen szállsz fölibe, vagy csak az érdek köt ide, térkép e táj, de minekünk itt van mindenünk”:

A Hajnali vándort Horváth Charlie is énekelhetné, és akad Demjén-szerű dal is a nyolcvanas évekből, a Kegyelem, akár a Szerelem első vérigben is elhangozhatott volna.

Sok remek zenei ötletet bontanak ki, és ami talán a legfontosabb: az album a végére összeáll kerek egésszé, egységes hangulat jellemzi, A záródal is koncertfelvétel, így teljes a keretes szerkezet – nyilván meg akarták mutatni, hogy ők nem csupán egy stúdiózenekar. Egyébként tényleg nem, hiszen az elmúlt évben végigjárták Dél-Szlovákiát, sőt rám már 2021-ben, a Kicsi Hang húszéves jubileumi koncertjén is jó benyomást tettek, de akkor még persze szó sem volt albumról. Mára olyan összeszokott csapatnak tűnnek, mintha legalább tíz éve együtt játszanának, és az ötödik lemeznél tartanának.

A lemezbemutató koncertet március 10-én rendezték a nótás kedvű apák, szintén Dunaszerdahelyen, és mivel annyi daluk született, hogy dupla lemezt is kiadhattak volna, vélhetően még idén jön a folytatás. Állunk elébe. Mert szükség van a palettán egy ilyen míves, nívós, hagyománytisztelő zenekarra, amelyért apák és anyák, sőt a nagyszülők is rajonghatnak.