Hullámhossz a templomban

CSAPODY KINGA

Húsz képzőművész fest, farag, hajtogat drótot, gyűjt kavicsot vagy épp betűtésztát egy-egy installációhoz, hogy elkészüljön a holnapi kiállításra. Esténként pedig nagyokat beszélget művészetről, kortársakról kortársakkal.

A rendezvény ötletgazdáját, főszervezőjét és motorját, Mayer Éva grafikust kérdeztük a DunARt.com-ról.

Honnan jött az ötlet, hogy egy művésztelepet szervezz? És miért éppen a Duna?

Kezdeném a második kérdéssel: a szimpózium elnevezése a Duna és a kommunikáció szavak rövidítéséből ered. A Duna a világ legnemzetközibb folyója. E térség évszázadokra visszanyúló közös múltja, kulturális öröksége, különböző nemzetiségű népei befolyásolják a napjainkban is sokat kutatott és több szinten értelmezett identitásformákkal kapcsolatos kérdéseket. A művészet a saját lehetőségein keresztül tesz fel kérdéseket és kutatja a válaszokat. Ki-ki a saját technikáin, eszközein, preferenciáin keresztül. Már az egyetemen éreztem hiányát az ilyen közös, országhatárokon, művészeti ágakon túlnyúló fórumnak. Többen is biztattak, támogattak, hogy fogjunk bele, rengeteg segítséget kaptam a családomtól, a barátoktól, külföldi szaktekintélyektől, például védnökeinktől, Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművésztől, valamint Dolán György festőművésztől. Nemcsak a védnökök személye egyfajta minőségi garancia, hanem a meghívottak is igazán tehetséges, egyre ismertebb és elismertebb fiatal alkotók. Nagyon sokat segített Somorja városa, a vezetőség és nagylelkű szponzorok támogatása. Jó látni, érezni, hogy 2011-ben vannak még mecénások. Így jöhetett létre ez a július 1-jétől 9-ig tartó tábor.

Hangsúlyozod, az összművészetekben való gondolkodás fontosságát. Ez hogyan jelenik meg ebben a tíz napban?

Olyan alkotókat hívtam, akik eleve többféle művészeti ágban dolgoznak, szobrász, grafikus, textil- és iparművészek, és mindenki nagyon nyitott az újabb technikákra, műfajokra. A rendezvényeket „off-programokkal” is színesíteni akartuk; izgalmas este volt például, amikor Lovász Attila, a Szlovák Rádió és Televízió nemzetiségi adásokért felelős igazgatója megismertetett bennünket a Maslow-piramis rejtélyével, ami után remek alkalom nyílt a művészetről való diskurzusra, vitára. Prikler Mátyás Köszönöm, jól című filmjét is megtekintettük, mondhatni, az összművészetiség jegyében.

Rónai-Balázs Zoltán költő, művészeti író segítségével az itt alkotó szlovákiai magyar, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és magyarországi művészek és az érdeklődő közönség is többet tudhat meg a résztvevőkről, munkáikról könnyed, laza beszélgetéseken.

Aki eddig lemaradt, ne csüggedjen, sok érdekes programot tartogatunk a hét végére, ma este hét órakor Mányoki Endre író, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa tart egy roppant izgalmasnak ígérkező előadást A Barlang fénye és sötétje címmel.

Miért lehet érdekes azoknak is a szombati, a református templomban helyet kapó kiállítás, akik kevéssé követik a kortárs képzőművészetet?

Itt egyértelműen és kézzel (szemmel) foghatóan megmutatkozik a célkitűzésünk mindenki számára. Vagyis az, hogy a művészek a régió társadalmi, szociális, ökológiai és identitással összefüggő témáira, a többség és a kisebbség közötti viszony kérdésére hogyan tudnak reflektálni. Ezzel is új nézőpontot mutatnak a kortárs képzőművészettel kevésbé szoros viszonyt ápolóknak. A Hullámhossz című kiállítást holnap 16.30-kor Takács Gábor művészettörténész nyitja meg, erre mindenkit szeretettel várunk. Aki később is látni szeretné az itt készült alkotásokat, szeptember 15-ig a református templomban megteheti, utána Pozsonyban és Komáromban is láthatók lesznek.

Létrejön egy nagyon értékes kiállítási anyag, őszig turnézik, de utána mi történik az alkotásokkal?

A városi gyűjtemény részét fogja képezni, amit egy, erre a célra létrehozandó alapítvány fog kezelni, és egy évig az Aréna Hotelben kap majd helyet, s reméljük szépen hízni, gyarapodni is fog.

Ezek szerint az első, de semmiképpen sem az egyetlen DunArt.com az idei?

Ember tervez, aztán persze… de nem, nem egyetlennek találtam ezt ki. Idén öt országból hívtam részvevőket, s az összekötő nyelv a magyar, de jövőre szeretnék másfelé is nyitni és egy olyan nemzetközi szimpóziumot létrehozni, ahol a Duna menti országok képviselői kapnák a főszerepet, így az angol lesz a közös nyelv. Addig is bíztatok mindenkit, hogy jöjjön, nézzen meg minket, kukkantson bele a munkáinkba, mert ha csak a fele „átjön” annak, amit ez a lelkes csapat gondol a világról, a művészetről, akkor a határok és a korlátok megszűnnek alkotók és közönség között.