Hét művészeti díjat osztottak ki

Pozsony. Tegnap a Csemadok pozsonyi székházában került sor a Lauer Edith és férje, John Lauer által négy évvel ezelőtt alapított Posonium Irodalmi Díj ünnepélyes átadására.
A Fődíjat idén Koncsol László vehette át az alapítótól és Duba Gyulától, a kuratórium elnökétől A Csallóköz városai és falvai (I.–II.

Koncsol László átveszi a díjatSomogyi Tibor felvétele Pozsony. Tegnap a Csemadok pozsonyi székházában került sor a Lauer Edith és férje, John Lauer által négy évvel ezelőtt alapított Posonium Irodalmi Díj ünnepélyes átadására.

A Fődíjat idén Koncsol László vehette át az alapítótól és Duba Gyulától, a kuratórium elnökétől A Csallóköz városai és falvai (I.–II.) című honismereti szöveggyűjteményéért, amely a Kalligram Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot.

Életműdíjat „sok évtizedes irodalomkritikusi és -történészi, valamint irodalomszervezői munkásságáért” Fónod Zoltánnak, „sok évtizedes, eredményekben gazdag prózaírói tevékenységéért” pedig Mács Józsefnek adományozott a kuratórium.

Az elsőkötetes szerzőnek járó díjat idén Leck Gábornak ítélték oda a Madách-Posonium Kiadónál megjelent A vízvezeték-szerelő egy napja című verseskötetéért. Különdíjat kapott B. Kovács István Gömörológia című helytörténeti-néprajzi tanulmánykötetéért (Madách-Posonium), illetve Polgár Anikó a Catullus noster című tanulmánykötetéért (Kalligram).

A Posonium Művészeti Díj Életmű-díját – amelyet az irodalmi díjhoz csatlakozva tavalyelőtt alapított Mátyásfalvi György budapesti közgazdász – in memoriam a közelmúltban elhunyt Janiga József festőművésznek és könyvillusztrátornak adományozták. (in)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?