Határkövek térben és időben

A Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére összeállított kiállítás, mely „Az akarat nem ismer akadályt” címet viseli, szintén több településen megfordult. (S nem érdektelen tanulsággal szolgált. Konkrétan, hogy a nem nagy térigényű, könynyen mozdítható-installálható kiállítások iránt jelentős az érdeklődés az olyan kisebb települések részéről is, amelyek klasszikus értelemben vett kiállítótermekkel nem rendelkeznek.) A JÁTÉK/TÉR elnevezésű összeállítás, amely a Magyar Területi Színház ötven évének állít emléket, a komáromi Jókai Színházban volt e napokig megtekinthető, most pedig az SZMKM pozsonyi székházába került át.

A közönség számára is látható, kézzelfogható eredmények – a kiállítások, a hozzájuk kapcsolódó rendezvények és publikációk, néhány kisebb lélegzetű bemutatkozás – mellett az intézményben az elmúlt nem egész két évben „láthatatlan” munka is folyt. Pontosabban olyan tevékenység, amelynek gyümölcse hamarosan szintén megtekinthető lesz.

A Magyar Kultúra Dokumentációs Központja 2001. július 1-jén alakult meg a Szlovák Nemzeti Múzeum – Történeti Múzeum önálló osztályaként. (Ezzel az aktussal a zsidó, az ukrán-ruszin és kárpáti német múzeumok, valamint a cseh, a horvát és a roma dokumentációs központok mellett a magyar kultúra is helyet kapott a Szlovák Nemzeti Múzeum ege alatt.) Célkitűzései közé tartozott a szlovákiai magyarság történetének, tárgyi és szellemi műveltségének a kutatása, dokumentálása, az ezzel kapcsolatos emlékanyag gyűjtése, feldolgozása és szakszerű megőrzése, kiállítások rendezése, szakmai kiadványok rendszeres megjelentetése, valamint az együttműködés kiépítése a hasonló területen tevékenykedő hazai és külföldi intézményekkel. Azzal, hogy az MKDK egyéves tevékenység után, 2002. július 1-jén új alapítólevelet kapott, s immár a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumaként, a Szlovák Nemzeti Múzeum önálló egységeként folytatja tevékenységét, a célok, feladatok nem változtak, pusztán a hangsúlyok módosultak.

Az elmúlt év októberében a múzeum beköltözött új székházába, az egykori Brämer-kúriába, ahol nem csak az irodák, raktárak kaptak helyet, hanem körülbelül 320 négyzetméternyi kiállítótérre is szert tett az intézmény. Sőt, ha beleszámítjuk a pincehelyiségeket, ahol szeptembertől kortárs művészeti kiállítás nyílik, valamint az első emeleti tanácstermet, amely kisebb tárlatok megrendezésére is alkalmas, s amely ősszel Bartusz György jubileumi kiállításának ad teret, kiállítótérként gyakorlatilag a duplájával számolhatunk. (Csak a múltat megszépítő anekdotázás szintjén említem meg, hogy a letűnt korok szellemét ebben az épületben a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Nem annyira a reneszánsz hangulatát, mint inkább a negyvenes-ötvenes évek „építő lelkesedését”: „helyfoglalásunk” idején, az őszi-téli szürkületben az egyetlen fényes pontot a plafonról egy szál vezetéken árván lelógó villanykörte jelentette, a további helyiségeket csak elemlámpával lehetett megközelíteni, a padlót gyakorlatilag a talpunk alatt rakták le, a falakat a fejünk fölött vakolták be...)

A Brämer-kúrián kívül az év elején a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a kékkői múzeumtól átvette az alsósztregovai Madách-kastélyt, valamint a szklabonyai Mikszáth-emlékházat – a legsürgősebb feladattá ezek következtében az vált, hogy a fent nevezett helyszíneket tartalommal töltsük meg. A Madách- és Mikszáth-emlékkiállításokat a következő hónapokban újítja fel az SZMKM, magyarországi társintézmények segítségével. A pozsonyi székházban elhelyezendő állandó kiállítás munkálatai mára a finishez érkeztek.

A Hagyományok és értékek – A magyarok Szlovákiában című kiállítás a szlovákiai magyarság történetéből, képzőművészeti értékeiből és népi kultúrájából nyújt ízelítőt. A kiállításban felölelt, központi időszak a 20. század első fele. Történelmi szempontból meghatározó időszak a szlovákiai magyarság számára: az 1918 utáni impériumváltás következtében új identitást kellett megfogalmaznia, s az önszerveződés új útjait kellett meglelnie. A képzőművészet terén ezt az időszakot a jelentős hazai (magyar) alkotók munkásságában a 19. századi historizmus feladása, az új európai művészeti áramlatokkal való kapcsolat keresése jellemzi. A néprajztudomány szempontjából szintén alapvető fontosságú ez a korszak, hiszen a hagyományos népi közösségeknek a 20. század második felében felgyorsult felbomlása következtében számos jelenséget, tárgyi megnyilatkozást már csak ebből az időszakból tudunk előkeresni.

A Hagyományok és értékek – A magyarok Szlovákiában négy egységből tevődik össze. Az első rész jelzésszerűen a magyarság 1918 előtti történetét, művelődéstörténeti hagyományait villantja fel. A kiállítás szerzői úgy vélték, teljesebb képet nyújthatnak a magyarok múltjáról, kultúrájáról, ha – minimális területen ugyan, de mégis – érzékeltetik a folytonosságot. A bevezető történeti egységhez kapcsolódik a kisebbségtörténeti rész, mely a (cseh)szlovákiai magyarság 1918 és 1948 közötti sorsfordulóit mutatja be, ezen belül kiemelt figyelmet szentelve a politikai küzdelmeknek, az anyanyelvi oktatásért és művelődésért folytatott harcoknak, a kulturális és a gazdasági önszerveződés módozatainak. A képzőművészeti rész szerzője olyan alkotókat és műveket válogatott öszsze, akik/amelyek a korabeli társadalmi és közösségi változásokra is érzékenyen reagáltak. A néprajzi egység a hagyományos népi gazdálkodás ágait, valamint a népi életmódot mutatja be, elsősorban olyan tárgyak segítségével, amelyek a népi díszítőművészet formavilágát tükrözik. További fontos eleme a kiállításnak, hogy az előtérben elhelyezett tablók áttekintést nyújtanak a Szlovákia területén található magyar emlékhelyekről, a magyarsággal kapcsolatos állandó tárlatokról.

Ahhoz, hogy ez a kiállítás létrejöhetett, felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a Dél-Szlovákia területén található regionális múzeumok. Mivel a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma csak két éve alakult meg, teljesen új intézményként – azaz nem örökölt valamiféle elődtől kész gyűjteményt – az ezalatt megszerzett tárgyak mellett nagyrészt éppen a régiókban évtizedek óta (vagy éppen száz, százhúsz éve) tevékenykedő szakintézmények anyagára támaszkodhattunk. Örömünkre szolgál, hogy néhány olyan tárgyat is bemutathatunk most Pozsonyban, amelyek eddig különböző okokból nem szerepeltek kiállításokon. Hogy csak két példát említsek. Igazi ritkaságnak számít Petrogalli Oszkár magyar politikus mellszobra (Gömör-Kishonti Múzeum, Rimaszombat), már csak azért is, mert a két világháború között tevékenykedő – ellenzéki-közéleti személyiségekről hasonló alkotás ritkán készült. Petrogalli szobormását egy évvel a politikus halála után készítette el Flache Gyula. Az pedig, hogy mindeddig egy raktárban talált otthonra, nyilván annak is köszönhető, hogy a 20. század első felének kisebbségi politikai életét bemutató kiállítás nem született tájainkon. Más pályát futott be a lévai 1848-as nemzetőrök zászlója (Barsi Múzeum, Léva), amelyet a közelmúltban, magyarországi pályázaton elnyert összegből sikerült restauráltatni, s ezzel megmenteni a biztos enyészettől.

Az állandó kiállítást csütörtökön nyitja meg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. Csütörtöktől egy újabb elemmel bővül a szlovákiai magyar kulturális színterek hálózata. Egy olyan elemmel, amely szimbolikus határkövet helyez el térben és időben, s Pozsonyban beszél a szlovákiai magyarság múltjáról, műveltségéről. Remélhetőleg kisebbségiek, többségiek, kóbor turisták számára egyaránt.

A szerző a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának a munkatársa