Háromnyelvű nagyi a Pressburgban

Így került a képbe ő is Prágából küldött üzenetével. Az utóbbi években ugyanis kétlaki életet él. Hol Pozsonyban, hol Prágában lép színpadra, és a filmrendezők is mindkét országban foglalkoztatják. Ezért döntött úgy, hogy mindig ott tölt hosszabb időt, ahová az aktuális felkérései kötik. A cseh fővárosban több színházban is játszik, Pozsonyban az Astorka a második otthona, de a Shirley Valentine című egyszemélyes előadással például keresztül-kasul utazgat Szlovákiában. Ha hónapokat tölt Prágában, mindig örömmel vonatozik haza, de érvényes ez a visszaútra is. Vonatozni ugyanis kimondottan szeret. Romantikus viszonyban áll a vasúttal. Talán azért is, mert az egyik nagyapja vas-utas volt. Édesapja, az Üzlet a korzón felejthetetlen Tóno Brtkója mellett az édesanyja, Tereza Kronerová is a színészi hivatásnak élt.

Jozef Kroner három tévéfilmben (A téglafal mögött, Vendéglátás, A vadászat) és két mozifilmben (Egymásra nézve, Az utolsó kézirat) kapott főszerepet Makk Károlytól. Az első felkérések a nyolcvanas években találták meg, amikor a szlovák filmrendezők inkább népies figurákat, bohókás vénembereket játszattak vele. Makk Károly alkotásaiban vagy a becsületes gyári munkást, vagy az elveihez minden helyzetben hű értelmiségit (főszerkesztő, író) hozta. Színész és rendezője ragaszkodtak egymáshoz.

„Tudom, mit érzett apám Makk Károly iránt – állítja Zuzana Kronerová. – Ég és föld között valami megfoghatatlant. Rokonlelkek voltak. Emlékszem, egyszer ellátogatott hozzánk a rendező úr. Ott ült a nappalinkban. Amikor pár óra múlva elment, anyám csak annyit kérdezett apámtól: Ő tényleg híres filmrendező? Igen, bólintott apám. Komolyan? – álmélkodott anyám. De hiszen úgy nézett ki, mint egy szerelő! Apám jót szórakozott ezen. Hogy a felesége nem a híres művészt látta Makk Károlyban, hanem az egyszerű, hétköznapi embert. Az igazán nagy művészek legfőbb tulajdonsága éppen ez. Hogy teljesen normálisak.”

De van még egy története az édesapjáról és a rendezőről. „Egy forgatás során, Budapesten, mély eszmecserét folytattak a szerepről. Tolmácsnő közreműködésével. Szenvedélyes beszélgetés alakult ki köztük. A tol-mácsnőnek azonban hirtelen el kellett ugrania a mosdóba. Sem az apám, sem Makk Károly nem vette észre, hogy magukra maradtak. Ők csak mondták, és mondták megállás nélkül. Apám szlovákul, a rendező úr magyarul. Tökéletesen értették, mivel érezték egymást. Mély, emberi kapcsolat volt köztük. Apám később is gyakran emlegette Makk Károlyt, mert valósággal bearanyozta az életét. Boldogította őt a tudat, hogy világszínvonalú alkotásokban, modernül játszhatott nála.”

A téglafal mögött budapesti bemutatójára apa és lánya együtt utaztak.

„Hatodik éve voltam a pályán. Divatosan akartam öltözködni. Budapesten, a Rákóczi úton akkoriban csodás butikok voltak. Fekete lakkcsizmára és hozzá illő, fekete ridikülre vágytam. Aztán nehogy eltévedj a nagyvárosi forgatagban! – figyelmeztetett apám. És még az autóban megtanított pár magyar kifejezést és elszámolni százig. Ha magadra maradsz a nagy magyar pusztán, viccelődött, akkor jó hangosan kiabáld magyarul, hogy éhes vagyok, éhes vagyok! Minden szó megmaradt a fejemben, amit akkor megtanított velem.”

És több mint negyven év elteltével Molnár Csaba készülő sorozatában, a Pressburgban most kamera előtt is magyarul beszélt Zuzana Kronerová. Illetve magyarul is. Három nyelven társalgó nagymamát alakít a történetben, egy belevaló nagyit, mondja magyarul. A német nyelvvel elég szoros a kapcsolata, beszéli is jól, de a magyar szöveggel alaposan meg kellett küzdenie. Itt most nem volt elég jó estét kívánni, vagy százig elszámolni. De megtett mindent, hogy hibátlan legyen a kiejtése.

„Egy egész monológot meg kellett tanulnom magyarul. Úgy felszívta az agyam, hogy ha akarnám, akkor sem tudnám már kitörölni. Így kezdődik: Az unokám őszinte érzelmeket táplál irántad, de nem tud szakítani a németországi barátjával… Fiatal komáromi kollégám, Matus Attila azt mondta, az életben nem hallott ilyet, hogy egy nem magyar anyanyelvű ember ilyen szépen, akcentus nélkül beszéljen magyarul. Az angol, a német és a francia mellett a magyarhoz is szeretnék közelebb kerülni hátralevő éveimben. Ezt adtam feladatul magamnak, mert apám ágáról a nagymamám ereiben magyar vér is folyt.”

Szabad lelkű asszonyt alakít a Pressburgban, aki szereti az unokáját, de kritikus szemmel figyeli minden lépését. Odaígérte magát a lány a német barátjának, most meg beleszeretett egy magyar fiúba. Mit jelentsen ez? – perlekedik a nagymama.

„A régi Pozsony jelképe lehetne az asszony. Ma már nagyon kevesen élnek a városban olyanok, akik mind a három nyelvet egyforma szinten beszélik. Megható, nosztalgiával átitatott film lehet a Pressburg. Nagyon drukkolok az alkotóknak. Én egyébként még megéltem a filmbeli Pozsonyt. Négyéves voltam, amikor ide költöztünk. Értékes emberek között nőttem fel. Az unokámat Astorka színházi kollégám, Jakab Róbert felesége, Anička játssza, aki kelet-szlovákiai lány. A németet jól bírja, a magyar szöveg számára sem volt könnyű, de megtanulta. Német barátját egy osztrák színész formálta meg. Matusek Attila, a filmbeli magyar fiúja nagyon tehetséges, attraktív színész.”

A pozsonyi Makk Károly-emlékkiállításra Zuzana Kronerová is ellátogat a következő napokban.

„Akárcsak a rendező úr, az apám is imádott főzni – villan be még egy emlék a szlovák Jean Gabin lányának. – Ez a kedvtelés is kapocs lett köztük. Aki szereti a művészetet, az az életet is szereti, aki pedig szereti az életet, az főzni is szeret. Hát ők ilyenek voltak! És mivel ajándékozta meg apám Makk Károlyt? A füleki zománcgyár tízliteres fazekával. Hogy főzhessen eleget népes vendégseregének. Mert aki enni szeret, az másoknak is szívesen főz.”

A szerző a Vasárnap munkatársa