Három az amerikai pite...

Három az amerikai igazság! – jelenthetnénk ki, felismerve a tendenciát, hogy a hollywoodi álomgyár a sikerfilmeknek most már nem csak a második részét készíti el, hanem rendre a harmadikat is. ĺgy volt ez már a Rambóval is, Vietnám után Afganisztánba vitték a szuperkatonát, nem sejtve, hogy a film után alig egy évtizeddel az élet cseppet sem hollywoodi jeleneteket produkál ugyanazon a hadszíntéren. A Terminátor azt mondta: „Még visszajövök!” Csodálatos, harmadik eljövetelét is megérhették azok, akik végig bírták ülni az amerikai fiatalok befogadóképességéhez szabott harmadik részt, A gépek lázadását. A Mátrix harmadik részének szlovákiai premierje pedig minden bizonnyal az elmúlt hónap kasszasikere volt. Egyes pozsonyi filmszínházak még emlékeznek a múlt rendszerben gyakori árukapcsolásra: ha fel szeretnénk eleveníteni az egyébként is sekélyes Mátrix-filozófiából még kevesebbet hordozó, legfeljebb látványosnak nevezhető második részt, mielőtt megnézzük a harmadikat (s remélhetőleg az utolsót), néhol a két jegy ára helyett csak másfélszeres árat kell fizetnünk. A Mátrix – Forradalmaknak egy másik amerikai sikerfilm adja át a helyét, ez pedig nem más, mint az Amerikai pite harmadik része, Az esküvő. Mi a vontatottabb, talán kevéssé ötletes, közhelyes, az elsőhöz képest sehova el nem jutó második rész után ugyanezen a helyen annak a vélekedésünknek adtunk hangot, talán jobb volna, ha egy harmadik részszel már nem állnának elő. Mert a tinivígjáték műfaja – több látványos fiaskót is produkálva – kifulladt, noha voltak törekvések arra, hogy a horror- vagy az erotikus filmek kifejezéskészletét felhasználva próbálják éltetni a műfajt. A filmet rendező Jesse Dylannek is feltűnhetett mindez, ugyanis a sok, suhancokra jellemző, nemritkán otromba poén után érett (?) fiatal felnőttként próbálja bemutatni a bizonyára sokak által megkedvelt szereplőket: a pitével sajátos kapcsolatba kerülő Jim (Jason Biggs) elhatározza, feleségül veszi a furulyát saját bevallása szerint nem mindig rendeltetésszerűen használó Michelle-t (Alyson Hannigan). Hogy lesz ebből sikerfilm? Jogosan merül fel a kérdés; ha az első két rész kicsapongásaira gondolunk, egy esküvő vajmi kevés izgalmat tartogathat. Jesse Dylan rendező receptje: csökkentsd a tömegjeleneteket, dolgozd ki pontosan a szerepeket, strukturáld át kissé a jellemeket, s – némi Hangyák a gatyában 2. áthallással – iktass be egy szexéhes nagymamát. Ez a Pite 3. – lényegileg már mindent láttunk az első két részben, csak ebben talán jobban csinálják. A film előnyére válik, hogy az esztelen párzás motívuma a háttérbe szorul, az alkalmi hölgypartnerek eltűnnek. Ketten a fiatalok közül – Jason Biggs és Alyson Hannigan – valódi szerepet kapnak, így nemcsak egy típust kell jól-rosszul egyéníteniük. Stifler megmarad vagány rosszfiúnak, aki olykor azt próbálja bizonyítani, hogy a zord külső érző lelket takar. Stiffmeister az első részben „fehér sört” iszik, a másodikban levizelik, a harmadikban pedig az excrementummal kerül kapcsolatba, de hogy milyen formában, az nem bizonyosan bírná el a nyomdafestéket; ezen felül neki jut a nagymama is. Sean William Scott tehát nincs könnyű helyzetben. A Kevint alakító Thomas Ian Nicholas átlagosan oldja meg kiugrásra nem sok lehetőséget adó mellékszerepét, nála valamivel jobb Finch (Eddie Kaye Thomas), aki viszont a második rész óta láthatóan felszedett pár kilót. A Jim apját alakító Eugene Levytől semmi újat nem látunk, ugyanazokkal az eszközökkel formálja meg a tudálékos apát, mint az előző két részben. Jim apja mellett persze van még egy szülő, aki nélkül nem Pite a Pite: Stifler mamája, aki az első rész végén a biliárdasztalon, a másodikban pedig egy sportkocsiban „került közel” Finch-hez. Stifer mamája a harmadik részben is megjelenik, a film legvégén, hogy megvigasztalja kis védencét. Érkezése dramaturgiai szempontból egyáltalán nincs előkészítve, de attól felesleges tartanunk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a Pite-trilógián fogják elmagyarázni a dramaturgia alapjait...

Az Amerikai pite 3. – Az esküvő már-már a filmszerűség jegyeivel illethető, azaz nem pusztán otromba poénokkal kitöltött laza forgatókönyv, hanem története, iránya van, s fejlődést könyvelhetünk el az operatőri munka terén is. Nézhető, laza, könnyed szórakozást kínál egy estére, de a popcornos zacskó eldobása után nem sok minden marad meg bennünk. Akit ez a tény, vagy a mérsékelten altesti humor zavar, váltson jegyet más előadásra! (KL)