Ha papírgyűjtés, akkor legyen papírgyűjtés!

Jó dolog a papírgyűjtés. Egy fajtája a nemes versengésnek. Van benne valami sportszerűség. Aki többet hoz, az nyer. Győzzön a jobb. Egyszerűen tudomásul vesszük és gratulálunk neki, majd tovább megyünk. Ez ilyen egyszerű. Meg azért is jó dolog, mert az ember bármilyen hulladékszámba menő papírfecnit egy arra kijelölt helyre félretesz, majd amikor az idő elérkezik, az így összegyűlt csomagot szakszerűen összeköti, s az illetékes helyen az iskolában – gyermeke nevének megjelölésével – leadja. Vagyis az ember folyamatos lomtalanítást végez az év folyamán, és ezzel mintegy megtakarítja magának a tavaszi nagytakarítást.

Ezenkívül azért is jó dolog a papírgyűjtés, mert az ember ilyenkor jót tesz. A leadott papírból befolyt összeg esetleg egy jótékony szervezet számláját hizlalja, s mi büszkén kihúzhatjuk magunkat mint az emberiség jótevői. S nem utolsó sorban azért is jó dolog, mert azt szeretnénk, hogy a gyermekünk osztálya nyerje az iskolában a papírgyűjtő versenyt, mivel a nyertes osztály egy kerek csokitortát kap, amelyet a csokitortaevő orgián majd harmincan fognak elfogyasztani, esetleg plusz a tanító néni.

Mi pedig mit meg nem teszünk a gyermekünkért. A kitűzött napon elvisszük hát leadni a szakszerűen megkötött papírcsomagot, és ott látjuk, hogy más szülők sokkal nagyobb csomagokkal várnak a megmérettetésre. Mi ezt nemes lélekkel, megértéssel veszszük tudomásul, mivel sportszerűek vagyunk. Csak ott belül sárgulunk az irigységtől. Ám a mérleg helyrehozza a hiányosságot, mivel a mi csomagunk bárha kisebbnek tűnik, súlyosabb. Ezt jóleső érzéssel vesszük tudomásul. A sors mégiscsak igazságos. Lám, gyermekem neve is ott szerepel ebben a nemes versengésben. Elindulunk hazafelé. Már a kapunál vagyunk, amikor félre kell húzódnunk. Egy öttonnás teherautó gördül be az iskola kapuján, raktere dugig púpozva papírkötegekkel. Látom ám, hogy a volánnál egy apuka ül, akinek a fiacskája az egyik konkurens osztályba jár. A kiválasztottak finomságával azonnal ráérzek: veszélyben a csokitorta! Mint szülő és úriember úgy döntök, nem hagyhatom ezt annyiban. Hazaérve rögtön felhívom régi ismerősömet, a híres papírgyár egyik tulajdonosát: – Szervusz, csak én zavarlak. Emlékszel, még a múlt hónapban tréfából eladásra kínáltál nekem kétkamionnyi hullámpapírt, tudod, azt az exportból visszamaradtat. Én ezt most azonnal megveszem, és arra kérlek, még ma szállítsátok is le, amíg a papírgyűjtés tart!

Ha a fene fenét eszik, akkor is az én gyerekem osztálya eszi meg a csokitortát. Kerüljön, amibe kerül! Különben is, a papírgyűjtés, az legyen papírgyűjtés!