György Norbert: Mélytorok (szerelmetes levélregény)

Mónika, drága!
Édesem, kedvesem!

Mit is mondhatnék. Teljesen magamon kívül vagyok, és aggódom miattad. Napok óta nem alszom, nem eszem, nem mosakszom. Remeg a gyomrom. Nem tudom, mi történik velünk. És nem tudom, mi történik Veled. Valami azt súgja, baj van. Remélem, ez csak nekem tűnik így, és Te azt fogod mondani, mint mindig, hogy nyugi, ne aggódj, nincs semmi gond. És akkor én is meg fogok nyugodni. Jó lenne kicsit megnyugodni végre.

Most egy ideig nem találkozhatunk. Szóltál, hogy ne, megértettem. Nem könnyű ez nekem, de megoldom. Sok rossz ember van a világon, tudom. Ártani akarnak. És ártanak is, amennyire csak lehet. Amennyire az erejükből telik. De Te ne foglalkozz velük. Ne süllyedj a szintjükre, mert nincs rá szükséged. Mert ezek az emberek nem érnek annyit. Több vagy ennél, lényegesen több.

Istenem, Mónika!

Annyira szeretném, hogy tudd. Mindent, hogy tudj. Hogy mindig melletted állok. Fogom a kezed, ha kell, beletúrok a hajadba, magamhoz ölellek, amikor úgy érzed, hogy egyedül vagy. Sokszor, mondod, mennyire egyedül érzed magad, de Te, ezt viszont én mondom, soha nem vagy egyedül. Nem lehetsz, mert nem engedem. És szerintem ezt Te is tudod. Annyi mindent szeretnék még mondani, de inkább nem mondok semmit. Kétségbe vagyok esve. El sem tudod képzelni, mennyire.  

Kérlek, Mónika!
Ne hagyd el magad!
 
Folyton csak Rád gondolok. Emlékszem, ahogy sétáltunk a füleki parkban, és nagyon szép voltál. Hulltak az őszi falevelek a délutáni fényben, és olyan boldogok voltunk, mint még soha. Rókaprém bundában voltál, alatta feszülős koktélruha, lábadon tűsarkú. Szeretem, amikor így öltözködsz. De azt is szeretem, amikor csak az a hasvillantós póló van rajtad. Ugye tudod, melyikre gondolok?

A Mariánt megoldom, nem kell félned. Átvágom a torkát, s amíg vágom, úgy fog röfögni, mint egy disznó. Betonba öntöm, savban feloldom, ilyenek. Vagy simán golyót röpítek a fejébe és otthagyom. Aztán elviszlek Magyarországra, ott biztonságban leszünk. Találunk egy kis kunyhót a Balaton partján. Kenesén, például. Ott fogunk éldegélni nagy-nagy kölcsönös szeretetben és figyelemben meg alázatban. De mehetünk bárhová. Salgótarjánba, Miskolcra. Szívem szerint én délre mennék. Gyulára, például. És ennénk sok finom gyulai kolbászt. Tudod, hogy szeretem. És tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy te is szereted.

Mónika!
Kicsinyem, egyetlenem!

Most épp azt képzelem el, Istenem, Istennőm, és elképzelni sem merem, ahogy meztelenre vetkőztetsz, lecsutakolsz, szárazra törölsz, aztán bepúderezed a popsimat, bepelenkázol és igen, nehéz ezt így kimondani, de Neked kimondhatom: megszoptatsz. Hogy mekkora gyönyör ez nekem? El sem tudod képzelni. A kölcsönös intimitásban ennél messzebb már nem juthatunk el. Szerintem. De ezt is csak így óvatosan mondom. A „sorok között”, nehogy ebből is gond legyen.  

Norberted.

ui.: Szeretlek.
uui.: Nagyon.