Grammy Awards előszele

Jövőre jubilál a földkerekség legfontosabb zenei díjkiosztója – a Grammy-díjakat február 10-én ötvenedik alkalommal adják át. Az elismerések értékét jelzi, hogy már a jelöltlista nyilvánosságra hozatalát is hatalmas felhajtás kíséri és érdeklődés övezi. Az esélyesek névsorát idén is nagy csinnadratta keretében jelentették be.

A látványos sajtótájékoztatón többek között Fergie, Akon, Mike Shinoda a Linkin Parkból, valamint a Foo Fighters két zenésze: Dave Grohl és Taylor Hawkins ismertette a nagyvilággal a 2008-as Grammyre esélyes zenészek listáját.

A legtöbb jelölést Kanye West kapta – nyolc kategóriában indul. Érdekesség, hogy a hiphop előadó a tavalyi díjkiosztón is nyolc nominációt szerzett, akárcsak az amerikai zenetörténet legsikeresebb énekesnője, Mariah Carey és az ohiói r&b-énekes, John Legend. Hiába kapták azonban ők hárman a legtöbb jelölést, nem közülük került ki a legnagyobb győztes. Mindhárman három gramofonnal távoztak a 2006-os ünnepségről, miközben az ír U2 mind az öt nominá-cióját díjra váltotta. Idén pedig a nálunk alig ismert Dixie Chicks nevű countryzenei lánytrió váltotta díjra mind az öt jelölését.

Az 1977. június 8-án született Kanye West harmadik stúdióalbuma Graduation címmel szeptemberben jelent meg, és csak az Egyesült Államokban már több mint másfél milliót adtak el belőle. A zenészszakma dicshimnuszokat zeng a nagylemezről (legalábbis az óceán túloldalán), így valószínűsíthető, hogy a rapper a 2008-as díjkiosztón még nagyobb sikerrel jár, mint tavaly.

A jelöltlista második helyén Amy Winehouse áll hat nominációval. Az 1983. szeptember 14-én született londoni énekesnő második, Back To Black című albuma Európában 2006 októberében, az USA-ban idén márciusban látott napvilágot – az amerikai eladási példányszáma már elérte az 1 millió 300 ezret. Amy a dzsesszes zenei világot populárisabb: funk-, r&b- és soulelemekkel vegyítő, és szókimondó szöveggel párosuló zenéjével az egész világot meghódította, miközben az egész világ érte izgul, képtelen ugyanis kilábalni a súlyos alkohol- és drogproblémáiból. Az ezekből eredő botrányaiból kiindulva a hat jelölése mindenképpen meglepetés, ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a Back To Black az elmúlt időszak egyik legjobb nagylemeze.

Öt jelöléssel öten büszkélkedhetnek: Timbaland, Justin Timberlake, T-Pain, Jay-Z és a Foo Fighters. Négy gramofonért versenyez Feist, Rihanna, Akon, Tim McGraw, Bruce Springsteen, Ne-Yo és a Daughtry.

A két fő esélyes: Kanye West és Amy Winehouse összecsap a legfontosabb, „Az év lemeze” kategóriában. Az énekesnő Rehab című slágerét jelölték „Az év felvétele” és „Az év dala” kategóriákban. Mindkettőben a jelöltek közt szerepel Rihanna nagy slágere, a Jay-Z közreműködésével készült Umbrella is, amely a kislemezek amerikai összesítését hét hétig, a britet tíz hétig vezette.

A Grammy-díjakat ezúttal is szakmai zsűri ítéli oda – a tagok december tizenkettedike és január kilencedike között adhatják le voksaikat. Ahogy várható volt, már a jelöltlista nyilvánosságra hozatala után megnőtt a nomináltak hanghordozói iránti kereslet. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?