Gondtalan gyermekévek, problémátlan gyerekkönyvek

E sorok írója már jó ideje kinőtt abból a korosztályból, amelynek meséket olvasnak. S mi tagadás – gyermeke nem lévén – nem is fordított különösebb figyelmet irodalmunknak erre a szegmensére, míg nemrégiben a Tiszatáj fel nem kérte, hogy a gyermekirodalomról szóló tematikus számukba szemlézze a szlovákiai magyar gyermekkönyveket. Azóta igyekszünk odafigyelni irodalmunk ezen ágára is, bár meg kell mondanunk, az „anyaghoz” hozzájutni nem egyszerű: a könyvkiadók legalábbis furcsán néznek a finoman szólva magas homlokú recenzensre, mikor az gyermekkönyveikből is elkér egy-egy példányt.

Egzakt adatok ugyan nem állnak rendelkezésünkre, de a könyvesboltokat járva egyértelmű, a 2003-as év a gyermek- és ifjúsági irodalom terén Harry Potteré és a Gyűrűk uráé volt. Más könyvek nehezen rúghattak labdába a két szigetországi bestseller mellett. Talán sokaknak meglepetést okozunk, ha elmondjuk, tavaly Magyarországon Az Év Gyermekkönyve Díjat Darvasi László Trapiti című regénye kapta, mely a nagy tökfőzelékháború történetét meséli el, ennek ellenére töredékét sem kapta annak a médiatámogatásnak, mint a fentebb említett két könyv.

S hogy mi történt a hazai gyermekirodalom terén 2003-ban? Sajnos, nem sok minden. Talán csak egy – nem hibátlan – kötet jelent meg, mely akár magyarországi mércével mérve is megállja a helyét, ez pedig N. Tóth Anikó Dülle és Kandika c. könyve. Erről majd a későbbiekben szólunk, előtte két, láthatóan a kisebbeket megcélzó alkotást veszünk szemügyre, először Balázsy Géza Manódombi huncutok című könyvét, egy hét múlva pedig Kozsár Zsuzsanna Mesék a Kesze-kusza erdőből című könyvét; mindkettő az AB-ART műhelyéből került ki.

Balázsy Géza sikeres, foglalkoztatott illusztrátor, ezt könyvek sora bizonyítja. Olcsó poén volna, ha azt írnánk, a suszter maradjon a kaptafánál, de az igazságtól nem járnánk messze. Balázsy előző mesekönyvéről ezt írtuk megjelenése után: „A Nagyerdő lakói mind jók, segítőkészek, szolidárisak. Nem jellemek, hanem azonos tulajdonságokkal felruházott, különböző nevű figurák. Zavaró a negatív pólus hiánya, túlidealizálttá lesz általa a történet. /.../ A mesék első olvasásra problémátlannak tűnnek, valójában viszont a bennük megfogalmazódó problémák a Nagyerdő lehetséges világán belül kardinálisak /.../ Azonban ezeket a problémákat nem negatív szereplők, antropomorfizált negatív természeti erők okozzák, hanem valamilyen külső, előre nem látható negatív körülmények, s ez sokat egyszerűsít a meséken.” Nem szeretnénk az új könyv kapcsán a gondolkodás izgalmát megtakarítani, de ha a Nagyerdőt Manódombra cseréljük, a fentiek elmondhatók e kötetről is. Szepi és Bogyó kalandjai problémátlanok, a megoldás azonnal kínálkozik, ezáltal a történetekben minimális feszültség sincs. Balázsy a legrészletesebben beszámol minden egyes mozzanatról, így a szöveg túlbeszéltté lesz. Ennek ellenére, például amikor az első fejezet végén a két manó átalussza a várva várt Pillangók éjszakáját, az olvasó nem érzi úgy, hogy itt valami szörnyű dolog történt volna. Noha öt oldalon át erre készültek, mégsem tudunk meg semmi lényegeset erről az estéről. A negatív pólus ebből a könyvből is hiányzik, sőt, ezek a manógyerekek annyira jók, hogy azt már talán a gyermekolvasó is furcsállja. Legfeljebb apró csintalanságokat művelnek, s azt is rögtön beismerik. ĺgy a Manódomb világa menthetetlenül eseménytelenné, állóképszerűvé lesz.