Gömöri hajlékok breváriuma

Míg B. Kovács történelmi, művészettörténeti, régészeti stb. összefoglalóját adta a régiónak, Thököly az épített kultúra – szomorú hasonlattal élve: leépülő – darabjait vette számba két pazar kötetben, megtoldva azt egy Rozsnyó-monográfiával, L. Juhász Ilonának pedig a néprajzi kutatásai érdemelnek figyelmet. De tisztelet a többieknek is. Mindezek után úgy tűnhet, hogy e témakörben még egy könyvet kiadni fahordásnak tűnhet az erdőbe. Czenthe Zoltán Otthonok című kétkötetes munkája azonban más a maga nemében, mint a fent említett szerzők által publikáltak. Czenthe Zoltán ugyanis elsősorban gyűjtő. A műszaki végzett?ségű, Budapesten élő mérnök edényt, fotót, hanganyagot hordott egy halomba szorgos méhecskeként évtizedeken keresztül. Kiterjedt gyűjteményének értelemszerűen csak töredékét képes felmutatni az utóbbi években megjelent könyvsorozat, a szerző nevével fémjelzett Gömöri Atlantisz. (Az előző kiadványok közül különösen a Fejfák című kötet érdemel figyelmet.)

Miért számíthat mégis az olvasó jóindulatára ez a könyvecske? Elsősorban azért, mert a szerző szerelmese a gömöri tájnak (maga Tornalján született), az itt élő ember alkotta tárgyaknak, és ezt a szeretetet vissza is tudja adni a fényképek által. Valami nagyon emberi sugárzik a lapokról, a több mint két és félszáz színes fényképről. Amelyeken ugyan nem főúri paloták, kastélyok, hanem egyszerű – ám olykor hallatlanul díszes, szinte barokkos – parasztházak és épületek jelennek meg. És a részletek leírhatatlan gazdagsága. Tornácok, grádicsok, kerekes és gémeskutak, palánkok, mohos tetők, repkénnyel befutott, omladozó oszlopfők, málladozó portálok, sarkaikból kifordulni készülő kapufélfák, földre rogyott malomkerék, „ravá?tékos” öreg csűrök, „dufar?tok”, gazdasági épületek, istállók, kisnemesi „pantheonok”; a tornácon, udvaron itt-ott emberekkel, helyenként feltűnik egy-egy igavonó, szárnyas jószág, hogy életet és értelmet nyerjen az élettelen galéria.

A Gömör-kishonti Téka kötetei egyébként is általában kellemes meglepetéssel szolgálnak az olvasónak. Nincs ez másképp a sorozat tizenkettedik darabjával sem, az Otthonok című album második kötetével. Bár az album kifejezés esetünkben talán nagyzolásnak tűnik, hiszen a könyv, mint említettük, kisméretű. A benne látható régi fotográfiák sem nagyok. Megérdemli a figyelmet azért is, mert nem hivalkodó; a maga egyszerű szépségében is nagy?szerű alkotás, és (talán nem ide illő szó, de nem jut eszembe jobb hasonlat) puritanizmusában is mérhetetlenül gazdag. Bár tematikáját tekintve tárgya behatárolt, mégis tágabb rálátást kínál az egykori, nem is olyan régi, gömöri népélet egy-egy szegmensére. A fotográfiák zöme ugyanis alig egy generációnyi ideje, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején készült. Sajnálattal tehetjük hozzá: az idő vasfoga azóta csak rontott az épületeken. Érdemes a figyelemre nem utolsósorban azért is, mert – mivel dömpingjét tapasztalva a szebbnél szebb és méretekben, kivitelben egymással versengő képes albumoknak, enciklopédiáknak – nem kis merészségről tesz tanúbizonyságot napjainkban megjelentetni egy ilyen kötetet. Aminek, tegyük hozzá, megvan a magyarázata: a kiadó szeme előtt nyilván az a szempont is ott lebegett, hogy emberi, hozzáférhető áron lehessen hozzájutni a kötetekhez.

Az Otthonok két darabjától – bár a benne szereplő települések ábécérendben következnek – ne várjon senki valamiféle lexikoni összefoglalást. A sorrend a könnyebb eligazodást szolgálja. Sokkal inkább emlékkönyv ez, mint valaminek a summázata. A kötet végén helységnévmutató és térkép is segíti az olvasót a tájékozódásban.

(Czenthe Zoltán: Otthonok 2, Gömör-kishonti Múzeum Egyesület, 2007)