Fotótárlat a színházban

Pozsony. Ma 17 órakor nyitják meg az új Szlovák Nemzeti Színház előcsarnokában Az életre keltő színház című kiállítást, melyet Martin Črep színházi fotós felvételeiből állítottak össze.

Pozsony. Ma 17 órakor nyitják meg az új Szlovák Nemzeti Színház előcsarnokában Az életre keltő színház című kiállítást, melyet Martin Črep színházi fotós felvételeiből állítottak össze. A tárlat a társulat prózai társulatának, valamint az Operának és a Balett-társulatnak a tagjait mutatja be, összesen 120 személyiséget. Az ismert művészeket sajátos, eddig ismeretlen oldalukról láttatják Črep fotográfiái a számukra is új és még „be nem lakott” helyszínen, a Nemzeti új épületében. Maga a kiállítás is részint azzal a céllal született (az idei év januárjától mostanáig készültek a fotók speciálisan e tárlatra), hogy ily módon is népszerűsítse a teljes erőbedobással üzemelő új épületet a közönség körében. Másrészt azért készült ez a kiállítás, hogy a teátrum bemutassa azokat a művészeket, akik méltók arra, hogy a Nemzeti deszkáira lépjenek, hiszen az intézmény méltán büszke rájuk. A sor a színház oszlopos tagjával, Ladislav Chudíkkal kezdődik. (tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?