Folyóirat-bemutató a Vámbéryben

Dunaszerdahely. A Vámbéry Irodalmi Kávéházban tartották csütörtök este a Vámbéry Polgári Társulás és a Na’ conxypan Polgári Társulás közös szervezésében Az irodalom visszavág című magyarországi irodalmi és kritikai folyóirat bemutatóját.

Nagyszámú közönség volt jelen a felolvasóestenSomogyi Tibor felvételeDunaszerdahely. A Vámbéry Irodalmi Kávéházban tartották csütörtök este a Vámbéry Polgári Társulás és a Na’ conxypan Polgári Társulás közös szervezésében Az irodalom visszavág című magyarországi irodalmi és kritikai folyóirat bemutatóját. A Budapesten évente négy alkalommal, mintegy ezer példányban megjelenő művészeti orgánumot Tomkiss Tamás, Az irodalom visszavág, közkedveltebb nevén az IV főszerkesztője ismertette. Az IV kezdetben az ELTE tanárképző karának irodalmi lapja volt, 1998-tól azonban független, országos terjesztésű folyóiratként jelenik meg. Tomkiss Tamás elmondta, elsősorban fiatalokból áll az olvasótáboruk, mivel korábban a lap egyetemi fórumként vált ismertté. Az irodalom visszavág már címében is harcias szellemről és fiatalos lendületről tesz tanúbizonyságot. „Rengeteg túlértékelt szerző és mű szerepel a kortárs magyar irodalomban, melyben különféle érdekcsoportok próbálják meg akaratukat érvényesíteni. Éppen ezért mi arra törekszünk, hogy valós képet vázoljunk a mai magyar irodalomról, elfogulatlanul, az irodalmi szekértáboroktól lehetőleg elhatárolódva mutassuk be a kortárs magyar művek általunk felfedezett értékeit, illetve publikációs lehetőséget biztosítsunk a tehetséges pályakezdő alkotóknak is. A szerkesztőgárdánk elsősorban nem a nagynevű írók és költők, az úgynevezett befutott szerzők számára kínál megjelenési lehetőséget a lap hasábjain. Mind a mai napig egyébként underground folyóiratként tartanak számon bennünket, egyebek mellett azért, mert nem illeszkedünk semmilyen kánonba.” – mondta el Tomkiss Tamás. Az irodalom visszavág főként a szerzők és az irodalmi lapok kasztokba való betagozódása ellen kíván tiltakozni. A folyóirat szerkesztőinek ezt a törekvését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szerzőik körébe nem csak egy bizonyos tábor képviselői tartoznak.

Külön figyelmet szentelnek a határon túli kortárs magyar irodalomnak, azon belül is a fiatalabb nemzedéknek, akik sorából ez ideig többek között Pénzes Tímea és Fehér Kriszta szlovákiai magyar költők alkotásait jelentették meg. Természetesen az idősebb generáció tagjainak neve is felbukkan időnként a folyóirat tartalomjegyzékében.

A lap szerdahelyi bemutatóján Tomkiss Tamás főszerkesztő, Zelei Miklós és Demes Réka szerkesztők olvastak fel az IV-ben megjelent versek és prózák közül. A felolvasóest végén Hodossy Gyula, a Lilium Aurum Kiadó igazgatója mondott zárszót.

Az irodalom visszavág című folyóirat a tervek szerint a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Diákhálózat támogatásával megrendezendő Diákhét keretében Pozsonyban is bemutatkozik. A lap szerkesztői április 15-én a Kulturális Intézetbe várják az érdeklődőket. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?