Kultúra
Legközelebb szlovák filmben, A pincében látjuk   - TASR

Európában érzi igazán jól magát

Szabó G. László

2018. július 29. 11:06

Nem A nagy kékséget tartja eddigi munkái közül a legfontosabbnak Jean-Marc Barr, a jeles francia színész, noha azzal lett világszerte népszerű, hanem azokat az alkotásokat, amelyeket Európában forgatott.

Azok pedig Dániában, Görögországban, Törökországban, Szerbiában, Lengyelországban és Szlovákiában születtek. A nagy kékség minden idők legmegindítóbb búvárfilmje, a nyolcvanas évek francia mozijában ez hozta a legnagyobb bevételt, s azóta is kultfilmként emlegetik mindenütt, ahol bemutatták. Jean-Marc Barr azóta a lehető legkülönbözőbb produkciókban állt kamera elé, s ő maga is rendezett már nemegyszer, de bármelyik kontinensen jár is, a szíve mindig visszahúzza Európába. Nyugat-Németországban született 1960-ban, onnan költözött a családja nyolc évvel később Franciaországba, majd 1974-ben Kaliforniába. Apja a második világháború éveiben az amerikai hadsereg pilótája volt, s azt szerette volna, ha fia az ő nyomdokaiban halad. De nem teljesült a kívánsága. Jean-Marc apja akaratával szembeszállva előbb bölcsészhallgató lett Los Angelesben, majd Párizsban, a Sorbonne-on tanult, onnan lépett át a híres londoni Guildhall zene- és drámaiskola színház szakára. Pályáját Párizsban kezdte el, ott érte utol John Boorman felkérése a Remény és dicsőség című filmre, s azután kapta meg Jacques Mayol, a legyőzhetetlen delfinember szerepét Luc Besson rendezésében. Tavaly Szlovákiában forgatott A pince című szlovák–orosz–cseh koprodukcióban, amely ősszel kerül a mozikba, olyan szerepet játszik, amilyet eddig még soha: egy igazi lúzert, aki feleségétől elhidegülve sehol sem találja a helyét, és kamasz lányát is elveszíti egy napon.

A nagy kékség világraszóló sikere után visszatérhetett volna San Diegóba, a családi fészkükbe, és nyugodtan beállhatott volna a hollywoodi sztárok sorába. Nem ezt tette. Nem utazott haza.

Mi várt volna rám Los Angelesben? A marihuána vagy a gördeszka. Egyik sem érdekelt. Szerelmes voltam. Még A nagy kékség előtt Londonban találkoztam egy lenyűgözően szép jugoszláv zongoraművésznővel, aki nagyon nagy hatással volt rám. Feleségül is vettem aztán. Színész volt az édesapja, általa ismertem meg többek között Emir Kusturicát. A kelet-európai filmművészetről korábban semmit sem tudtam. Tarkovszkij alkotásai is késve találtak meg, de onnantól fogva éreztem: nekem itt a helyem Európában, én itteni rendezőkkel akarok dolgozni. Hollywoodi szuperprodukciók helyett emberi történetekben.

Három nevet emleget, amikor arról faggatják, kik voltak nagy hatással a színészetére.

Marlon Brando, Paul Newman és Peter O’Toole.

Két amerikai és egy angol.

A játékstílusuk a fontos, nem az, hogy milyen iskolát képviselnek. Nekik színpadi gyakorlatuk is volt, ami nagyon fontos. A színháznak olyan lelki potenciálja van, akár a templomnak. Maximális őszinteséget, odaadást vár az embertől. A rendezőnek azonban még bonyolultabb a dolga, mint a színésznek. Sok mindent kell koordinálnia, kézben tartania. A színész beül a lakókocsijába, és türelemmel vár, ha váratlanul elered az eső. A rendező meg közben halálra idegeskedi magát, mert tudja: minden elveszített óra kidobott pénz. Ezért örülök, ha vége a forgatásnak. Olyankor elszáll belőlem a stressz. Játszani Lars von Triernél szeretek. Provokálnak a témái. Minden alkotása közel áll hozzám, amelyben játszottam. A Hullámtöréstől A nimfomániásig mindegyik fontos volt számomra. Ha én rendezek, általában hatfős stábbal dolgozom. Állandó forgatókönyvíró-társammal, Pascal Arnolddal minden tabut ledöntünk.

Első három filmjükkel valóban óriási feltűnést keltettek.

Két-három hónap alatt megírtuk a forgatókönyvet, és már el is kezdtük a forgatást. Az első filmjeink a szabadság különböző formáit mutatták meg. A Szerelmesek a szerelem szabadságát, a Túl sok hús a szexuális szabadságot, a Könnyűnek lenni a lélek szabadságát. Pascallal ma már a hetedik filmünknél tartunk, ezt érzem mind közül a legnehezebbnek. A témát, mint mindig, most is mi választottuk, de az anyagi hátteret nem könnyű biztosítani hozzá. A harmincas évek Franciaországában játszódik a film, s a világ első szexuális közösségi médiájáról szól. Arról, hogy ha tagja lettél egy bizonyos társaságnak, akkor egy izgalmas játék szereplőjévé váltál. Megkaptad a többi tag címét, s ha bekopogtattál valakihez, annak be kellett hívnia, vendégül kellett látnia, s ez azt is jelentette, hogy a szexuális kapcsolat is létrejöhetett köztetek. Megváltozhattak a hagyományos nemi szerepek, a férfi-női viszony, megszakadhatott egy addig komolynak hitt kapcsolat, ugyanakkor nagy egymásra találások is történtek.

 

2018. július 21. 18:36

Ellenáll, kétségbe von, harcol

Erős katolikus neveltetése sosem akadályozta abban, hogy ilyen bátran beszéljen a szexről? Trilógiája második részében például egy kukoricatábla sűrűjében végez önkielégítést. Emiatt sem érték támadások?

Nyilvánosan nem. Azzal pedig, amit a hátam mögött suttognak, nem foglalkozom. Apámnak mindig fontos beosztása volt a hadseregnél, őt sem érdekelte, ki mit gondol róla. Anyámnak, született pacifistaként, nagyon fájt a vietnami háború, s hogy apám is részt vett benne. Én mindig igyekeztem jó fiú lenni, örömet szerezni a szüleimnek, miközben olyan filmek formáltak, mint a Szelíd motorosok vagy a Taxisofőr. Az iskolában tizenhat-tizenhét évesen a katolikus kör vezetője voltam, de a futballcsapat élén is én álltam. Két választási lehetőségem volt: katolikus pap leszek, vagy apám példáját követve beállok a hadseregbe. Megpróbáltam a papi szemináriumot, de két hónap után otthagytam. Nem az egyházzal akartam foglalkozni, hanem magammal. Sok szép gondolatot találtam a Bibliában, de Dosztojevszkij jobban lekötött.

Lars von Trierrel mi hozta össze?

Ő talált rám 1990-ben, amikor az Európa forgatására készült. Később megkért, hogy legyek az ikerfiai keresztapja. Boldogan vállaltam. Megvolt a templomi ceremónia Koppenhágában, este náluk aludtam, és letette elém az Idióták című filmjét, hogy nézzem meg, mert az már a Dogma-kiáltvány szabályai szerint készült egyszerű házi technikával, elhagyva a filmből mindent, ami művi. Ezzel a filmjével valami egészen új kezdődött el Lars pályáján. És az akkora hatással volt rám, olyan forradalmian más volt, mint amit addig láttam, hogy azonnal felébresztette bennem a rendezés iránti vágyat. Ezután szövetkeztem Pascal Arnolddal, és úgy forgattunk a párizsi utcán, hogy a járókelők nem is tudtak róla, hogy majd egy mozifilmben látják viszont magukat. Így minden sokkal könnyebbnek, egyszerűbbnek, olcsóbbnak és főleg hitelesebbnek tűnt. A trilógia második részét Amerikában forgattuk ugyanígy, a harmadikat pedig Indiában. Lars társaságában azért is élvezem a munkát, mert minden filmjével több nemzetiséget terel össze. Írek, dánok, franciák, svédek közös nyelvre találnak mellette.

A Dogville-ben elég kis szerepe volt. A film végén jelenik csak meg.

De ott aztán pusztítok. Mint gengszter mindenkivel végzek. A Dogville-ben nincsenek nagy szerepek. Érdekes is volt nagyon látni, ahogy az amerikai sztárok, élükön Nicole Kidmannel a forgatás hatodik hete után megelégelték az egészet. Haragudtak Larsra, hogy statisztaként használja őket. Igen, Lars mindig tartogat valami meglepetést a színészeinek. Nála semmi sem szent. Végképp nem az, ami le van írva a forgatókönyvben. Az Európát a legjobb filmjeim között tartom számon. Tele van humorral, és gyönyörűen prezentálja az európai kultúrát.

De még abban is provokatív.

Ezért kritizálja őt olyan nagyon a nyugati sajtó. A kritikusok ugyanis nem szeretik, ha valaki annyira provokatív, mint ő. De egy rendezőnek ez a dolga. Kavicsot dobni a tó állóvizébe. Alain Guiraudie is ezt teszi az Idegenek a tónál című filmjével, azért szeretem.

Érzéki témáival ön is mindig borzolja a kedélyeket. Az Egy francia család szexuális krónikáját, amelyben unokáktól nagyszülőkig szociográfiai igényességgel ábrázolja egy mindennapi család nemi életének kérdéseit, hogyan fogadta a tengerentúli közönség?

Nem nagyon beszéltek róla. James Bond kalandjai sokkal jobban érdeklik az ottaniakat.

Szívesen eljátszana egy hasonló szerepet?

Ha úgy megfizetnének érte, mint Daniel Craiget a 007-es ügynökért, akkor igen. De nem kell attól tartanom, hogy ez megtörténik. Tudják rólam a szakmában, hogy más utakon járok.

A török Semih Kaplanoglu A mag című fekete-fehér sci-fijét a Korán egyik fejezete inspirálta.

Posztapokaliptikus történet a film, a világ egyik képzeletbeli pontján játszódik különös genetikájú bevándorlók között, ahol a szárazság és járvány hatalmas pusztítást végez. Én egy kutató vagyok a filmben, akit mágneses falak védenek a migránsokkal szemben.

S A pincére, Igor Volosin rendezésére miért mondott igent?

Tetszett a forgatókönyv, és orosz rendezővel most dolgozhattam először. Szeretem a drámát. Milan, a történet hőse, az egykor népszerű rockzenész ma már csak a morzsáit csipegeti valamikori népszerűségének. Cinikussá és érzéketlenné vált az évek során, sőt meg is keseredett, de történik vele valami, ami felrázza őt, elgondolkoztatja, majd arra kényszeríti, hogy gyökeresen változtasson az életén. És történik mindez Szlovákiában, ahol most dolgoztam először, és végig nagyszerűen éreztem magam. Nem szeretem a könnyed, szórakoztató történeteket. A speciális effektek sem érdekelnek. De az ilyen valósághű családi drámák, amelyben férj és feleség eltávolodik egymástól, majd egy szörnyű tragédia újra összehozza őket, nagyon megdobogtatják a szívemet.

A következő munkája mi lesz?

Életrajzi film az olaszokkal. Machiavelliről!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk