Kultúra

Ellenáll, kétségbe von, harcol

Ha nem lennék kritikus Amerikával és Donald Trumppal szemben, a demokráciát árulnám el, mondta kiemelkedő művészi teljesítményéért kapott Kristályglóbusszal a kezében Karlovy Vary fesztiválján Tim Robbins Oscar-díjas hollywoodi színész.
Szabó G. László

2018. július 21. 18:36

„Forman is bevándorló volt Amerikában...”   - TASR/AP-felvétel

Aki rendező is, forgatókönyvíró is, producer is, de politikai aktivista is, s aki szerint továbbra is szükségünk van bátor, igazmondó, megalkuvást nem ismerő emberekre, filmrendezőként pedig erős történeteket közvetít. Trumpról is határozott véleménye van. „Csaló. Becsapta a választóit. Hazug, elutasító állítás a részéről, hogy a migránsok az ellenségeink. Bizonyos szempontból mindannyian bevándorlók vagyunk.” És már sorolja is, honnan származnak az ősei: Angliából, Írországból, Skóciából, Norvégiából, Dániából, Németországból, Franciaországból. Szép kis mix. Hozzá még óriási is. Százkilencvennégy centijével minden idők legmagasabb Oscar-díjasa.

Azt a hatoldalas beszédet, amellyel kiállt a fesztivál közönsége elé, otthon is ugyanezzel a tartással, bátorsággal olvasta volna fel? Itt hallgatva ugyanis elég harciasnak tűnt az üzenete. Trumpot például szörnyetegnek nevezte.

Hát milyen kegyetlen, ostoba eljárás az, amit a menekültek gyerekeivel tett? Elszakította őket a szüleiktől, és táborba vitette szegényeket. Igen, fel kell lépnünk ellene. Ellenállni, ellenállni, ellenállni. Amerikában is mindenkit erre biztatok.

Milos Formant a példaképének nevezte ez ügyben.

Az ellenállása miatt. Igen. Ő semmiben nem ismert kompromisszumot, és soha nem lépte át belső integritása határait. Egyébként ő is bevándorló volt, és öt remekművel gazdagította az amerikai filmgyártást. Az Amadeus zseniális alkotás, nekem mégis a Száll a kakukk fészkére a kedvencem. Amerika akkori lelkületét sikerült lélegzetelállítóan ábrázolnia a filmben. Jack Nicholson lázadása voltaképpen a mi lázadásunk volt az akkori rendszerrel szemben. A kor minden frusztrációja ott van a vásznon, hogy vannak törvények, amelyek megszeghetetlenek, hogy a tekintélytisztelet megkerülhetetlen, hogy mindaz, amit mondunk, igaz. Nem, nem, nem! Ezek hamis állítások. Megkérdőjelezni, kétségbe vonni – ez a feladatunk! És ez rezonált bennünk olyan mélyen, amikor a Kakukkot néztük.

Beszédében arra is kitért, hogy egyszer majdnem dolgozott Formannal.

Kész volt a forgatókönyv, New Yorkból elrepült hozzám Los Angelesbe, hogy felkérjen a szerepre, beszélt is róla sokat és nagyon érdekesen. Aztán a stúdió rá akart kényszeríteni valamit. Még csak az előkészületi munkálatok folytak, de már készen elé tették a film plakátját, amelynek a sugallatával nem értett egyet. A vége az lett, hogy visszaadta a könyvet. Nagyon erős hatással volt rám a vele való személyes találkozás. Ráébresztett ugyanis arra, hogy az embernek bíznia kell önmagában, a saját értékítéletében. Abban, hogy amit közölni akar, az helyes. Milos számára a film nem üzenetet, hanem művészi szándékot jelentett.

Korai filmjét, a még itthon készült Egy szöszi szerelmét most, Karlovy Varyban látta először. Szerette?

Csodás alkotás. Olyan dolgokról beszél, amelyekről ma már nem is készül film, sőt el sem gondolkozunk rajta. Egy vidéki lány, aki félve ugyan, de elindul a fővárosba, mert szerelmes egy fiúba. Ilyen történetet ma már nem látunk a moziban, és azok a helyzetek is eltűnőfélben vannak az életünkből, amelyekbe az ember akaratán kívül keveredik bele.

Ön sem egy több millió lakosú városban nőtt fel.

Kalifornia állam West Conina nevű városában voltam gyerek. Három évvel idősebb bátyám és a két nővérem mellett a negyedik gyerek a családban. Kiskölyökként még cowboy vagy űrhajós akartam lenni, kamaszként már baseballjátékos vagy jégkorongozó. De mert én voltam a legfiatalabb a családi ebédeknél, vacsoráknál, mindig magamra akartam vonni a figyelmet, ezért bohóckodtam. Apám egy folkegyüttes énekese volt, anyám színésznő. A bátyámból zenész lett, dalokat írunk közösen, a nővéreim közül az egyik szintén a színészi pályát választotta. Nem is kellett töprengenem, hogy mi legyen belőlem. A szereplés soha nem okozott gondot. Sokáig ministráltam abban a templomban, ahová a szüleimmel jártunk. Apám és anyám révén rengeteg művész fordult meg nálunk, tizenkét évesen már színpadi szerepet kaptam. Az egyetemet New Yorkban kezdtem el, és Los Angelesben fejeztem be drámai szakon. Egy évvel később már saját színtársulatom volt. Játszottunk Brecht-darabokat, Alfred Jarry Übü királyát.

A Tom Cruise és Val Kilmer főszereplésével készült Top Gun után olyan filmekbe hívták, mint a Baseballbikák, a Jákob lajtorjája és A játékos. Ez utóbbival, egy gátlástalan stúdióvezető személyében a legjobb férfialakítás díját nyerte el Cannes-ban.

Nekem még ennél is fontosabb a Bob Roberts vagy a Ments meg, Uram! Előbbit én írtam, én rendeztem, a főszerepet is én játszom benne, sőt a főcímdalt is mi szereztük a bátyámmal. A másik filmnek is én vagyok az írója, rendezője, de az már Susan miatt fontos. Sean Penn-nel együtt elképesztően nagyot alakítanak benne.

Susan Sarandon húsz évig volt a felesége.

Sokan kétkedve fogadták, hogy összeházasodtunk. Susan ugyanis tizenkét évvel idősebb nálam. Azt hitték, kihűl köztünk a szerelem, és elválnak az útjaink. Húsz évet kellett várniuk erre. De van két közös gyermekünk, Jack és Miles. Huszonkilenc az egyik, huszonhat a másik. Susannal ma is jó viszonyban vagyok, ismeri az új páromat.

 

2012. augusztus 18. 11:47

Tim Robbins a bársonyos forradalomról forgat filmet Prágában

Visszatérve a Bob Robertsre: ez a mindenre elszánt folkénekes keményen küzd az amerikai szenátusi tagságáért. Közben csapkod jobbra-balra, befeketít másokat. A mából nézve kicsit olyan, mint Donald Trump. Ő is így indult a választásokon.

Amikor a filmet forgattuk 1992-ben, még nem gondoltuk, hogy egy ilyen ember lesz az elnökünk. Az előfeltételei persze megvoltak, és sajnos győzött is ez a szélhámos.

Egyszer személyesen is találkoztak. Megírta a New York Timesnak.

A kilencvenes évek közepén, amikor a Bob Roberts sikerének köszönhetően már ismert a világ, egy Greenwich Village-i klubban szórakoztam a barátaimmal, amikor odalépett hozzám. Már akkor is szeretett híres emberek társaságában mutatkozni. Mindenkivel közös fotót akart. Nekem már akkor sem volt rokonszenves, de mire sikerült udvariasan elutasítanom a kérését, addigra el is készült a kép. Megkért valakit, hogy csinálja meg rólunk. De gondoljon csak bele, milyen az élet! Hajszolja a híres embereket, hogy megörökíttesse magát velük, s mire ő maga is híres lesz, a világ nagy hatalmú államfője, nincs egy normális ember, aki közös fotót szeretne vele.

Két kollégájáról szeretném hallani. Clint Eastwood a rendezője volt, Morgan Freeman a partnere.

Clinttel a Titokzatos folyót forgattam, amelyért az Oscar-díjat kaptam, de a stúdiónak még ennél is fontosabb volt, hogy a film potom 30 millió dollárba került, és ötször annyit termelt. Három régi jó barát és egy rejtélyes bűncselekmény. Szeretem ezt a filmet. Clint csodálatos jelenség. Született úriember. Mindenkihez megértéssel viszonyul. Nem csinál nagy hókuszpókuszt a forgatásból. Szépen, csendben, nyugodtan végzi a dolgát. Hatalmas profi a pasi. Ami pedig Morgan Freemant illeti, vele A remény rabjaiban játszottam 1994-ben. Neki azóta is ez a kedvenc filmje. Egy éles eszű bankárt játszom benne, akit kettős gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönre ítélnek, de pénzügyi tudásának köszönhetően gyorsan elnyeri az őrök és a többi rab bizalmát.

Igaz, hogy eredetileg Tom Hanks játszotta volna ezt a szerepet?

Éppen akkor mondott igent a Forrest Gumpra, azért nem tudta elvállalni. Én is voltam már hasonló helyzetben egy másik filmmel, amelybe aztán Harvey Keitel szállt be helyettem.

És akkor Morgan…

Hozzá sok éve őszinte barátság fűz. Időnként együtt vacsorázunk, vagy meglátogatjuk egymást. Sok színészkollégámról el tudnám mondani, hogy maximalista, de csak kevésről azt, hogy valamilyen csoda folytán a partneréből is képes a legjobbat kihozni. Morgan pedig ilyen. Elég a szemébe nézni, és minden erőmet, tehetségemet koncentrálni tudom.

Miért nem volt átütő sikere A remény rabjainak Amerikában?

Rosszkor jött ki. Pár hónappal a Forrest Gump után, amely akkor már az egész Egyesült Államokat lehengerelte. Még egy hasonlóan felkavaró film egyszerűen nem talált helyet a nézők lelkében. Aztán váratlanul jött még egy nagy horderejű alkotás. A fiatal Tarantino Ponyvaregénye. A mi filmünk 25 millió dollárba került, a bevétel 28 millió volt, miközben a Forrest Gump 677, a Ponyvaregény pedig 213 millió dollárt hozott a stúdiónak. Az utolsó csapás pedig az volt, hogy bár hét kategóriában jelölték Oscar-díjra, a végén egyet sem kapott. Még a legjobb operatőr és a legjobb filmzene kategóriájában is alul maradt. A csoda évekkel később történt, amikor a film megjelent videokazettán, majd DVD-n. Az már óriási bevételt jelentett a Warner Brothersnek. Sokan ettől a filmtől kapták vissza a szabadságba vetett hitüket. Mindennek tetejébe pedig a legerősebb férfibarátságról szól, pedig sem autókat nem lopnak, sem nőket nem hajszolnak benne.

Itt és most. Ez a címe legújabb filmjének, amelyet az HBO égisze alatt forgatott. Én csak annyit tudok róla: egy oregoni családról szól, amelynek rengeteg problémát kell megoldania.

Egy korombeli férfit játszom benne, akinek rengeteg kínja-baja van. Valahogy minden szétesik körülötte. De árnyalt képet kap a néző arról is, milyen az élet Amerikában Trump kormányzása óta.

És milyen?

Nagyon kérem, ne dühítsen fel!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Elhunyt Grendel Lajos

GALÉRIA: Az európai parlamenti képviselőkkel tárgyaltak a kelet-szlovákiai mezőgazdászok

Több tonnás daru gázolt halálra egy nőt

Érdemes idén megkötni a lakástakarék-szerződést

2023-ban leáldozhat a pedagógusok kreditrendszerének

A fogadóirodák szerint ő lehet Mourinho utódja

Legfrissebb galériák
Olvasta már?