Faust elkárhozott

Marche hongroise, Rákóczi-induló ide vagy oda, ez az opera a harmadik résznél kezdődik: Berlioz Faust elkárhozása című „drámai legendájának” pozsonyi premierje alapján legalábbis könnyen juthatott erre a következtetésre a néző.A hibrid, az opera, az oratórium és a kantáta műfaja között mozgó alkotás

Marche hongroise, Rákóczi-induló ide vagy oda, ez az opera a harmadik résznél kezdődik: Berlioz Faust elkárhozása című „drámai legendájának” pozsonyi premierje alapján legalábbis könnyen juthatott erre a következtetésre a néző.

A hibrid, az opera, az oratórium és a kantáta műfaja között mozgó alkotás jelentős része inkább líra, mint dráma, inkább belül játszódik, mint „kívül”. Talán ez a bizonytalanság okozta, hogy maga a rendező – Marián Chudovský – sem bízott eléggé az operaszínpad klasszikus eszköztárában, és a sztorit, az érzések kavalkádját táncban, balettben is elmesélte. Ez a párhuzamos világ megsokszorozta a narrációs lehetőségeket, lehetővé tette a kölcsönös kommentálás gesztusát, és nem utolsósorban a hangról olykor áttolta a látványra a hangsúlyt. Külön élmény volt a nézőtérre tévedt táncosok, például Erina Akatsuka vagy Andrej Szabo egy-egy szép mozdulatát, kifejező gesztusát testközelből látni, ahogy Faust (Ľudovít Ludha) és Mefisztó (Daniel Čapkovič) is bebolyongta és átdeklamálta a nézőteret, mintegy jelezve, hogy ez most és itt a valóság, mert mindenkiben rejtőzik egy Mefisztó, mindnyájunkban lakik egy esendő Faust.

A magyar pusztán egzotikus tisztaságot kereső Faust kezdettől nem talál nyugtot, életcélt, hazatérve pedig öngyilkosságra készül, amikor betoppan maga az ördög, és felvillan az újrakezdés, egy alternatív életpálya lehetősége. A pozsonyi előadás nem igazán tudta elhitetni, hogy Faust ittléte fordulópontjához érkezett, hogy komoly tétje van annak, miként dönt. Az ironikus balettkommentárok ugyan jelezték, miféle káosz uralkodik érzelmeiben, de Faust alakja mint mentális vagy emblematikus viselkedési forma nem tudott drámaivá fejlődni. A zenei tablók sokaságában inkább a kórus és a tánc vonzotta a nézőt. Margit viszont fellépésétől kezdve eleven és drámai „hangjelenség” volt, és innentől izzásnak indult a dráma is: a lelki tájképek után drámai képek is színpadra kínálkoztak, a gépezet elemei összehangoltabban kezdtek működni. Tény, hogy a Berlioz-mű a maga korában is kihívást jelentett, és számos átdolgozás, kiegészítés ellenére sem volt igazán sikeres. Az első változatot maga Goethe sem méltatta figyelemre, igaz, ennek legfőbb oka talán az lehetett, hogy nem a saját, hanem Karl Friedrich Zelter zenetanár véleményére adott.

A pozsonyi vállalkozás legfőbb erényét a táncos-dalos elbeszélés párhuzamossága adta, de a korrekt sikerhez hozzájárult a félig szcenírozott előadásmód is. Faust például mint a tudás letéteményese és papja minduntalan „könyvből” (partitúrából) énekelt, mintegy ezzel is jelezve, hogy Mefisztó kottája szerint létezik, hogy előre megírt sorsát teljesíti be. A kórusjelenetek szembehelyezése az egyén sorsával adott némi antik ízt is a darabnak, amely a tömeg és az egyén viszonyát is jelezte. A nyelvek mozgása különösen hatásos: a szakrális latin használata mellett megjelenik a tréfás, vágáns, diákos, kocsmai latin, de a kórus az ördög ellennyelvén is megszólal. Ami azonban uralkodik, az a nehéz veretű francia.

A változatos, gyors és sokféle váltásban tobzódó alkotás filmszerű vágásokat igényelne, egy intermediális filmopera grandiózus lehetőségei rejlenek benne. Talán egyszer majd ennek is eljön az ideje.

A pozsonyi opera zenekarát Rastislav Štúr vezényelte.

Hector Berlioz: Faust elkárhozása. Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?