Faliújsággal emlékeznek ’48 februárjára

Pozsony. A Szlovák Nem-zeti Galériában (SZNG) a 2018-as év az évfor-dulók jegyében zajlik. Nyolcasok címmel egy-egy minikiállítással emlékeznek meg 1948 februárjáról, 1968 augusztusáról és 1918 októberéről.

Pozsony. A Szlovák Nem-zeti Galériában (SZNG) a 2018-as év az évfor-dulók jegyében zajlik. Nyolcasok címmel egy-egy minikiállítással emlékeznek meg 1948 februárjáról, 1968 augusztusáról és 1918 októberéről. A ’48-as kiállítás már elkészült, és július végéig látható.

Az évfordulós kiállításokra egy ritkán alkalmazott műfajt választottak a galéria munkatársai: az Esterházy-palota átriumában egy három méter magas faliújságpanelt állítottak fel, amelyen az egyes jubileumokhoz cserélni fogják az anyagot. A faliújság ötletét az 1948 februárjával, vagyis a kommunista hatalomátvétellel indult korszakból merítették, amikor közkedvelt látványagitációs eszközként alkalmazták. A kollázsszerűen kezelhető felületet arra használták, hogy – különféle információs anyagot elhelyezve rajta – megemlékezzenek az évfordulókról, kiemelve az adott esemény korszakalkotó jelentőségét és hozadékát. Ugyanígy alkotta meg Alexandra Kusá kurátor a galériafaliújságot – természetesen másképp, művészettörténeti és esztétikai-információs médiumként, nem pedig propagandacélokra használva. A kurátor követi azt a szerkesztési módszert, amely bevett gyakorlat volt a tematikus faliújságok összeállításánál. Kezdve a mottóval, amely – tipizált betűkből összerakva – összefoglalja február fontosságát. Az SZNG faliújságán a „Most, amikor elértük, amit akartunk” mottó olvasható. E korszak kezdetét, indulását a minikiállítás a történelmi változást ismertető és értékelő korabeli dokumentumokkal, fotókkal, valamint művészeti anyaggal mutatja be – újdonságként a digitális technikát is felhasználva.

A faliújság-galéria műtárgy-összeállítása mindenekelőtt jelzi az új művészeti irány, a szocialista realizmus térhódítását. A fő helyre Ladislav Guderna Klement Gottwaldról festett portréja és František Kudláč elkötelezett festménye, a Forradalmárok került. Ez utóbbi atmoszférájával – színeivel, formai megoldásaival – teljességgel kifejezi a hatalomra került munkásosztály forradalmi lelkesedését, az új kor kapuját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?