Ezt is el – vagy mégse tán?

Sok mindent elhiszek a költőknek. Igazi dühüket, felháborodásukat, tiltakozásukat, nyilvános fellépéseiket, polit-folknak tűnő megnyilvánulásaikat, színpadi felszólalást, nyílt levelet, morgást, szóval sok mindent. Mert az a költő feladata, hogy a mindenkori hatalommal szemben, mint egy lakmuszpapír, a lélek rezdüléseinek megmutatója, igenis jelezzen, ha látja, baj van a kréta körül, s elnézést, urak vagy elvtársak, ne tessenek grázli, gamat senkikké válni, csak azért, mert most ugye hatalmon tetszenek lenni! Szóval elfogadom a költő szent dühét, meg hiszek neki.

Erdős Virág Ezt is el című kötetének is hittem. Első olvasatkor. Második olvasatban még mindig úgy gondoltam, hogy na, biztosan megcsúszott kicsit, de jó ez! Harmadik olvasatkor viszont már azt kellett megállapítanom, hogy jó ez, de néhol a kevesebb több. Meg aztán… Jó a rím, jó a ritmus, de ha csuklik, botlik, jaj, bizony a nagy hitel, mit említettem feljebb, meginog, fogyóba megy. Hogy van-e helye a nap alatt a politikára reagáló költészetnek vagy nincs, azon lehet vitatkozni. Szerintem fontos, hogy létezzen. De akkor legyen tényleg átütő, harmadik olvasatra is. Mert bizony, nekem – hangsúlyozom: nekem – negyedik olvasatra ez a kötet már inkább csasztuskákra hajazott. Sokaknak nagyon bejön, amit Erdős Virág ír. Sokaknak meg túl sok, vagy sokkoló, vagy úgy érzik, kevés benne a mélység. Kétségkívül pazar ötlet volt ezt a tizenkét versből összeállított kötetet megjelentetni; már a Bëlga is megzenésítette a címadó verset, és a zenakar előadásában piszok jól hangzik mint rapszöveg vagy megzenésített slam poetry. A kötet jól fogy, hozzám már az ötödik kiadás jutott el, de mégis, mégis: az a hiányérzet. Hogy sokkból is megárt a sok. Ráadásul idézni is nehéz. Nem tudok kiragadni részletet. Talán maradjunk ennél: „most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen…” Ami a fülszöveg, s direkt, nagyon direkt, még majdnem elhiszem!

Erdős Virág: Ezt is el. Magvető, Budapest, 2013.

Értékelés: llllllmmmm