Észak és dél nem találkozott

Dunaszerdahely. Zsolnán és Dunaszerdahelyen rendezték meg az elmúlt hét végén a 4. Nemzetiségi Fesztivált.

Dunaszerdahely. Zsolnán és Dunaszerdahelyen rendezték meg az elmúlt hét végén a 4. Nemzetiségi Fesztivált. A kisebbségek szemében sokáig Slota nevével fémjelzett, következésképpen idegengyűlölettel társított észak-szlovákiai városban többen voltak kíváncsiak az országban élő 12 nemzetiség műsoraira, mint Dunaszerdahelyen.

Pénteken Zsolnán több ezren tekintették meg a műsorokat, míg a szombati dunaszerdahelyi programokon gyér volt a közönség. A szervezés egyik szépséghibája, hogy dél-szlovákiai művészeti csoportok nem szerepeltek a zsolnai programban, ahogy zsolnaiak sem a rendezvény dunaszerdahelyi helyszínén. Ráadásul a két város gálaműsorára sem hívták meg egymást a polgármesterek, pedig a jelen politikai történések közepette egy ilyen esemény nagy jelentőséggel bírt volna, és a hagyományos rendezvényt is kiemelte volna a szürkeségből.

A két város szóvivője ezt azzal magyarázta, hogy ők csak a helyszínt biztosították, és kisebb összeggel támogatták a rendezvényt. A lényeg szerintük az, hogy a multikulturális rendezvény jól sikerült.

Szombaton a dunaszerdahelyi művelődési központban képző?mű?vészeti kiállítások és kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, délután a nemzetiségi csoportok seregszemléjével folytatódott a program. A sort a pozsonyi Pressburger Klezmer Band nyitotta a kelet-európai zsidó népzenét bemutató koncertjével, utánuk további hagyományőrző együttesek léptek színpadra. Az esti gála?műsorban fellépett Bertók Tibor, ifjú komáromi hegedű?művész, az oroszországi Balalajka Kvartett, valamint a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?