Értékek, kincsek a város alatt

Terei György történész, a kánai ásatás vezetője szerint az előkerült érmék is azt bizonyítják, hogy a kánaiak jómódúak voltakSomogyi Tibor felvételeA város természetesen Budapest, a kincsek pedig azok a tárgyi emlékek, amelyek a főváros építése, fejlesztése során kerültek elő a föld gyomrából. Ahogy a rendszerváltást követően egyre több beruházás indult meg a magyar fővárosban, úgy ontotta a föld gyomra egyre nagyobb mennyiségben a múlt emlékeit. Ez persze nagy kihívást jelent a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei számára, akik az elmúlt másfél évtizedben több száz feltárást végeztek el a főváros néhány ezer építkezésén. A budai vár, a Víziváros, a pesti Belváros vagy Óbuda esetében a régészet az építkezés előkészítésének elengedhetetlen része lett. A városi feltárások a régészeti kutatások sajátos csoportját képezik, a munkálatoknak ugyanis nem szabad akadályt gördíteniük a város természetes fejlődésének útjába. A régészek gyakran a földgyaluk között, toronydaruk alatt végzik munkájukat télen is, mert az építőket kötik az időpontok. A múlt emlékeinek megmentésén fáradozó szakember munkája tehát versenyfutás az idővel.

Töredékekből összeálló történelem

A Vármúzeumban május 27-én megnyitott tárlat látogatója nem csupán a főváros történetével ismerkedik a megmegszokott, már-már unalmas kronológiai sorrendben, és nem is tematikus egységekre osztott tárgyak csoportjaira csodálkozhat rá. Mint azt a cím is sugallja, a tárlat összeállítói jelen esetben az új, látványos eredmények bemutatására helyezik a hangsúlyt. Nincs időbeli behatároltság sem, hiszen római kori leletek csakúgy fellelhetők a történeti múzeum alsó szintjén, mint a honfoglalás kori vagy még későbbi korokból hátrahagyott „üzenetek”. A szokványostól eltér a leletanyag bemutatási módja is, hiszen a vitrinekben elhelyezett tárgyakon kívül makettek, modellek és kiadványok sokasága ismerteti a látogatóval a feltárások eredményeit. A legértékesebb tárgyak pedig a múzeum „kincstárában” tekinthetők meg.

Külön figyelmet érdemel a múzeum munkatársainak azon igyekezete, mely a városi ásatások előkészítésének menetére, a különféle eljárások során alkalmazott módszerek bemutatására helyezi a hangsúlyt. A laikus számára is érdekes és tanulságos utat jelöltek ki a tárlat megalkotói: az eredményeket a feltárás típusai alapján sorozták be. A látogató tehát rácsodálkozhat az úgynevezett nyomvonalas feltárások (pl. autópálya-, út- és közműépítések), ipari parkok és bevásárlóközpontok „zöldmezős beruházásai”, az egyre felkapottabbá váló lakóparkok építése, valamint a történelmi városrészek felújítása során előkerült tárgyi és építészeti emlékekre. Ezek némelyike nemzetközi jelentőségű, ám olyanok is akadnak, melyek a Kárpát-medencében egyedülállóak, a főváros területén kívül sehol sem kerültek elő.

A kiállítás persze nem csupán a régészet és a történelem iránt érdeklődő nagyközönséghez szól. Sok tanulságot rejteget a beruházók, építtetők számára, akik a munkálatok gyorsítása érdekében gyakran „elhallgatják” az építési területeken előbukkanó leleteket. Természetes, hogy minden eltitkolt lelettel történelmünk egy darabja veszik el.

A rejtélyes falu – Kána

Ma Kőérberek-Tóvárosnak nevezik, az Árpád-korban azonban Kánának hívták a rejtélyes falut, melynek alapjaira Budapest XI. kerületében bukkantak a régészek.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a Balatoni út és a Hoszszúréti-patak derékszögében található, mintegy huszonhat hektárnyi területet néhány éve lakópark építésére szemelték ki az építtetők. Mivel a szemben fekvő dombon a régészek korábban templom romjaira bukkantak, szinte biztosak voltak abban, hogy a lejtőn is településnyomokra akadnak. Nem volt fölösleges a fáradozásuk, mivel rövidesen a Kárpát-medence legnagyobb Árpád-kori településének alapjai kerültek napvilágra, a levéltári kutatások nyomán pedig kiderült, hogy egykor a Kána nevű településnek kellett itt állnia. Ahogy egyre mélyebbre ástak, úgy bukkantak elő az épületek alapjai; az eltávolított rétegek számával pedig az Árpád-korról szóló tudásanyag gyarapodott fokozatosan. Két év kemény munkájával – miközben harminckét fokos hőségben és mínusz tíz fokos hidegben is folyt a munka – egy kőtemplom, 1077 sír, 220 földbe mélyített ház (ezt veremháznak is nevezik) és közel másfélszáz, szabadban álló kemence maradványát sikerült feltárniuk. A leletanyagból pedig az derül ki, hogy Kána fénykorában, a XIII. században a gazdagabb települések közé tartozott. Terei György, a kánai ásatások vezetője elmondta: látszólag jelentéktelennek tűnő nyomokból lehet ezt kikövetkeztetni. Például abból, hogy a hulladékgödörnek használt egykori veremházból vastárgyak kerültek elő. A kidobott vas ritkaságnak számít egy olyan korban, amikor a leégett házak hamvaiból még a vasszeget is kiszedték. A gazdagságra utalnak az előkerült fegyver- és ékszermaradványok is; az egyszerű falusiaknak ugyanis nem voltak fegyvereik, és ékeik megmunkálásának sem szenteltek akkora figyelmet, mint a központi településeken élő polgárok.

„Kána rejtély számunkra – hangsúlyozta az ásatás vezetője –, az elkövetkező hónapok arról fognak szólni, hogy a több tonnányi leletanyagot rendszerezzük, értékeljük. Nem mindennapi kincs birtokába jutottunk.” Hogy milyen kincs birtokába jut a látogató, ha budapesti bolyongásai során útba ejti a Vármúzeumot? Talán rádöbben, hogy eleink is csak „öltek, öleltek, tették, ami kell”; hogy a múlttól elszakadni nemcsak felelőtlenség, de fizikai képtelenség is. Meglehet, a leletanyag láttán csupán esztétikai élménnyel gazdagodik, rácsodálkozva arra, hogy akkor is ugyanazok az értékek határozták meg az ember életét, mint manapság.