Emlékeink

Ige: „Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, Jákób háza népe

az idegen nyelvű nép közül, Júda lett az Úr szent népe,

Izrael a birodalma. Reszkess te föld az Úrtól, Jákób Istenétől, aki a sziklát bővízű tóvá változtatta, a kovakövet forrássá.”

(Zsoltárok könyve 114: 1,2,7,8)

Amikor Kodály Zoltánt fölkérték, hogy Budapesten a pozsonyi úti gyülekezet új orgonájának felavatására egy művet komponáljon, ő a 114. genfi zsoltárt választotta. Gimnazista voltam, amikor ajándékba megkaptam a Debreceni Kántus éppen megjelenő új nagylemezét, ahol Karaszon Dezső orgonakíséretével ez a zsoltár is szerepel. Meghatározó zenei élményként maradt meg emlékeim között. Szinte látja az ember a kosok és báránykák szökellését, ahogy az orgona futamai ezt imitálják. Vagy a mű végén, ahol a tenger és a hegyek meghátrálnak az Úr színe előtt, az orgona basszuspedáljainak folyamatos hátrálása és a dallam ívének emelkedése mintha egy hatalmas űrt nyitna meg, s e térben végül megjelenik az Úr dicsőségének teljessége. És megszólal Szenci Molnár Albert veretes szövege: „Az Úr haragos színe előtt, mind e föld megrettenjen! Ki a kősziklát tóvízzé teszi, forrásnak útját kőben repeszti hatalmas erejében.” 1952-ben, mikor az ősbemutató volt, és a Rákosi rendszer nyomán a lelkek és az ország is egyre sivárabb képet mutatott, Kodály Zoltán részéről szinte prófétai megnyilatkozás volt ennek a zsoltárnak a megszólaltatása.

A zsoltár maga egy hálaadó megemlékezés. Visszaemlékezés az Egyiptomból való szabadulásra. Fölidézése annak, miként tartotta meg az Úr választott népét az idegen közegben, az „idegen nyelvű nép között”, és megvédte őket a beolvadástól, az asszimilációtól, a teljes eltűnéstől. Hogy ez így történhetett, annak az volt az alapja, hogy Júda fölismerte, elfogadta és fölvállalta, hogy „ő az Úr szent népe, Izráel a birodalma.” Nem volt zökkenőmentes ez a szövetség Izrael és az Úr között. Ott volt benne a kételkedés, a bizonytalanság, a zúgolódás, sőt még a hűtlenség is a nép részéről. De Isten mindezeken a nehézségeken átsegítette népét. Az a különös gondviselés, amely az egyiptomi tíz csapásban különbséget tett Izrael és Egyiptom között, az a hűséges szeretet, amely az aranyborjú öntésekor hűtlenné vált népnek is megkegyelmezett, végül is elérte célját. S mindezt megerősíteni Isten csodás jeleket tett a néppel. Azért, hogy a hasonló próbák esetén legyen mire emlékezni, legyen mibe fogózkodni. ĺgy a szabadulás élménye, a szabadító Isten hatalmának megtapasztalása meghatározó erejű. Két üzenete is van ennek a fölismerésnek. Az egyik azt mondja: Reszkess te föld az Úrtól, aki előtt meghátrál a tenger és a föld és minden lakója, mert megítéli azt. A másik viszont az, hogy a szövetség népét megtartja még a halál árnyékában is, a puszta kősziklájából is élet vizét fakasztva nekik.

A zsidó liturgiában a szabadulásra való megemlékezéskor, a páska ünnepen minden alkalommal elénekelték ezt a zsoltárt. Jézusról és tanítványairól is följegyezték, hogy az utolsó vacsora alkalmával is megtették ezt. Tehát bizton tudjuk, hogy az új szövetség kezdetén is ott volt ez a zsoltár. Hogy még ott zsonghatott Jézus fülében a Gecsemáné kertben, mikor tanítványai elaludtak, és ő azért imádkozott az Atyához, hogy ha lehetséges múljon el tőle „a keserű pohár”, mégis minden ellenére az Atya akarata váljon valóra minden más akarattal szemben.

És így lett! Az emberi bűn és önzés sivatagából, a mammonért akár az esőerdőket is pusztává tevő, a nemes érzést puszta élvezetté sivárító, Jézusra és egymásra is „Feszítsd meg!”-et kiáltó ember pusztájából Isten az élet vizét fakasztotta fel! Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata Istennek ezt a nagy szabadítását készítette el az Új Szövetség népe, az egyház számára. Számunkra ez a zsoltár Jézus Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének üdvözítő csodáját mondja el.

Élmények és emlékek! Az ember milyen parányinak és kiszolgáltatottnak érzi magát például a Békás-szoros óriási sziklafalai alatt, a szurdok mélyén. Valóban olyan, mint a halál árnyékának völgye, a pokol tornáca. És mennyire más élmény a szirt tetejéről messzire, szinte a végtelenbe látni. Az örvénylő mélységet pedig egy biztos kéz öleléséből a magasról szemlélni. Milyen kicsi is a különbség az élet és az ítélet között! A golgotai kereszt alatt, Krisztus ölelésében az üdvösség és az élet végtelenjét szemléljük. Enélkül marad a félelem és ítélet.

A szerző református lelkész