„Elvettek egy évet az életemből”

Amint a hír május végén nyilvánosságra került, példátlan felzúdulást keltett. Szakmabeliek és a színház iránt érdeklődők sora tette fel a kérdést: mi történik Komáromban, hogy a társulat egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb művésznője hirtelen feleslegessé vált? Szvrcsek Anita eddig pusztán a hír megerősítésére szorítkozott. „Nem akartam első indulatból nyilatkozni. Viszont tartozom a valósággal mindenkinek, aki szereti vagy szerette a színházat, és azoknak, akiket letaglózott az ügy” – mondja. Magadban hogyan értelmezed: elbocsátottak?Persze. Ha elmegyek a színház mellett, csak az jut eszembe: nem kellek. Kegyetlen szavak. Hiába nézem, kinek nem kellek, miért nem kellek. A lényeg mégiscsak ez. Azt, hogy nem kapsz szerződést, egészen konkrétan miként tudtad meg?Minden évad végén vannak személyes beszélgetések a színház vezetése és a művészek között. Ilyenkor értékelik a munkánkat, az évadot. Erre most esetemben nem került sor. Az igazgató úr és a főrendező úr azzal kezdte: nehéz gazdasági helyzetben a színház, nem tudunk neked szerződést adni. Tudomásul vettem, önmagamat meghazudtoló nyugalommal. Kérdeztem, mennyiben érinti ez a helyzet a társulatot. Akkor ott nekem Tóth Tibor még három főt, Méhes László harmincvalahány százalékot említett, kár, hogy az urak csak egymásnak tanúi. Tény, hogy 5 embert akartak elbocsátani. 14 tagú társulat vagyunk, amit le óhajtottak csökkenteni kilencre. Csak a botrány túl hangosra sikeredett, túl korán szivárgott ki, így inkább visszatáncoltak. A további beszélgetések során már nagy nyomatékkal hangsúlyozták külön-külön mindenkinek, hogy mindenkire nagy szükség van, nem kell félni, további elbocsátások nem lesznek. Felmerültek valamilyen kifogások veled, illetve a munkáddal szemben?A fő szakmai érv az volt, hogy nem tudnak nekem szerepeket biztosítani a jövő évadban. Rákérdeztem, rosszul végeztem-e a munkámat. Azt válaszolták, nem. Sőt. Ezt én is így gondolom, bocsátassék meg nekem: tudom, a kollégáim is tudják, hogyan dolgozom; saját elmondásuk szerint a rendezők is elégedettek voltak velem. De, hogy idézzem Méhes Lászlót: engem, sajnálatára, csak nagy nehezen lehetett benyomni a mesébe is. Az is elhangzott a főrendező úrtól, hogy akárhogy is, de elmúltam már harminc. Megjegyzem, a társulat második legfiatalabb színésznője vagyok. Akkor ez mennyiben valós érv? Meg még azzal is megtoldotta, hogy nem baj, sőt jó dolog ez, Anita, mert majd megláthatjuk, mennyire kellesz máshol a szakmának. Teszem hozzá: májusban? Mikor már mindenhol minden szerep ki van osztva? Volt előjele, hogy idáig juttok? Van ennek története?Előjele nem volt. Története? Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg gráciával… Nem a megalázottak keserűsége mondatja velem, minden kollégám, illetve minden színházi ember tapasztalja, hogy ma megosztottság, bizalmatlanság, riadtság uralkodik a színházban. Nem szabad embereket, akik lélekkel dolgoznak, alázni és megfélemlíteni. Meglazult a valamikori társulati viszony, nincs közösség, csak bomlasztó egyeduralom. Afféle kiszolgáló személyzete vagyunk egy despota hatalomnak. Titokban mindenki keserű és kiábrándult. Nincs kommunikáció, nincsenek társulati ülések. Nem igazán veregetik senki vállát, ha jól végezte a dolgát. Pedig a színész olyan, mint a gyerek: ha megdicsérik, akkor megtöbbszöröződik, és akkor szárnyal igazán. Ehelyett módszeres demotiválás folyik. Nem tudom, miért. Talán ilyen a vezetés alapattitűdje. Pedig, bármennyire patetikusan hangzik, szeretet nélkül felesleges színházat csinálni. Utólag úgy látom, erődemonstrációra használtak, hogy a kollégák is értsenek belőle: aki nem simulékony, mehet. Tehát nem voltál elég simulékony?Alapjáraton gyűlölöm a konfliktust, de iszonyatos igazságérzettel vert meg a sors. Nem tudtam kommentár nélkül hagyni bizonyos gesztusokat, és képtelen voltam jó pofát vágni, csak azért, mert ildomos lett volna. Feltettem kínos kérdéseket is. Tóth Tibornak annak idején azért szavazott bizalmat a társulat, hogy gondoskodjon róluk/rólunk. Megkérdeztem például az igazgató úrtól, ő miért van predesztinálva bizonyos szerepekre. Neki hogy, hogy nem, minden évadban jut valami méltó falat. A többiek nem érdemesek rá? Tudom, nem lehet mindenkit minden évben kielégíteni, de nem lehetne átgondoltabb, hosszabb dramaturgiai tervet készíteni? A válasz az volt, hogy ő semmit nem akar játszani, de bombázzák a rendezők, őt akarják, hiába kínálja a kollégáit. Megjegyeztem azt is, hogy talán nem mindig biológiai szereposztásban kellene gondolkodni. Nem folyik ugyanis tudatos társulatépítés és színészvezetés. Vegyük például Molnár Xéniát, akit most proporciói miatt súgóvá degradáltak. A színház nem egyenszépészeti műhely. Hol van az megírva, hogy mindig szolgálókat kell alakítania? Hogy van az, hogy Varga Anikónak, aki szintén palóc és kerekdedebb teremtés, mégis tudnak szerepet adni Budapesten? Xénia az Ibusárban megmutatta, mit tud, de annak jó tíz éve, azóta sincs kihasználva egy ilyen színésznő. Tóth Tibor és Méhes László korábban azt nyilatkozta, két főszerepben számítanak rád a következő évadban.A mesében, a Rumcájszban én lennék a jičíni grófnő, a Lili bárónő című operettben pedig Clarisse, a színésznő. De ehhez azért van egy történetem. Évad végén ki volt függesztve az összes szereposztás, az igazgató úr által szignálva. Ilyen a Jókai Színházban az utóbbi tíz évben nem volt – itt néhány nappal a próbafolyamat kezdete előtt az ember még nem tudja, mit játszik. Hogy, hogy nem, három darabban is ott volt a nevem: az eredeti tervek szerint benne lettem volna az Egy szoknya, egy nadrágban is. Az elbocsátás indokai között szerepelt, hogy csak azt a színészt érdemes leszerződtetni, aki legalább három darabban játszik, mert csak így kifizetődő a színház számára. Még örömködtek is a kollégáim: jé, Anitka, három darab, mégis kapsz szerződést. Másnapra eltűnt a szereposztás, és egy hatalmas tábla került a helyére, azzal a szöveggel, hogy „a szereposztás változásának a jogát a színház vezetősége fenntartja”. Vélhetően botlás történt, kikerült az eredeti szereposztás, amikor még valószínűleg benne voltam a pixisben. Az ember joggal teszi fel a költői kérdést: akkor mégis van nekem való szerep, csak valami miatt nem nekem szánják? Július végéig státuszban vagy, utána pedig… Eldöntheted, hogy szabadúszó vagy munkanélküli leszel?Pontosan. A színházak legkésőbb januárban szólnak az érintettnek, ha nem számítanak valakire, mert akkor kezdődnek a színésztárgyalások, a szerződtetések. Így tehát elvettek egy évet az életemből. Vannak kilátásban dolgok, talán valamelyik pozsonyi tévésorozat, amit eddig nem szívesen vállaltam… Gondolkozom önálló sanzonestekben is. Régóta hallgatom, hogy Anita, neked énekelned kellene. Most talán majd megteszem. Nehéz a szabadúszó élete?Nem mindenkinek való. Nekem sem. Ráadásul most már ide vagyok kötve Komáromba, a férjem és a hároméves gyerekem által. Ha szabadúszó vagy, szinte minden a kapcsolatokról szól. Menni kell a dolgok után. Jelen kell lenni, tetszik vagy sem. Én, bánatomra, nem ilyen ívású vagyok. Szeretek elbújni a kis, szűk közegembe. Ezért is lettem színész: a színpadra lépve nyílok ki. De a privát létem másról szól. Most majd meg kell tanulnom újraépíteni az életem.