Elment egy csöndes lírikus

Pénteken reggel 84. életévében elhunyt a szlovákiai magyar líra egyik nagy öregje, Dénes György. Hosszantartó, súlyos betegség után ragadta el a halál, de a sors megadta neki azt a kegyelmet, hogy fájdalmak nélkül távozhatott.
Az 1923. május 24-én Pelsőcön született költő polgári neve Dusík Dániel.

Pénteken reggel 84. életévében elhunyt a szlovákiai magyar líra egyik nagy öregje, Dénes György. Hosszantartó, súlyos betegség után ragadta el a halál, de a sors megadta neki azt a kegyelmet, hogy fájdalmak nélkül távozhatott.

Az 1923. május 24-én Pelsőcön született költő polgári neve Dusík Dániel. Középiskolai tanulmányait Tornalján kezdte, majd a rozsnyói kereskedelmi középiskolában érettségizett. Volt tisztviselő, laboráns, a Csemadok KB munkatársa. Legtermékenyebb évei azonban a Szlovák Rádió magyar szerkesztőségéhez kötődtek, ahol 1951-től 1985-ig volt az irodalmi adás szerkesztője.

Gömör egész életében fontos szerepet játszott, hiszen ahogy maga vallotta: „Elbűvölő ez a vidék, nehéz elszakadni tőle, s nem is lehet. Költészetem, életem ma is oda kötődik, ezért bukkan fel olyan sűrűn a természeti kép.” Kor- és sorstársaihoz hasonlóan mégis elszakadt a szülőföldtől, hiszen Pozsonyban telepedett le, és egész élete a szlovák fővároshoz kötötte.

Sokáig az ő nevéhez kapcsolták a hontalanság évei után az első szlovákiai magyar vers megjelenését, melyet az Új Szó 1949. szeptember 4-i száma közölt (Nyári mezőkön). Mindenesetre az úttörők közé tartozott, akik a háború után publikálni kezdtek. Első kötete, a Magra vár a föld 1952-ben látott napvilágot. Eleinte ő sem mentesült a kor „építő szel?lemű” lelkesedésétől, ám hosszú vívódások után eljutott a szemléleti és formai megújulásig. 1962-ben megjelent Hallod, hogy zengenek a fák? című kötetében már csak nyomai találhatók a sematikus közéletiségnek. Az 1966-ban kiadott Évek hatalma című verskötete hozta el számára az igazi áttörést, s ettől kezdve egymás után sorjáztak a költő könyvei. Termékeny alkotó volt, hiszen 21 kötete jelent meg, és számtalan antológiában szerepelt. (Egyik kritikusa szerint ő írta a legtöbb szlovákiai magyar verset.) Legjelentősebb kötetei: Az idő börtönében (1970), Mélység fölött (1972), Szemben a mindenséggel (1976).

A nyolcvanas években lírája egyre mélyül, s bár – kritikusai szerint – a közösség iránti felelőssége nem lanyhul, együtt érez a világ dolgaival, figyelme egyre inkább befelé fordul, az egyén sorsa foglalkoztatja és a kérlelhetetlen idővel folytatott küzdelem. Köteteiben megjelenik az összegzés, az önértékelés igénye (Fenyéren boróka, 1979; Virágzó némaság, 1981; Hajnaltól alkonyig, 1983 – válogatott versek; Elfogy a fény, 1988). Ezt a szemléletet tükrözik legszebb sorai: „Bölcső fölött dúdolni hosszan, / kis lángot óvni meghatottan, / mosolyogni – ha törten, vénen, / elmélázni egy falevélen.” (Szépen felelni).

A hetvenes évek közepétől egyre nagyobb szeretettel fordul a gyereklíra felé, és talán ebben a műfajban alkotott legmaradandóbbat. A Tücsök?he?gedű nyitotta a sort 1974-ben, majd egymás után következtek a legkisebb olvasók körében népszerű könyvek: a Pipitér (1984), a Bükkfamakk (1987), a Zebramadár (1991), a Sétálni ment három kalap (1994), a Kenderkóc (1999), a Tüsszentős király (2000).

Nem felejthető Gyuri bácsi szarkasztikus humora sem, szinte élő breváriuma volt a szlovákiai magyar szellemi életnek – amolyan hamisítatlan mókamester. Sokunk emlékezetében talán éppen így marad meg. Végakarata szerint a pozsonyi búcsúvétel után hamvai visszatérnek a szűkebb pátriába, a gömöri földbe. Amely, reméljük, könnyű lesz neki.

Kövesdi Károly

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?