Elment a veterán brit rocklegenda

Marbella.

Marbella. Fekete karácsonyt tudhat maga mögött a brit könnyűzene: nemcsak George Michaelt vesztette el a világ, hanem Rick Parfittet, a Status Quo angol rockzenekar gitárosát, énekesét és dalszerzőjét is.

Parfitt 68 éves korában, szombaton halt meg a spanyolországi Marbella kórházában, ahol csütörtök óta kezelték. A további részletek nélküli tájékoztatás szerint halálát súlyos fertőzés okozta. A veterán rocker évtizedek óta komoly egészségi problémákkal küszködött, 1997-ben szívműtéten esett át, 2005-ben gégerákkal kezelték, 2011-ben szívrohamot kapott, és idén nyáron is szívroham miatt szállították kórházba Törökországban. Októberben bejelentette, hogy romló egészségi állapota miatt nem tud többé színpadra lépni az együttessel.

Rick Parfitt 1965-ben találkozott a későbbi Status Quo másik frontemberével, Francis Rossival. Együtt nagyon sok zenésszel dolgozták végig a következő fél évszázadot, mintegy harminc lemezt kiadva, amelyekből százmilliónál is jóval több fogyott. A nem mindig slágerlistás, de a kritikusok által majdnem mindig magas színvonalúnak minősített dallamos, rock and rollba hajló, gitárcentrikus albumok stílusát a hard boogie sajátos kategóriájába szokás sorolni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?